Vasárnapi Ujság – 1920
1920-02-08 / 3. szám - Kosztolányi Dezső: Égi kaland 28. oldal / Költemények
28 VASáRNAPI ÚJSÁG. . 2. szám. 1920. 67. évfolyam. 41 4 ? f FETSCHER ANTAL GYŐRI PÜSPÖK ÜDVÖZLI GRÓF APPONYIT A GYŐRI ÁLLOMÁSON. ú kJA 1 m ® 0 ÉSik • * .. * 'i f. v . * * ' . - • ' <m . "Tu' • V. 1 f V . tfr:- • ^ - . ÉK • 'i ' ' ' • 4S \#i V . tfr:- • ^ - . ÉK • 'i ' ' ' • 4S \#i A NYUGATMAGYARORSZÁGI NÉMETNYELVŰ MAGYAROK KÜLDÖTTSÉGE A SOPRONI ÁLLOMÁSON. A BÉKEDELEGÁCZIÓ ÚTJA A DUNÁNTÚLON ÁT. TÜNETEK ÉS TŰNŐDÉSEK. © Mikor Szent István királyunk fogyni érezte az erejét, s elkészült a «nagy útra», melyből halandó soha vissza nem tért, csak azt az óhaját nyilvánította, hogy Nagyboldog Asszony napján haljon meg. Kivánsága teljesedett, s mialatt az ország előkelői s főurai vették ágyát körül, augusztus 15-ikén adta ki lelkét. Mondhatatlan mély, s Európa többi népeinél teljesen ismeretlen nemzeti gyász töltötte el az övéit, mely a királyi lakból kiterjedt az egész országra. Mint Hartvic krónikájából olvassuk, jajgatás, sőt valósággal üvöltés töltötte be az egész országot. A nép három teljes esztendeig gyászt viselt, a zene elhallgatott, minden mulatság és tánc megszűnt. Ugyanez ismétlődött Szent László király halálával. Akkor is általános volt a nemzet gyásza, s akkor is három egész esztendőig tartott. A nagy nemzeti szerencsétlenséget csak a turáni fajok érzik ily mélységesen. Szinte fájóbb az náluk, mint a személyes gyász. Attila haláláról is vannak hasonló feljegyzéseink, melyeket Jornandes, a gótok történetírója hagyott hátra. S a középkori utazók elbeszélik, hogy Turkesztánban is így volt ez valaha. És mikép gyászolja nemzetét a mai magyar? * Ne legyünk túlságosan szigorúak. A zord szemöldökű Zoilus, ki minden kicsiség miatt összeráncolja homlokát, s a Cato szigorát fitogtató erkölcsi prédikátor, aki elkárhoztat minden vidámságot : soha sem fogják az életet megjavítani, se az embert jobbá tenni. Azok a skót presbyteriánus erkölcsbírák, akik véteknek tartották még a szép tájakban való gyönyörködést is, — mivel ez elvonja a lelket az Istentől — csak ridegebbé, kietlenebbé tették az életet, anélkül, hogy bármi kis mértékben jobbá tették volna. Poroszországban a «muckerek» hitfelekezete (mely a Mazurok és a Kasubok között van leginkább elterjedve) theoriában az erkölcsi tisztaságot a legszigorúbban hirdeti, de a bűnözések náluk se ritkábbak, mint máshol. Az emberi természet megkíván bizonyos vidámságot. Vegyük ezt el az embertől : igazán siralomvölgyévé válik az élet. Tehát ne ítéljünk túl szigorúan. Értsük meg az életet s ne kárhoztassuk annak vidámságait. És csak azután feleljünk arra a kérdésre : ríhkép gyászol jelenleg a magyar? Egy Szent István vagy Szent László halála nagy nemzeti szerencsétlenség, de nem katasztrófa. Az igazi nagy uralkodók ritkák, s mikor kidőlnek a sorból , nagy veszteség éri a nemzetet. De az egyik uralkodó helyébe lép a másik, talán kevésbé jó, talán egészen rossz, s a nemzet élete mégis tovább folyik. A lét és nemlét kérdése nem függ össze az uralkodó életével. Ma koczkán forog mindenünk. Nemzetünk léte, kultúránk, nyelvünk jövője, országunk területe. Vitássá van téve, hogy fennmaradhat-e még továbbra is mint nemzet : a magyar. Mióta e nemzet történetét ismerjük, soha ekkora veszedelem nem környékezte. Soha oly szomorúnak, sőt leverőnek nem látszott a jövő. Soha ekkora gyászra e nemzetnek nem volt oka. S mikép gyászolunk? Kitűztek a házakra itt-ott egy fekete zászlót. Egész Budapesten pedig folyik a dinom-dánom. A színházak zsúfolva vannak, ezren és ezren gyönyörködnek a sikamlós és trágár előadásokon A kabarék alig képesek befogadni a tömegeket A százszámra elszaporodott mozik tömve vannak. A látogatott kávéházak asztalainál nincs üres hely s egész este szól a cigányzene, így gyászol ez a város a mérhetetlen szerencsétlenség napjaiban, akkor, midőn ezenfelül még egy járvány is bekopogtatott az ajtaján! A SZAVAZÓK A FOLYOSÓN VÁRJÁK A BEBOCSÁJTÁST. SZAVAZÓHELYISÉG AZ EGYETEMEN. A BUDAPESTI KÉPVISELŐVÁLASZTÁSOK. ÉGI KALAND. Kibújt a hold. Most néki mennek Az álmaim a végtelennek. Jaj, hogy rohannék. Semmi czélom. Ábránd a vágyam és aczélom. Babonás vágy az, ősi, régi. Két ezredéves, hősi, égi. Lennék kisértet, jámbor ének És árnya egy szent remetének. Megállanék bús ablakoknál A csöndbe, hol egy légy botorkál. Rohannék messze, egyre messzebb És tévedeznék, révedeznék. Vágnék nyugatnak, napkeletnek És várnék, amíg elfelednek. Kosztolányi Dezső.