Vasárnapi Ujság – 1920
1920-03-07 / 5. szám - Mi készül a műtermekben (képekkel) 56. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
58 VASÁRNAPI ÚJSÁG. . 2. szám. 1920. 67. évfolyam. A VATIKÁN PINCZÉI. Regény. (Folytatás.) Irta André Gide. — Francziából: König György. Gyula épen be akart lépni, de a nő elébe vetette magát, és egy asszonyi bugyogót, mely indiszkréten az egyik széken hevert, nem tudván teljesen eltüntetni, legalább kisebb terjedelműre iparkodott összehajtani. — Oly rendetlenség van itten . . . — Tessék csak hagyni! Megszoktam az ilyesmit, mondá barátságosan Gyula. Venitequa Karola elég kövér fiatalasszony volt, de egyébként jóalakú és kívánatos. Vonásai rendesek, de nem közönségesek és barátságosak voltak, tekintete biztató. Amikor el akart menni hazulról, kis puha nemezű kalap volt a fején. Blúzát középen egy tengerész nyakkendő választotta gallért és fehér maniettát viselt. ketté, férfi= — Régen tetszik már ismerni Wluski urat? — Talán átadhatnám neki a megbízást ? mondá Karola válasz helyett. — Nos hát... Azt szerettem volna tudni, hogy nagyon sok dolga van-e mostanában? — Attól függ, hogy melyik napokon. — Ha ugyanis volna egy kis szabad ideje, megkérném, hogy ... egy kis munkát vállalna el az én számomra ... — Mi fajta munkát ? — Hát arról van szó... de szerettem volna tudni előbb, hogy mi fajta munkával foglalkozik rendszeresen ? A kérdés minden ravaszság nélkül volt feltéve, de Karola nem is csábította az embert éles elméjű beszélgetésekre. Baraglioul már kezdte visszanyerni biztos fellépését és leült arra a székre, melyet Karola az előbb megüresített. Karola támaszkodva, már épen mellette, az asztalhoz mikor hirtelen zaj támadt beszédbe fogott, a a folyosón s az ajtó nagy robajjal kinyílott. Az a nő lépett be, a kit Gyula az előbb kocsiban látott a ház előtt. — Biztos voltam benne, ezzel nyitott be, mikor láttam feljönni... Mire Karola, kicsit eltávolodva Gyulától : — De szó sincs róla, édesem... Csak beszélgettünk. Barátnőm, Grand = Marnier Berta — gróf... bocsánat, elfelejtettem a nevét. — Nem fontos, mondá Gyula, kissé zavarban és megszorítá Berta kettyűs kezét, melyet feléje nyújtott. — Mutass be engem is, mondá Karolanak — De édes fiacskám, már egy órája vár bennünket, mondá a másik, miután bemutatta barátnőjét. Ha te beszélgetni akarsz az úrral, vigyük magunkkal, én kocsival vagyok itt. — De nem engem jött meglátogatni. — Akkor gyere! Velünk fog vacsorázni ma este ? . . . — Nagyon sajnálom . . . — Bocsásson meg uram. — mondá Karola elpirulva és sietett elczipelni barátnőjét. — Lafcadio minden pillanatban hazajöhet. A két nő nyitva hagyta az ajtót maga mögött. A szőnyeg nélküli, visszhangzó folyosó a szoba előtt könyököt alkotott s így nem lehetett látni, ha valaki jött, de meghallani a közeledését igen. A szoba talán több felvilágosítást fog nyújtani, mint ő nagysága, reménykedett Gyula. Csendesen vizsgálódni kezdett. Kevéssé szakértő kíváncsiságát azonban mi sem vonta magára ebben a köznapi, al bérlői bútorozott szobában. Semmi könyvtár, semmi kép a falon. A kandalló fölött Defoe Daniel Moll Flanders=z angol nyelven, olcsó kiadásban, alig kétharmadrészt felvágva és Antonio Francesco Grazzini (II Lasca) Novellái, olaszul. Ez a két könyv érdekelte Gyulát. Mellettük, egy mentholszeszes üvegecske mögött fényképet fedezett fel, mely szintén érdekelte. Homokparton egy már nem egészen fiatal, de meglepően szép nő, kifejezetten angol típusú, elegáns, karcsú férfi karjára támaszkodik, lábuk előtt pedig, felborított lélekvesztőn ülve, egy dús szőke hajzatú, bátor tekintetű, nevető és teljesen meztelen, körülbelül tizenöt esztendős fiatal gyerek. Gyula kezébe vette a fényképet és a világosság felé vonta, hogy jobban el tudja olvasni a kép jobb sarkában ezt a néhány elhomályosodott szót: Duino, 1886 július ... ami által sokkal előbbre nem jutott, bár tudta, hogy Duino kis falu az osztrák tengerparton, az Adria mellett. Csalódottan, ajkát harapdálva tette vissza helyére a képet. A kandalló hideg üregében egy skatulya zablisztet, egy zsák lencsét és egy zsák rizst talált, kissé odébb pedig, a fal mellett egy sakktáblát. Még csak nem is sejttette semmi, hogy mifajta tanulmányokkal vagy munkával tölti ez a lakó a napjait. Lafcadio nyilván nem rég reggelizhetett, mert az asztalon tett kis aluminium egy gyorsfőző fölé helyes fazékban látni lehetett azt a kis üres és lyukgatott aczél tojást, melyet teafőzésre szoktak használni azok a turisták, kiknek fontos, hogy minél kisebb legyen a podgyászuk. A használt csésze mellett morzsák hevertek. Gyula az asztalhoz közeledett, az asztalban fiók volt és a fiókban kulcs . . . Nem akarom, hogy az olvasó félreértse Gyula jellemét a miatt, ami következni fog. Gyula nem volt indiszkrét ember, mindenki életében tisztelte azt a külső mezt, melyet az illetőnek tetszett felölteni és nem sértette volna meg soha az illem szabályait. Atyja parancsa előtt azonban fel kellett áldoznia elveit. Várt, fülét hegyezve egy-két perczig még, de minthogy senki sem jött, — akarata és elvei ellenére, de a kötelesség finom megérzésével, — kihúzta a fiókot, mely bezárva nem volt. Szattyánbőrbe kötött jegyzetfüzetet talált a fiókban. Kezébe vette és kinyitá. Az első oldalon ezeket a szavakat látta, ugyanazzal az írással, mint amelyik a fényképen volt olvasható : Cadiónak, hogy beírja kiadásait. Derék társamnak az öreg Faby bácsi. És csaknem folytatólag, lejebb, kissé gyermekes, de okos, egyenes és rendes betűkkel . Duino. 1886. julius 10. Ma reggel Lord Fabian ideérkezett hozzánk. Hozott nekem egy lélekvesztőt, egy puskát és ezt a jegyzetfüzetet. Semmi egyéb ezen az első oldalon. A harmadik oldalon augusztus 29-i dátummal ezt lehetett olvasni : Faby bácsit megelőztem négy tempóval. — És másnap : Megelőztem tizenkét tempóval . . . Gyula megérte, hogy ezek egy sportoló ifjú feljegyzései. A napok felsorolása azonban csakhamar megakadt és egy üres oldal után ezt olvasá : Szeptember 20. Elutaztunk Algerból az Auresbe. Ezután néhány hely és dátum következett, végül ez az utolsó megjelölés: Október <5. Visszatértünk El Kantarába, 50 kilométer, lóháton, megállás nélkül. Gyula átfordított néhány üres lapot, valamivel hátrább azonban, mintha új könyv kezdődnék, új czím gyanánt az egyik oldal tetején ez volt irva nagy és kiczirkalmozott betűkkel : Itt kezdődik az új és kívánalmak a legfőbb erény könyve. S alatta, mint motto : „tanto quanto se ne taglia". ( Boccaccio.) Az olvasott erkölcsi fogalmak tüstént fölkeltették Gyula érdeklődését, ez csemege volt neki. De már a következő oldalon csalódás érte : a füzet írója visszaesett a számadásokba. Ezek azonban más természetű számok voltak. Hely és dátum nélkül ilyeneket olvashatott: Amiért Protost megvertem a sakkban . . . 1 szúrás. Amiért elárultam, hogy tudok olaszul . . . 3 szúrás. Amiért Protos előtt feleltem ... 1 sz. Amiért enyém volt az utolsó szó ... 1 sz. Amiért sírtam, amikor meghallottam Faby halálát ... 4 sz. Ezután a számok megint megszűntek. Gyula fordított egyet és ezt olvasá : Ma, április 4-én beszélgetés Protosszal: A STEFANSPLATZ. AZ OPERA ELŐTT. KÉT PILLANATKÉP BÉCS KÉT EGYKOR NAGYON NÉPES PONTJÁRÓL DÉLI 12 ÓRAKOR FELVÉVE. Vasady Ottó felvételei.