Vasárnapi Ujság – 1920
1920-06-06 / 11. szám - Kosztolányi Dezső: Stanzák (Musset) 127. oldal / Költemények - Kelet. Elbeszélés. Írta Lakatos László 127. oldal / Regények; elbeszélések
117. szám. 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 127 — „Rossz időket élünk . . . Rossz csillagok járnak . . . Óvja Isten nagy veszélytől Mi magyar hazánkat. Lehunytam a szememet, összekulcsoltam a kezeimet. A haláltörvényből kiszabadult ember sóhajával rebegtem rá:" A men. KELET. Elbeszélés. — írta lakatos László. A prokonzul — Marcus Aemilius Plautus — keserű haraggal állapodott meg a ház tetejére ültetett kert szélén. Tekintete végig futott a keleti ház lépcsőzetes homlokán, majd lesiklott a völgyben épült városra, a férgek módjára kanyargó szűk utczákra, piszkos kis viskókra, idegen templomokra. Szivét gerjedelem töltötte el, mérges, mint e tartománynak sok növénye. Hogy gyűlölte ezt az országot, piszkos, szakállas, veszekedő népét, járhatlan utait, sötét vizeit, vad virágait. A köztársaság szolgálatában töltött itt el öt esztendőt és e hosszú időknek nem volt egyetlen órája sem, amely kellemes emléket hagyott volna. Csupa barbár gyötrelem. Ez a levegő mérgezte meg, az ezzel a néppel való örökös czivódás. Légiói ellanyhultak a tunya ég alatt, ő maga is szokásaiban talán megromlott. Orvosa ma reggel mondta meg neki, hogy betegsége halált hozó. Hát nem! Nem fog itt tovább kínlódni. A kórság rettenetes esztendei: testben el rohadni, lélekben elnyüvesedni. Nem! Nincs tovább! Most, hogy még tiszta elmével ura magának, elhatározta, hogy végez. Elmegy. Erős lesz és derűs. Még egyszer megáldoz az öröktől való isteneknek, azután testét beleereszti a kardba, amit légiói élén vitt a paphlagoniai hadjáratban. Még egy gondolat: hazatérni Rómába ? Ott halni meg a honi ég megbocsátó kékje alatt, a Város bölcs férfiainak magasztos körében. De nem! Még ezt sem. Hogy ellenségei lássák őt testében megrokkanva, arcza mint valami beteg fauné. Hősként távozott és nem térhet vissza mint taposott állat. Férfiúi teste, mely egykor vetekedhetett a fórum legdicsőségesebb szobraival — roncs, panasz és keserűség foglalata. Nem! Messzire elhajította arany= tükrét, ez órában kegyetlen ellenségét. Rómában nem fognak mulatni rajta, sem vetély társai csúfondároskodni, sem mohó fiatalok kárörömmel kaczagni. Csak hamvai térhet* nek vissza és azokat diadalmenet viszi nemzetsége temetkezési Még rendelkeznie helyére, kellett mindenféle dolgokról. Ezzel sem fog időt vesztegetni. Bölcsen teszi, ha az, kinek mennie kell, ma indul és nem holnap. Tudós görög rabszolgájának diktálja végső akaratát. Még ma este. Azután megáldoz a penatcsek és . . . Már üzenni is akart a görögért, előtt Vagyona Fluviáé lesz. A prokonzul arcza elsárgult, orra megnyúlt, mint a saskeselyűé. Az asszony hát túl fogja élni őt! Övé lesz római palotája, az etruriai földek, a nyári ház Bajaeban, siciliai birtokai .. . Ah! A mér hetlen arany, mit szerzett ebben a mocskos keleti tartományban, a szobrok, kardok, dísz* öltönyök, eleven és holt jószágai. Minden az asszonyé, ki csak keserűséget hárított rá! Az asszonyé, kit magával hozott Rómából ifjan és a kinek daczos húsában nem tett kárt a Kelet. Ő, a férfi elromlott, miközben hazáját szolgálta, zord és szűz római lényét elveszejtette az idegen föld, amelyben a nő gyökeret eresztett és pompába borult. Idegen harag dagasztotta a proconsul kebelét. Ez utolsó napon ő is ázsiai emberré lett, hasonlatos azokhoz, kiknek földje, szokásai, ételei és italai elsorvasztották őt. Az idegen istenség beköltözött testébe, amit most fá= jón és tüzesen öntött el a gyűlölet. Hát tud ő is ezeknek a barbároknak a nyelvén! Egyszer az életben igen. Már túl volt azon, hogy megvesse magát. És boldog volt, hogy indulatban tanítványa lesz ennek az idegen csürhének, a melynek feje fölött legszivesebben a lictorok vesszőnyalábját szerette su=hogtatni. Egyet mindenesetre tudnak ezek: gyűlölni. És a gyűlölet is lehet olykor bölcs, bölcsebb magánál a bölcsességnél. Ezek a keletiek gyakran igen helyesen cselekesznek, a mikor vad és tajtékzó szokásaik szerint büntetik a nőt. Eluvia számára nem lesz öröm az ő elmenetele és temetésén hangosabban fog zokogni a sirató asszonyoknál is. Üvölteni fog, mint a sakál. A proconsul özvegye koldusán fog visszatérni Rómába. Meghal, de előbb minden mozgó vagyonát elpusztítja, aranyait a vízbe dobja, állatait felperzseli. Rendelkezni fog, hogy itáliai minden házát elhamvasszák. Eluvia fekete rongyokban fog visszatérni az apai házba. Hát túl fogja őt élni a nő, de csak mint koppasztott páva. Előbb kivetkezteti mindenéből. Mindenéből ? Arcza elborult, homlokán mély árkok jelentkeztek. Amit annyi esztendeig akart titkolni maga előtt, azt most dermesztő világosságban látta. Az utolsó nap nem ösmer hazugságot. A bizonyosság éles és igaz, mint a kard. Mindenéből hogyan A KORMÁNYZÓ ÉS A KORMÁNY TAGJAI AZ ÜNNEPÉLY UTÁN A DISZMENETET SZEMLÉLIK, AKI HONVÉDTÜZÉR SIRJÁT MEGKOSZORÚZZA. ^VÉTELÉNEK ÉVFORDULÓJÁN, MÁJUS 21-ÉN. A CSAPATOK ELVONULÁSA HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELŐTT.