Vasárnapi Ujság – 1920
1920-06-27 / 12. szám - Aratás. Írta Bársony István 137. oldal / Regények; elbeszélések - Az újjárendezett modern képtár (képekkel) 137. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
14. szám, 1920. 67. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG: 131 a munka, amelyet sablonos hivatallá változtathat a meghatározott munkaidő. Hisz' ezt a munkát a természet parancsa irányítja az időjárás szerint. S ez ellen nincsen „appelláta". A mikor az aratással való késlekedés kárral — esetleg nagy kárral — járhatna, akkor nem szabad késlekedni. A túlérett kalász magától is hullatja „pörgeti" a magvát, már pedig minden kárbaveszett szem egy-egy hiába elcsöppent verítéket jelent. De még ennél is többet: mélységes szemrehányást azért a morzsányi kenyérért, amelyet a legigazibb szentelt víz, a munka verítéke locsolgatott meg maga korában, jóval azelőtt, mire elkövetkezhetett az elvetett magnak új termésével az aratás. Tudja ezt az arató és nem kell neki biztatás ; végzi sürgős munkáját becsületes, jogos és okos önzéssel, egyszersmind minden erejével. A régi vitézi példaszó : „ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel", így éled meg az arató emberséges békés munkája körül : „ha rövid a nappalod — toldd meg a holdas éjszakával", — a mikor tudniillik a hűvös levegőn könnyen fürgén lehet mozogni s a kasza pengése úgy hangzik messziről, mintha a puszta éjjeli zenéje volna. Biz' erre sor kerülhet , hisz' hányszor akasztja meg a sürgős aratómunkát a nyári zápor, általában a kedvezőtlen időjárás, amelynek a munkaveszteségét sietve kell azután pótolni, amikor éppen lehet. Még az a városi nép is, amelyik faluról került ide, vissza vágyakozik ilyenkor a maga régi fészkébe ; mint ahogy a kalitkás vándor* madár, a mely megérzi tavasszal az ő útra kelésének az idejét s vergődve vágyik ki, ki! — Tikos Albert: Önarczkép. Orlay-Petrich Soma: Sappho. Barabás Miklós: Báró Ormayné Rostaházy Vilma. Borsos József: Zitterbarth arczképe. « AZ ÚJONNAN RENDEZETT SZÉPMŰVÉSZETI TÚZEUM: A MAGYAR KLASSZIKUS ISKOLA.