Vasárnapi Ujság – 1919
1919-04-20 / 16. szám - A szomszédok. Elbeszélés. Írta Körmendy Viktor 174. oldal / Regények; elbeszélések
174 VASARNAPI UJSAG. 12. szám, 1919. 66. évfolyam. A SZOMSZÉDOK Elbeszélés. — Irta Körmendy Viktor. I. A két csipkefüggönyös ablak egymás mellett nézett le a Flórián térre. A tér fölött lágy tavaszi délután mosolygott, az áprilisi nap mohón itta a kövezet sarát és megcsókolta a muskátlikat a Flórián tér házain. A két csipkefüggönyös ablak közül csak az egyikben nyilt muskátli, a másikban büszke dáliák pompáztak szeszélyes színpadi pózzal és az óbudai sváb asszonyok litániáról jövet szájtátva néztek föl a tarka virágokra. — Tuat vónt ti Lili, — mondták annak, aki még nem tudta és libabőrös lett a hátuk attól, amit melléje gondoltak. Néha megesett, hogy Lili, a bronzhajú színinövendék, vérpiros pongyolában kikönyökölt a Flórián térre és szelíd jóakarattal élvezte a nép együgyű gyermekeinek életét. Ilyenkor a vénasszonyok nem mertek fölpillantani a dáliákra, lesütötték égszínkék szemüket és fáradt szívük ijedten kalapált fonnyadt keblük alatt.. — Klopf seiter Jézust! mormolták ájtatosan maguk elé és jobban a hónuk alá szorították az imakönyvüket. Mert a bronzhajú Sió Lilinek nem jó híre volt a környéken. Gyakran jött haza automobilon Pestről és még többször ment át fiakeren a színházhoz, ahol — a Frau Reitmayer mesélte — kifestette az arczát, trikóba öltözött és nem szégyelt odaállni a sok ember elé. A Frau Reitmayer egyébként esküvel erősítette, hogy a Fräulein Lilinek rontó szeme van és azt veri meg a tekintetével, akit akar. Az ő fiát is, a Franzlt, (milyen szép gyerek volt az!) úgy verte meg a szemével nyolczvannégyben egy ballerina a Blaui Kaczából és a fiú a Dunába ugrott a hajógyárnál. De most hiába ragyogott az április, hiába hozott ibolyaillatot a szél a Határhegy felől, a Lili ablaka zárva maradt. Pedig a Vérpiros pongyola volt rajta és vágyott is a tiszta üde levegő után, de tanulnia kellett és komoly munka előtt állt. A Pesti Színház igazgatója, aki egy idő óta nagyra tartotta a Lili tehetségét, neki osztotta a francziák Budapesten czímű víg operett szubrett=szerepét. Egy ábrándos szívű sas= utczai bakfist kellett játszania, aki fehér leányszobája rejtekén regényes kalandokról álmodik és kineveti az apja főkönyvelőjének naiv, egyszerű szerelmét. Egyik ragyogó estélyükre a kegyes sors egy ~ •kreolarczú spahi=főhadnagyot vezérel és a villogó szemű, körszakállas dalia tüzesen udvarolni kezd a ház csillagának. És Afrika hőse az első felvonás végén forró szerelmi vallomással borul a szende szűz elé és a tropikus heve magával ragadó kábulatában az édes gyermek kibontja álmai színes szárnyát és önfeledten omlik a kakiszínű formaruhára. Nagyon érdekes volt a második felvonás is, ahol a spahi a Ferencz József-laktanyába szökteti szerelmét és ott a Sas=utcza tündére mint modern Nebántsvirág mulat Dél fiaival, míg végre a harmadik felvonásban kiderül, hogy a spahi főhadnagy nem más, mint a főkönyvelő, aki ilyen ravasz fondorlattal bizonyította be akadályt nem ismerő szerelmét. A próbákon szenzácziós sikert jósoltak a darabnak és a legfeketébb májú primadonna is kénytelen volt megvallani, hogy Sió Lili ennivalóan bájos a sas=utczai tündér szerepében. Ilyen körülmények között egy ambicziózus, kezdő szubrett a legcsábítóbb tavaszi délután is otthon ül a zongora előtt és az új operett dalait tanulja. Ezt cselekedte Lili is, az átlagosnál több ambícióval, hiszen ez a szerep fogja benyitni a karrierjét, ennek a sikerétől függ a szerződtetése. Ott ült vérpiros pongyolájában az idomtalan Bösendorfer előtt, melynek használatát a szobával együtt adta bérbe Forstingerné, akinek Istenben boldogult férje egykor a timpanyt verte az Operában. A nyájas özvegy a művészet iránt való lelkes rajongását és a Flórián téri házat örökölte az urától és a két csipkefüggönyös szobát legszívesebben művészlelkeknek adta ki. A Lili fehér ujjai hullámzó futásban sik=tottak végig a horpadt, sárga billentyűkön. Az első felvonás széles slágerdalát játszotta, melynek végén a bonvivant önfeledt csókkal öleli keblére a szubrettet. Fitos orra alatt ábrándos mosoly játszott, kissé pikáns ízű hangján bátran csengett a melódia. Az ária közepén azonban hirtelen abbanhagyta az éneket, két kis keze az ölében hullt és félig ijledten, félig haragosan nézett szét maga körül. Mi ez? Zűrzavaros hangok ütődtek füléhez, valami furcsa zsibongó káosz, mely a hol búgott, hol sikoltozott és egyre erősebben áradt keresztül a falon, éppen a zongora mellett. Ságranyilt szemmel hallgatózott egy darabig, azután fölugrott és odaszorította arczát a hideg falhoz. Az ördögbe is, hiszen itt hegedül valaki! !ürelmetlenül nyomta meg a csengetyű gombját és elébe ment a háziasszonyának. Mondja, drága Forstingerné, miféle csodaállat lakik itt a szomszédomban? Hiszen ez őrület! Forstinger mama felhúzta a bozontos szem=öldökét és a húsos ajkát kerekre formálva, a szörnyű elképpedés hangján felelte : Ter Hear ta néha? Na so was! Egy nagy művész van a Keve úr, aki tegnap idejötte lakni. Ein Konczertkünstler és nagyon szépen hegedül. Hearnt nur, most is milyen gyönyörűen játszik! Odaát a Windsori víg nők pajkos indulója tombolt a Keve úr vonója alatt kiállhatatlan kétnegyedes taktusokban és Lili riadtan fogta be a két fülét. Rémes sziszegte haragosan kivillanó gyöngyfogai között. És ez az ember szabadon jár! Forstingerné összecsapta a kezét. Aber, Fräulein Lili, rédnz nit so! Igazi művész úr a Herr von Keve, meinerzé!! És micsoda finom, szép ember! Na, so was! A derék asszonyság komolyan megharagudott és zsörtölődve ment ki a szobából. Még az ajtót is mintha becsapta volna maga után. Lili, kis híjjá, hogy valami csúnya gorombasággal nem válaszolt, de mégis lenyelte a mérgét és daczosan azután újra a zongorához ült. Még hogy igazi művész! — gondolta végtelen megvetéssel. Ez a sarki kintor=nás! Hát akkor mi vagyok én a mimikámmal és a hangommal? Az ajkára gőgös, hideg mosoly ült és a következő pillanatban hatalmas erővel vágott bele a vén ládába. A rozoga hangszer panaszosan nyögött fel, de kénytelen volt eltűrni a slágerdal bevezető akkordjait, amiket ezúttal fortissimo interpretált a két ideges kéz. Azután tele tüdővel kezdett az érzéki áriába a nagyreményű szubrett és zengő dala diadalmasan némította el a Windsori víg nőket. A pattogó zene elhalkult odaát, egy darabig bátortalanul még versenyezni próbált az énekkel, de csakhamar egészen csend lett a Keve úr szobájában. Lili győzött és büszke volt a sikerére. Ereje tudatában végigénekelte a második strófát is és a refrénnel valóban remekelt. A fal felé fordult és előre nyújtott nyakkal, mintha csak a Keve úr dobhártyáját akarta volna inzultálni, áradtak az utolsó sorok ajkáról .• Sejtetted-e, hogy annyi társadalom Érted fakadt szerelmes ajkamon ? . . . Keve Kelemen, a Zeneakadémia kiművelési osztályának jeles növendéke nem sejtette, hanem biztosan tudta, hogy most pukkasztani akarják a falon túl és a mikor látta, hogy hiábavaló minden erőlködése, dühösen vágta tokjába a finom olasz hegedűjét. Egy kis ideig tehetetlen néma haraggal meredt a falra, azután csengetett és elfojtott, remegő hangon kérdezte meg Forstingernét : — Mondja, kérem, honnan szabadult el ez a sellő, aki odaát visít és veri a zongorát? A Szúnyogszigetről vagy az óbudai hajós gyárból? Forstingerné elvörösödött. A sellő szót valami borzasztó becsületsértésnek gondolta és a háza jóhírét látta veszedelemben. A két öklét a csípőjére vágta, amikor válaszolt : Was für a Rédnisz tér? Nálam sohasem lakott sellő, az én férjem timpányt játszott az Operaházban és őrnagy volt a veteránok*nál. Itt nincs sellő és a Fräulein Lili egy művésznő a Pesti Színháznál. Finom, elegáns művésznő és milyen szép! Die selle sind aus geschlossen! Na, so was! Keve Kelemen nem engedte terrorizálni magát. Ezt nevezi ön művészetnek, asszonyom? Ezt az idétlen rikácsolást? Hiszen ennek a nőnek nincs egy ép hangja! fel A szomszéd szobában éppen akkor csendült újra a refrén és Forstingerné szélesre húzta a száját a gyönyörűségtől. Passenz auf! Wisén, vientczükkend! Nagyon szép hangja van a Fräulein Lilinek, csak a Herr von Keve még nem szokta megért Az ének odaát egy elhibázott magas czében véget. Keve Kelemen megsemmisülten omlott egy karosszék mélyébe és az ég felé fordította a szemét. — Hozza be a kávémat, Forstingerné, mi sohasem fogjuk egymást megérteni. GARBAI SÁNDOR A KORMANYZÓTANÁCS ELNÖKE A SZEKELY KATONAK KÖZT.