Vasárnapi Ujság – 1920
1920-03-27 / 6. szám - Szegedi István: Önarczkép 63. oldal / Költemények
64 ____ k VASÁRNAPI ÚJSÁG. 6. szám, 1920. 67. évfolyam. TÜNETEK ÉS TŰNŐDÉSEK. 0 Erzbergert, Németország pénzügyminiszterét azzal vádolták meg, hogy hivatalos hatalmával visszaélve szerez magának hasznot. A miniszter törvény elé idézte a vádlóit, s a saját védelmét azzal a kijelentéssel fejezte be, hogy szegényebb lesz, mikor hivatalát odahagyja, mint akkor volt, mikor e hivatalt elfoglalta. Férfiasan szép és büszke szavak. Bár minden miniszter el merné azokat mondani. Nálunk is volt eset, hogy hasonló rágalommal illették a pénzügyminisztert. Azt írták róla, hogy a középületek számára vett téglából építteti a saját házát, s reá is alkalmazták a mondást, amit az ő társával szemben használtak, hogy nem szabad a miniszternek azalatt gazdagodnia, mialatt az ország szegényedik. Az a miniszterünk a legtisztább kezű emberek egyike volt, s halálakor annyi vagyon sem maradt utána, amennyit az ő jövedelme és igen szerény életmódja mellett meg kellett volna takarítania. Lángoló szeretettel ragaszkodott a hazájához, korának egyik legnagyobb — sőt talán a legislegnagyobb — elméje volt, s elmarták a közélet teréről a rágalmazók. Kerkapoly Károlyról esik a szó. * Eötvös Károly megírta Kerkapolyról, hogy elmondta egyszer kis vagyonának keletkezési módját, — e sorok iója előtt. Tényleg elmondta részletesen. Előadása szerint tizennégy ezer forintnyi vagyon maradt reá az atyja után, s ezt pénzzé tette, mikor Pápán tanárrá választották. Akkor tanakodott, hogy a tőkéje jövedelméből éljen-e, s a fizetését tegye-e félre, vagy pedig megfordítva cselekedjék. Ugy határozott, hogy a tőke hozadékából fog élni — melyet gazdálkodásba fektetett, s a fizetését berakja a takarékba, s azzal indokolta meg ezt az elhatározást, hogy így valamivel többet takaríthat meg, s független lesz a hivatalától, miután nem abból él. Ily rendszer mellett 1867-ig negyvenhétezer forintra gyűlt fel a vagyona, s pénzzé tette az egészet, mikor képviselővé választották. Azontúl is hasonló gazdasági elv szerint élt. Elköltötte a tőkéje mindenkori jövedelmét, ellenben tőkésítette a képviselői napidíjait, az államtitkári, későbbi miniszteri fizetését, valamint azt a jövedelmét, melyet mint egyetemi tanár élvezett. Jótékony czélra hagyta egész vagyonát, s halálakor nem maradt utána annyi, mint a mennyinek ily gazdálkodás mellett össze kellett volna gyűlnie. S ennek az embernek csaknem szemébe mondották, hogy lopott. * Kerkapoly kortársai között ketten voltak, akiknek elméje nagyságra nézve az övével vetekedett. Az egyik Szilágyi Dezső, a másik Kovács József, az orvosi egyetem sebészeti professzora. Őket hármukat felül nem múlta senki. Kovács logikája volt a legélesebb, oly hajszálfinoman dolgozott, mint a műtőkés, mellyel e tudós tanár az operácziókat végezte. Szilágyi Dezső mint dialektikus volt nagyobb ; a felmerült kérdéseket több oldalról tudta megvilágítani, s a részletek összefüggését világosabban tudta meglátni. De mindkettőjüknél összefoglalóbb tehetség volt Kerkapoly, az okok legmélyebb gyökeréig ő hatolt le s az emberi gondolkodás nagy problémáit a legátlátszóbb szisztémában ő fogta fel hármuk közül. Logikájának abszolút megbízhatósága felől hadd mondjunk el egy kicsiséget. Thheng-Ki-Tong kínai ezredes, aki hosszú évek során át élt Párisban, egy könyvet adott ki 1894-ben «Les chinois peints par eux-mémes» czím alatt. E könyvben különféle ráfogások ellen védelmezi honfitársait. Elmondja többek között azt, hogy náluk minden városban a legmagasabb hivatalnok háza előtt egy kis harang van felállítva, a melyet megkondíthat minden panaszos s a hivatalnok köteles előjönni, hogy igazságot tegyen. Az európaiak e miatt kinevetnek minket — mondja a kinai szerző — mert azt hiszik, hogy igy hivatalnokainknak éjjeli pihenése sem nyugodt; mert hát az európaiak nem tudják, hogy az ok nélkül panaszkodót azután megpálczázzák. Mikor ezt a könyvet olvastuk, eszünkbe jutott, hogy Kerkapoly már ezt rég megírta — a pálczázással együtt — egy történelmi munkájában, melyet az ötvenes években bocsátott közre. Megkérdeztük tőle, honnan tudhatta ő, amit Tcheng-Ki-Tong szerint egész Európa nem tud. Egyszerű a dolog, válaszolta, a logika diktálta így. Aki ok nélkül molesztálja a magasabb hivatalnokot, azt meg kell hogy büntessék mindenütt, mert különben senki sem vágyik hivatalra s felborul minden benső rend. * És ez a nagyelméjű férfiú nemcsak a pénz csábításaival szemben tudott lenni teljesen hozzáférhetetlen, hanem — ami a legritkább dolgok egyike, — a hír és dicsőségből is lemondott arról a részről, amely jogosan illette volna őt. Ennek is láttuk egy szép példáját. A képviselőház valamely törvényjavaslat felett tanácskozott. A javaslatnak egy nagy fogyatkozása volt, amely senkinek sem tűnt fel, csak neki, aki akkor régen nem volt már képviselő. Elmondta aggodalmait ebéd közben e sorok írójának, s jelezte azt is, hogy a törvényjavaslatot miként kellene módosítani, hogy teljesen megfelelő legyen. Másnap csodálkozással hallgattuk aztán Szilágyi Dezső szájából a képviselőházban mindazokat, amiket előtte való napon Kerkapoly mondott. Szilágyi felszólalásának óriási volt a sikere, s a képviselőház egyhangúlag fogadta el a módosítást. Elmondtuk ezt még aznap Kerkapolynak. Nagyon örült neki s megjegyezte, hogy ő beszélte rá Szilágyit a felszólalásra. Erre elmondtuk azt is, hogy Szilágyi egy szóval sem említette ám az ő nevét, s úgy adta elő az egészet, mintha a saját gondolata lenne. Kerkapoly egy szelid mosoly kíséretében a következő gyönyörű nyilatkozatot tette: — Én csak hálás vagyok Szilágyinak. Abból nincs a nemzetnek haszna, ha megtudja, hogy a gondolat az én fejemben fogamzott meg. Ez tehát nem fontos. De fontos az, hogy a törvényjavaslatot a nemzet érdekében megjavították. Ez pedig Szilágyi érdeme. így gondolkodott az a férfiú, akit kirágalmaztak a közéletből az ellenségei, életének abban a korszakában, amikor még sokat használhatott volna hazájának. A MENET A GELLÉRT-SZÁLÓ ELÉ VONUL. A KÜLDÖTTSÉG A NEMZETI MÚZEUM LÉPCSŐJÉN GYÜLEKEZIK. A KÜLDÖTTSÉG NŐ TAGJAI. A KECSKEMÉTI HÓDOLÓ KÜLDÖTTSÉG A KORMÁNYZÓNÁL MEGVÁLASZTÁSA ALKALMÁBÓL.