Vasárnapi Ujság – 1919

1919-12-23 / 33. szám - Szegedi Emma színésznő. Regény. Írta Moly Tamás 378. oldal / Regények; elbeszélések

384 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 30. szám, 1Q19- 66. évfolyam. még itt sétál, ki a vasúthoz, ez csak külsőség. Mondja, nem éhes? — Izgatott vagyok. — Kár ezzel töltenie az idejét, nincsen rá semmi oka. Meglátja, milyen nagyszerűen fog ez a kis kirándulás sikerülni. Ha ezzel megnyugtathatom, bevallom, hogy nagy gya­­korlatom van a szöktetésben. — Azt elhiszem! Férfi és festő!! — mon­­dotta Emma fanyar megvetéssel. — Milike, úgy sejtem, hamis nyomon jár. Én is utálom a rossz­ sorsot és én is megszök­­tem előle néhányszor. Ebben nagy gyakorla­­tom­ van. Ezért unszolom, hogy bízzék ben­ nem. — Hiszen én bízom magában, Dezsi! Látja, baktatok­­ magával a vasúthoz, és elszántan megyek akárhová. — Okosan teszi. Majd csak később fogja felismerni, hogy most milyen okosan teszi. Mondja csak, Milike, van egy kis holmija? — Nagy pakkom van, Dezsi! — Hol van? Már a vasútra tette? A lakásomon van. Csak holnap délelőtt akartam innen elutazni. — És a holmiját ott akarja hagyni? — Nem én! Van ott egy nagy ládám, két bőrönd, egy utazó­ kosár, a kézitáskám, ez az én vagyonom, Dezsi! — Hát akkor . . . előbb mégis csak oda kellene menni a lakására, összecsomagolni és intézkedni. — Nem, nem megyek oda!­­ Sokkal tartozik? Ott is kosztolt? kérdezte Dezső nagyon óvatosan és a világ legtermészetesebb hangján megnyugtatta vé­­denczét : — Az nem baj , van nálam pénz, kisegíthetem. Emma felkaczagott. — Nem azért nem megyek vissza. Nagyon derék jó embereknél laktam, úriembereknél. Mondja csak, Dezsi, jó festő maga? — A művész sohasem elég jó festő. Értem a mesterségemet. Kedves, hogy máris érdek­­lődik a művészetem iránt. — És volna kedve engem szépen lefesteni? Félek, hogy előbb-utóbb ez meg fog történni. — Azért kérdezem, mert a­hol most lak­­tam, azok szerettek és nagyon jók voltak hozzám, Dezsi. És én erre hálásan gondolok, és meghálálnám valahogyan a hozzám való jóságukat. És most az jutott eszembe, hogy, ha maga lefest, megküldjük nekik az arczi képemet! Szeretik a szép képeket, van egy pár nagyon szép festményük. — Rendben van. Hálánk jeléül adomá­­nyozni fogjuk nekik külön e czélra festett arczképünket, díjmentesen. Ezt olajba meg lehet csinálni. — Dezsi, maga egy angyal! Kiértek az állomásra. — Az angyal éhes. Jöjjön, Milike, az ét­­terembe. Talán kapunk még enni. Az idő már éjfélre jár. Leültek a terem egyik sarkába. Vacsorát rendeltek. Megtudták, hogy a vonat egy fél­ óra múlva jön. Hozom a táskámat és megnézem, lehet-e már jegyet váltani. Szeretnék egy pár sort írni a házigazdám*­nak. Bizonyosan nagyon várnak és nem tud­­ják, hová lettem. Én meg gyáván megfuta­­modtam a búcsúzás elől, mely suta, együgyű, és fölösleges módon szomorú. Az emberek ilyenkor nézik egymást, és egyszerre azon veszik észre magukat, hogy nem csak tud­­nak egymásnak mit mondani. Éljen boldogul, mondják, minden jót és gondoljon néha reánk és írjon és keressen föl, ha egyszer megint erre jár. És sírnak. Mire való ez? Igaza van. Min gyárt szerzek levélpapí­­rost meg borítékot. Míg Dezső a táskájáért ment és jegyet váltott Budapestre, Emma megírta a levelet Borbáthnak. Kérte, ne aggódjék, ne nyug­­talankodjék, ő még az éjjel elutazott ; érte­­síteni fogja nemsokára, hogy hová küldje a holmiját. Egyelőre csak néhány szóval kö­­szőni a jóságos, szíves gondoskodást, melyben részesítette és melyet nem fog elfelejteni soha. Szeretettel csókolja az édes gyermekeket, bájos Etelkát és az aranyos Laczikát — itt a Emma szeme tele lett könnye! — és kéri Borbáthot, hogy tartsa meg továbbra is baráti jóindulatában. Nem búcsúzott el tőlük, mert fél az izgalmaktól, így mégis csak jobb. Váratlanul jött és váratlanul tűnt el. Meg volt a levéllel és megkönnyebbülten felsóhajtott. Dezső elküldte a vasúti szolgát a levéllel, vigye rögtön! A pinczér hozta a vacsorát. Jóízűen ettek. Dezső duzzadó jókedve hatalmába kerítette­­ Emmát, a­ki most vidáman kutatott emlé­­kezetében, a régen letűnt idő egyes képei után. És ime felbukkantak az egyes Bosznay István: Pihenő az erdőben. Túry Gyula: Nyári hangulat. Karlovszky Bertalan: Gróf Andrássy Gyula arczképe. A KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT TÉLI KIÁLLÍTÁSÁBÓL.

Next