Vasárnapi Ujság – 1919
1919-11-30 / 31. szám - Ramocsay uram bodzafája. Írta Várady Antal (Budavár régi történetéből) 358. oldal / Regények; elbeszélések
362 . VASÁRNAPI ÚJSÁG. 31. szám. 1919- 66. évfolyam, nem hasonlított az övéhez. Micsoda bolond gondolat úgy építkezni, mint itt szokás! Nem találta jónak a templomot se : suta az alakja és a toronynak itt kellene állni, nem amott. Orange és Rémus jöttek most hozzánk s ők is leültek a sűrűsödő esteli napfényben. Igen messziről, mint valami fehér cserje, felvillant egy gránát=robbanás. Nevettünk a nagy távolság miatt ártalmatlan lövedéken. Rémus a következő jó megfigyelést tette : — Abban a perczben, hogy nem ide esett, az ember szinte azt mondaná : mindjárt tudtam, hogy máshová fog lecsapni, ugye ? E pillanatban, úgy 500 méterre tőlünk, lent a falu alján egy fakó füstfelhő tűnt elő és utána tompa dörej hömpölygött fel a magaslatig, ahol mi ültünk. — A falu alját lövik, — konstatálta lakonikusan Margat, Orango, előbbi gondolatait követve, felkiáltott: — Persze ez sem a fűszeresbe csapott, a vendég, biztosan tudta, hogy pont a falu túlsó végén lakik. Milyen kár! Megveszek valamit, megadom, amit kér érte, de ő még hozzáteszi: „Ha nem vagy, vele megelégedve, fordulj fel, fiam"... Ó, milyen kár! Sóhajtott és hozzátette : — Ó a kereskedők!... okosabbak, mint mi! „Ti többiek csak kínlódjatok, dögöljetek meg, — én ezzel nem foglalkozom , nekem a haszon kell" — Mért szórod most oly szörnyen a piszkot erre a fűszeresre, mikor a kereskedők mindig ilyenek voltak ? Tolvajbanda az egész társaság. Rövid csönd után Rémus köhécselt, hogy hangja kitisztuljon, aztán így szólt: — Én is kereskedő vagyok. Margat egyszerűen felelte rá : — Mit akarsz, öregem... Jól tudom, el, hagyd el, — jól tudom, hogy a földön mindennél nagyobb úr a haszon! — Az istenit, pajtás, ez biz' így van, — felelte Rémus. * Egy nap, mikor szalmát hordtunk a laktanyába, egyik meggörnyedt társam mellém lépett s menetközben megkérdezte tőlem : — Szeretném, ha megmagyaráznád : miért nincs nálunk igazság? A kapitánytól szabadságot kértem, egész jogosan, mert felmutattam neki egy levelet, mely szerint a nagynéném beteg s a napokban várják a halálát.. „Ezzel nem teszel bolonddá !" felelte. „Mert a nélkül is az vagy" — mondtam rá magamban. Most hát felelj! Mikor a háború megkezdődött, mert nem kezdődött meg egy becsületes igazságszolgáltatás is minden ember részére, mikor meg lehetett volna csinálni, hiszen senki se mondta volna, hogy: „Nem akarom"? Miért van ez épen megfordítva ? És nem kell azt hinni, hogy itt csak én rólam van szó ; hát a nagy gyárosok, akik — mióta ez az emberölés folyik, — naponta száz frankkal is többet keresnek, s hozzá fiatal bőrüket se koczkáztatják ? — és azok az elegáns front mögött lógók, akik tízszer olyan erősek, mint ez a sereg, félig agyoncsigázott népfölkelő, a kiket még máig se rendeltek vissza ? — és azok az úri csirke fogók a városokban, a tyúkokkal, gyöngyökkel és pezsgővel, akikről Jusserand mesélt nekünk ? Azt feleltem, hogy a tökéletes igazság lehetetlenség és hogy a dolgok nagy együttesét kell tekinteni. Később emez azt mondta, hogy én elzárkóztam bajtársam fonák, de tiszta és igaz kérdései elől és hagytam, hogy egyedül keresse a fényt. •Ezen eset folytatásaként unalmas napjaimban megpróbáltam összegezni a háborúról való gondolataimat. Nem sikerült. Egyes dolgokban bizonyos voltam, de csak azokban, amelyekben mindig az voltam. Tovább nem jutottam. Rábízom magamat vezetőimre, akik bizonyára az állam eszét képviselik. De néha sajnálom, hogy nincs lelkiismeretemnek egy olyan direktora, mint valamikor Boncas volt. SCHÖNBAUER HENRIK MŰTERMÉBEN. VARGA OSZKÁR MŰTERMÉBEN. MI KÉSZÜL A MŰTERMEKBEN ?