Vasárnapi Ujság – 1911
1911-09-03 / 36. szám - A magyar bor Lengyelországban. Dr. Divéky Adorján 721. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
3TI. SZÁM. 1911. 58. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. HL — No, emberek, emezt a lakást is megássuk mi hamar időben. IIL Napokig tárgyalták városszerte a gyászos eseményt. Várták, várták erősen Tüdős bácsi halálát, mint elkerülhetetlen szomorúságot, a mit még ki kell állani. Sőt némelyek már bosszankodni kezdtek, mikor a vén tanár a hetedik napot is megérte. Szívós természete van ! Ki hitte volna ? — csodálkozott a közvélemény mindig járó, nagy szája. Újból eltelt egy hét. A takarékpénztári segédkönyvelő az úri kaszinóban (osztás alatt) ezt újságolta: — Uraim, érdekes dolgot mondok. Ma délután Tüdős bácsit a kertjében láttam nyakravaló nélkül, rózsafáit nyesegette. Ez volt az első híradás, majd elkövetkezett a többi is. Augusztus végén valaki egy szál kabátban látta sétálni a vasútnál. Másnap a piaczon találkoztak vele; gazdasszonya kíséretében görögdinnyét vásárolt, mégpedig huszonötöt, ami világosan mutatta, hogy még legalább huszonöt napig szándékszik élni. Ettől kezdve mindig sűrűbben jöttek az értesítések, mint a nyári zápor, amely szintén csöppekben indul meg, de aztán teljes erővel zuhog. — Hallatlan, — mondta a városi főjegyző, — Tüdős bácsi szalmakalapban, félczipőben jár és olyan jóizűeket nevet, hogy öröm hallani! — Érdekes, — újságolta színtelen hangján Veres Pálint a m. kir. adóhivatalban. — Béni bácsi minden szobáját kipingáltatta. Végre szeptember utolsó napján a legmegátalkodottabb Tamások is láthattak saját szemeikkel és tapinthattak ujjaikkal. Óriási történt. Tüdős Benjámin nyug. tanár úr, Bálint ura-öccse kíséretében, megjelent az úri kaszinóban. Akik még nem látták, úgy néztek, mintha egyenesen a temetőből tért volna vissza. A részvétnyilatkozat azonban torkukon akadt!.. . Hogyan nyilvánítsák ők szívből jövő, igaz részvétüket egy pirosarczú, kipedzett bajszú, szép szál öreg úrnak? Hogyan tegyék ezt ők olyan emberrel, aki nem felelt meg a közóhajnak és nem szállt sírba forrón szeretett hitvese után? Ellenkezőleg! Napról-napra, szemlátomást fiatalodik, erősödik, hízik! Ez már csaknem botrányszámba megy. Azonban sem a felsült jósok bosszúsága, sem a csodálkozás, sem az elképpedés nem változtatott azon, amit a városnak rideg valóság gyanánt kellett elfogadni! Mert mire az első hó — a mint illik — Erzsébet-napján leesett. Tüdős Benjámin nyug. tanár úr bizony visszafiatalodott a maga szép hatvan esztendejére. Járása szilárd, lépése ruganyos, arcza vidám, s a tíz esztendőn át megszokott örökös sopánkodás helyett vidám tréfálkozás ömlik ajkáról. Étvágya jó, megissza a borocskát, s vígan füstöli a szivart. Ismerősök látogatják, ő is el-elmegy időnkint. A kaszinóból el nem maradna soha. Délután négy órakor már ott van. Olvas, nézi a kártyázókat, vitatkozik. Pont hét órakor indul haza. Imnét most is nyájasan köszön és segítség nélkül fölvévén télikabátját, vígan nyikorgó czipővel távozik. Míg csukódik be utána az ajtó, a kártyások összenéznek, s a közvéleményt először is a görög nyelv ifjú helyettes tanára fejezi ki ekképen : — Megifjodott a mi kedves Béni bátyánk, poraiból újra éledett, mint a főniksz-madár, akiről — tette hozzá szerény önérzettel — a haliarnassosi Herodotosz történelme második könyvének hetvenharmadik fejezetében. "A szép fiú meg, a segédkönyvelő, az asztal közepére tolta gondosan fésült fejét, mire mind a négy fej odanyomult, összebújt, mert tudták, hogy hamis dolog következik. — Uraim, — suttogta a szép könyvelő, —• mit hallottam én ma biztos forrásból! Ismerik, ugye, Béni bácsi jóképű gazdasszonyát? Nos hát, hogy is mondjam, ez is segít az özvegyet vigasztalni. Ugye, Bálint bátyám? Veres Bálint adópénztárnok csendesen szól: — Hát van a dologban valami, van! — aztán megcsóválja barna fejét, ujját erősen összeránczolt homlokára illeszti és így folytatja : Hm, hm, nevezetes fordulat ez. Hm, hm, úgy látszik, a boldogult Vicza néni gondos ápolása csakugyan megölte volna Béni bátyámat. Mondtam is egyszer az öreg úrnak, mikor Vicza néni nem volt odabenn , kedves Béni bátyám, ebben a korban, a minő kedves bátyám vállait nyomja, nem bír ki már az ember ilyen ápolást! A LEINER-FÉLE ENYVGYÁR, AZ ELKÜLÖNÍTETT GYÁRI MUNKÁSOK. AZ ÚJPESTI KOLERA-ESETEK SZÍNHELYE. A MAGYAR BOR LENGYELORSZÁGBAN, A lengyelek ízlésének legjobban felelt meg a magyar bor s annak is legjava, a hegyaljai. A Kárpátok Lengyelországba vezető átjáróin rengeteg mennyiségű bort szállítottak az elmúlt évszázadban. Legerősebb volt a kivitel a duklai hágón át, hol jóformán egyebet se vittek ki. A szállítás könnyebb lebonyolítására két magyar borkereskedőtelep szolgált. Mind a kettő lengyel földön volt, közel a magyar határhoz és hazai törvényeink szerint élt. Anyavárosa Kassa volt és ehhez fordult segítségért, ha bajban volt. Az egyik telep Duklán volt s «a duklai letevőhelyen lévő magyarságnak» vagy «Duklán levő magyarok közönségének» hivta magát. A másik telep Duklától északra Jaslóban volt. A kivitt bor roppant mennyiségéről fogalmat nyújtanak nekünk a határszéli vámharminczadok számadásai. Kassán 1610-ben az összes harminczadjövedelem 5069 forint 67 dénárt tett ki, ebből a borharminczad 4995 forint volt. Homonnán 1610-ben a bor harminczada 8965 forint, más áruczikkeké 121 forint 54 dénár . Varannón 1610-ben a borharminczad 4516 forintot jövedelmezett, más árak után pedig egy dénár se folyt be. Igen érdekes adatokat szolgáltatnak a lengyel vámkamarák számadásai, melyeknek túlnyomó részét a magyar bor vámja alkotja, úgy, hogy azokat külön füzetekben vezették. A tavaszi és őszi hónapokban volt a szállítás a legnagyobb és gyakorta 20-25 szekérrel és 50 — 60 lóval ment egy-egy borkereskedő. De igen sok bor ment vámolatlanul, mert a lengyel urak, ha saját szükségletükre hozattak bort, nem fizettek vámot. A bort azután szekereken vitték tovább Krakóba, Varsóba, sőt Litvániába is; a ritkább esetek közé tartozott az, midőn a Visztulán szállították, mert ez a sok zátony következtében nem volt oly biztos. Krakóból még Posenbe, Thornba és Danzigba vittek magyar bort. Midőn a XVI-ik évszázban a mazoviai herczegi család kihalásával Mazovia szorosabb államjogi kapcsolatba lépett a tulajdonképeni Lengyelországgal és midőn a krakói királyi vár leégett, III. Zsigmond a birodalom székhelyét Krakóból Varsóba, Mazóvia fővárosába helyezte át, melynek földrajzi fekvése jobban felelt meg, mint az ország szélén fekvő Krakóé. Az udvar átköltözésével a lengyel politikai, szellemi és gazdasági élet súlypontja Krakóból Varsóba tolódik át. Krakó aláhanyatlik és szerepét Varsó veszi át A lengyel főurak palotákat építenek, itt töltik az év egy részét, ipar, kereskedelem nagyobb lendületet vesz, megnagyobbodik az idegenforgalom. Ez szinte magával hozza azt, hogy nagy kereskedő czégek keletkeznek itt és mivel a lengyel urak nem vetették meg Hegyalja nedűjét, természetes, hogy virágzó borkereskedelem indul meg a tokaji folyó arannyal. Az ekkor keletkezett nagy borkereskedő czégek közül a legnevezetesebb a Fukier családé. A varsói hagyományok szerint még a XVI. évszázban telepedik le a híres augsburgi Bugger család egyik ága e városban, némelyek szerint közvetlenül Augsburgból, mások szerint a krakói ágból, melynek ott a XVI. évszáz első felében a Thurzókkal egyetemben nagy rézvállalata volt. Idővel ellengyelesedtek, nevük is lengyeles formát vett fel, miként nálunk is a Fuggereket Bukkarok-nak nevezték. Ez élelmes család egyik tagja látva, mily nagy népszerűségnek örvend a magyar bor, a lengyel nemesség körében, ennek szállítására adta magát és bormérése rövid idő múlva egész Lengyelországban híressé vált és az alacsony boltozatos helyiségek nevezetes találkozó pontja volt a lengyel uraknak, kik itt <i inter pocula» meghányták vezették a köztársaság ügyeit, helyesebben a maguk érdekeit. E nagy vállalat gondosan vezetve, apáról, fiúra szállva, ma Varsó legrégibb kereskedő cége, mely immár háromszáz éve áll fenn.