Vasárnapi Ujság – 1909
1909-07-18 / 29. szám - Petőfi egy lefoglalt életrajza és arczképe. Lampérth Géza 613. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
614 a képet ő is csak három nappal előbb vette észre s először meg akarta figyelni az általános hatást, melyet a kép a közhangulatban kelteni fog s csak azután szándékozott jelentést tenni. Arról győződött meg, — mondja a rendőrigazgató, •— hogy a képet csak kevesen méltatták figyelmükre s a közönség körében semmi különösebb érdeklődést nem keltett. A képet azért mégis eltávolították. A daczos honvéd azonban deczemberben ismét megjelent, ezúttal a Lauffer-féle könyvkereskedés kirakatában. Természetesen a rendőrség is résen volt s onnan is csakhamar eltávolították. Egyúttal azt is kiderítették, hogy a képet mind a hét könyvkereskedő Demjén László kolozsvári könyvkereskedőtől kapta, aki Berlinben készíttette. Sennyey kanczellár ekkor felhívta az erdélyi főkormányszéket, hogy a nevezett kolozsvári könyvkereskedőnek tiltsa meg a kép további terjesztését s egyszersmind megindult az eljárás a kép általános eltiltása iránt is. A rendőrség e tárgyban azt a véleményt adta, hogy a képet azokban a német, horvát és szláv tartományokban, ahol az 1862. decz. 17-iki sajtótörvény van életben, még nem ismerik és nem terjesztik. Félő, hogy annak általános betiltása a nagy közönség figyelmét épen felkeltené a kép iránt s ez okból az általános betiltás egyelőre mellőzendő. E vélemény alapján a honvéd Petőfi képét csak Magyarországon foglalták le és tiltották be az Úrnak 1865-ik esztendejében. Lampérth Géza. AZ ELSŐ VONAT A KIINDULÓ PONTNÁL, A VERŐCZE-KATALINPUSZTA ÁLLOMÁSON. A HÉTBŐL. Az új vasút. A gyémántot is foglalatba kell tenni, hogy ékszer legyen belőle. A természeti szépségek foglalatja — az élet, viruló, lüktető, modern élet. Ennek a természeti szépségekkel oly gazdagon megáldott országnak csodálatosabb és értékesebb drágasága alig van, mint a Balaton. Igazságtalanság lenne azt mondani, hogy idáig teljesen használat és foglalat nélkül maradt volna ez az ezüstös csillámú, bársonyos vizű nagy tó, a magyar tenger, ahogyan mi jogos büszkeséggel nevezni szoktuk. De egész a legújabb ideig sajátságos sors jutott osztályrészéül. A virulás, a fejlődés, a haladás csak az egyik oldalát borította el a szépségéhez méltó elevenséggel. A másik oldalán és pedig a festőibb, változatosabb felén méla csönd lakott és egy mozgalmasabb kornak sápadt emlékei. Úgy festett a dolog, mintha jövő és múlt megosztoztak volna a Balaton két partján, holott nyilvánvaló, hogy ahol a természet örökkévaló szépet alkotott, ennek a szépnek a gyönyörűsége nem lehet csupán egy letűnt korszaké. És végre valóban elérkezett a jelen, VASÁRNAPI UJSÁG. 28. SZÁM. 1909. 56. ÉVFOLYAM, a mely a Balaton egész szépségét birtokba vette a jövendő számára. Ennek a hódításnak, ennek a birtokba vevésnek az eszköze: a vasút, a mely a minapában futott végig először a Balaton fölső partján, hogy ezentúl szakadatlanul szállítsa erre a hűvösen szép vidékre is az embert, az elevenséget, a fejlődést. Az új balatoni vasút lokomotívjának első füttye a haladásnak és a virulásnak ezer meg ezer alvó energiáját ébresztette föl, hogy munkába lássanak. A modern élet, amely idáig csak az egyik felén lüktetett teljes erővel a magyar tengernek, most már medret kapott, hogy a másik részét is elárassza, körülgyűrűzze. Mi sem érthetőbb, mint az az újongó, boldog öröm, amellyel a zalai part népe az új vasút megjelenését köszöntötte, hiszen már évtizedek óta várták fájdalmas vágyakozással. Vigyen nekik az új vasút annyi hasznot, amennyi gyönyörűséget a varázsos vidék látása ad az utazónak ! * Szerelmi dráma. A szerencsétlen kapitányné tragédiája talán nem is olyan rejtelmes, mint amilyennek a magyarázói megvilágítják. Aki ennek a véres szerelmi regénynek az indítékait fürkészi, jelentékenyen megkönnyíti a dolgát az, hogy egy ismeretes mennyiség áll a rendelkezésére. Ez az ismeretes mennyiség — a férfi, akinek az ilyen drámákban a csábító a szokványos neve, ami különben nem kötelezi arra, hogy a csábítás műveletének csakugyan ő legyen az aktív szereplője. Erről az emberről, aki mielőtt végzetévé lett egy nőnek, aki a más felesége volt, már boldogtalanná tett egy másik asszonyt, a saját feleségét, mi is tudunk annyit, amennyiből a lelke, az erkölcse, az értéke fajsúlyát megállapíthatjuk. Nem kell hozzá semmiféle animozitás, hogy ezt az értéket sokra ne taksáljuk. Gonosz ember aligha volt ez az úr abban az értelemben, amely a roszra való eredendő hajlamot és eltökéltséget jelenti. De léha és könnyű lelkű, akinek az ura a pillanat és az érzése a szenvedelem. Már most, hogy az egész tragédiát megérthessük, semmi egyéb se kell, mint az az igen valószínű föltevés, hogy a tragédia másik szereplője, az asszony külömb érték volt a férfinál. Ez a szerencsétlen asszony érezte és tudta, ki az, akit boldogtalan érzése sorsává tett. Hiszen ha nem így lett volna, sehogy se találhatnók meg a feleletet erre a kérdésre: miért kellett a halálba vágyakoznia? A szerelem nem a halált esdi, hanem az életet. Leküzdhetetlen akadályok, vagy olyanok, amelyeket a szerelmes szem lebírhatatlannak lát, közöttük nem állottak. A férfi szabad volt és az asszony számára se volt lehetetlenség, hogy szabaddá tegye magát. Ha az asszony olyannak tudja a férfit, akinek rabjává lett a lelke, hogy mellette a boldogság biztossága vár rá, akkor nem a halált keresi, hanem a szabadulást. De ez a szerencsétlen teremtés érezte, hogy útja a romlásba vezet. Tudta, hogy csak csalódás, szenvedés és gyötrelem várakozik reá. Tudta, hogy nemsokára semmije se lesz annak, akit ő mindenkorra a maga mindenségének érzett. Se bízni benne, se megválni tőle nem tudott. Világosan érezte, hogy akiért mindenkit elhagy, egy idő múlva őt fogja elhagyni. Így, ebben a rettenetes vergődésben termett meg a helyzet, amelynek más megoldása nem lehetett a halálnál. Ehez csak egy pillanat kell és egy pillanatig tudott uralkodni a szerencsétlen asszony a férfin, akit egy egész életre képtelen volt a magáénak remélni. * Az élet. Egy nagyon bájos fiatal asszonykától hallottam egyszer ezt a kijelentést: — Én kimondhatatlanuul szeretem az életet! Annyira, hogy igazán meg se tudnék lenni nélküle! Nagyon hihető, hogy a legtöbb ember így van vele. Az élet nélkül nem igen tudna meglenni. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy mindenki egyformán vagy hogy mindenki nagyon szeretné az életet. Ezzel is úgy van az ember, mint minden mással. Van aki nagyon szereti, van aki csak elviseli, van aki még elviselhetőnek se találja és me NOGRAD VARA A NOGRADI ALLOMASROL. AZ ÚJ DUNA-IPOLY-VÖLGYI VASÚT MEGNYITÁSA. — Jelfy Gyula fölvételei,