Vasárnapi Ujság – 1920
1920-07-11 / 13. szám - Ejszaki Károly. Emlékezés. Váradi Antal 148. oldal / Élet- és jellemrajzok - Fóthy János: Képzelt utazás ellenséges tájakon egy déltiroli tábori örsről 148. oldal / Költemények
148 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 15. szám. 1920. 67. évfolyam. Képzelt utazás ellenséges tájakon egy déltíroli tábori őrsről. 1917. Fejem fölött a nap ragyog a kéklő kristály nyári égen; most elfelejtem hol vagyok, s ábrándozom a Messzeségen. (Nem tettem ezt már a mi régen, s ma ugy csábít, hogy megtegyem.) Szemközt a nagy hegyen szalad kanyargó ellenséges árok, — zöld bársonyon fehér szalag; — szememmel itt ma meg nem állok, ma messze, messze messzeszállok a völgyön tul s a hegyeken. Hol szikrázó, fehér havat emelvén kéklő láthatárba, mikéntha nékem szólna át és mintha engem hivna, várna, — tekintetem röptét lezárja: hófödte csúcs a Garda tón. . . .Ó Garda tó, — nem láttalak, de szép lehetsz, mint tünde álom; takarnak távol hegyfalak s ezüst vized , most se látom, de mi e képzelt utazáson rajtad suhan fehér hajóm. Ó drága képzelt utazás, röpíts el innen messze engem! Ezernyi táj és mind csudás s én mindnek látását es engem ; ott él szivemben és szememben a régi boldog nagy Világ. lm, — holdezüstös Adria, rajt hófehér hajó az éjben. Hajnalra már Venezia ragyogva rózsaszínű fényben, s a sziv feldobban drága kéjben: Evőé, — Élet, Ifjúság ! Miként uszó tündérsziget, úgy ring a város itt elébem ; hajóm habozza a vizet s megáll a kikötőbe szépen, a mig szemem e bűvös képen idézve függ s nem szabadul, — S már lengnek im a part fele a könnyű, karcsú gondolák, ugy hívogatnak, ülj bele, s közelbe jönnek a csodák, a templomok, a paloták és árnyékuk a vizre hull. A Piazzetta és a Tér : a San Marco, — a Merceria, szivedben frissen zeng a vér, a Létlegét szád vágyva szijja és áldott, édes vágyak ijja sebezve fut át sziveden. — Fényes hotel, előkelő; Lidó: a plage fehér sövényén szines trikóban mennyi nő s a szemhatár ezüstös fényén füstcsíkot huz egy messze kemény távol hajóról a vizén. És Tizian, oly lángoló, oly pompázó száz drága képen; szentek szűz teste álmodó, sötét kis templomok ölében. Sebestyén, tőrrel szent szivében Del Piombo édes vásznain ; és Veronese diszesen, Velencze ifjú vőlegénye . . . . . ó. . . serenata a vizén, rakéták, lampionok fénye, s a San Marcon Verdi zenéje . . . . . . . Ó hova visztek álmaim ? . . Ó hova szállok szárnyain e képzelt, balga utazásnak ? A Vágyak csalfa árjain az ábrándok tul messze szállnak, s előttem gyilkos kedvvel állnak az ellenséges vonalak. . . . Miként napfényes reggelen a repülő kis karcsú gépen, ugy szállott fel a Vágy velem, ugy tűnt és szállt és vitt el éppen, tul ellenséges hegyvidéken, míg minden, minden elmaradt. De shrapnell zug a jégen át, — megrezzennek a könnyű szárnyak — azt zúgja : vissza, vissza hát ! Nincs utja itt, csak a Halálnak ! És visszatérnek és leszállnak megtépett, csapzott álmaim ... Fóthy János: A KORMÁNYZÓ CSALÁDJÁVAL AZ AKADÉMIA SPORTÜNNEPÉLYÉN. JÓZSEF FŐHERCZEG CSALÁDJÁVAL AZ AKADÉMIA SPORTÜNNEPÉLYÉN. A LUDOVIKA AKADÉMIA IFJÚSÁGÁNAK TORNAVERSENYÉRŐL. 00 OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO^ ÉJSZAKI KÁROLY.* Emlékezés. — Irta Váradi Antal. Régente csak úgy ismerték, mint a Cydoni Alma szerzőjét. — Ez a Cydoni alma szin= darab, s egy érdemetlenül elfeledett irónak, a mi Társaságunk érdemes egykori alelnökének a műve. Október 2=ikán volt százegy esztendeje, hogy született. Ez az alkalom arra indít, hogy megemlékezzem róla és a kegyelet mércsesével világítsak rá életére, múltjára. Társaságunkban és irói világunkban vitt szerény szerepére, hiszen azok közül való, akik alapozni segítették Társaságunk egyre büszkébben magasló épületét, és a maga szerény, de érdemes munkásságával nagyon közre hatott abban, hogy a Petőfi Társaság megmérje első virágzása korát. Bakonyi Rédén született, Veszprém megyében 1818-ban, október 2-ikán. A tatai gimnázium diákja volt, aztán a pozsonyi akadémiára került, majd Pestre. A győri jogi akadémián jogot tanult, azután Pesten mérnöki tudományokat kultiválta. Oklevelet a szerzett és mint mérnök, Veszprém megyében telepedett le. * Ezt a visszaemlékezést szerző a Petőfi*Társa* ságban olvasta fel. Onnét Fehérmegyébe költözött, itt találta a szabadságharct, melynek viharában Csányi László mellett működött. Olyan csöndes, olyan szerény, de buzgó munkása volt a forradalomnak is, mint az irodalomnak. A két harczos esztendő lezajlása után alig keresték, hiszen sorsa volt észrevétlen maradni jóban, rosszban egyaránt, így aztán az abszolutisztikus éra szomorú éveiben is csöndesen irogatott s a szabadságharcz alatt alkotott színdarabját, Szerelem és toborzás cziműt, akarta előadatni valamelyik vándor színtársulat által. A „Szerelem és toborzás" czimű vígjátékát a Nemzeti Színház még a szabadságharcz lezajlása előtt fogadta el előadásra, de forradalmi vonatkozásai miatt az ötvenes évek elején nem merte előadni. A másik vígjátékát, A szomszédság delejzete cziműt, vidéken előadatta. Soha sem mondta meg, hogy hol ? Ugy látszik, szegény Károly bácsi nem dicsekedett a sikerrel. Valami Nagymiska adhatta elő falun vagy kisvárosban. — Nagymiskáknak csokat, Fáy Andrásnak hittük akkor a ripar egy czikke után, a melyben leirja, hogy falura tévedvén, este a faluvégi korcsmában színházi előadás hirét hallotta. Egy Nagy Miska nevű direktor játszott az ő úgynevezett társulatával. A Társulat őbelőle állott meg a feleségéből. Nemzeti tánczokat adtak elő szegények. De minthogy az asszonynak nem volt czipellője, tehát csak mezítláb statisztált az ura mellett, aki a két hordón keresztülfektetett deszkákra ragasztott két faggyúgyertya között magyar szólótánczot járt az asszony dirigálása nyomán, mert muzsikájuk sem volt szegényeknek, csak a mint a mezítlábas primadonna kommandirozott : bokázó... kufer=czes, — lassú... robogó... hintázó... a szerint rakta szegény Nagy Miska a maga gyaloglástól fáradt lábait... Fáy végignézte a kínos produkcziót, meg is irta a látottakat s attól fogva az ilyen vidéki nyomorúságot Nagymiskaságnak nevezték. Tehát valamelyik Nagymiska adta elő a „delejes" darabot, de a delej aligha vonzott, mert Károly bácsi nem dicsekedett vele. Egyszer-másszor kérdeztem, de kitérő választ adott. Nem faggattam tovább. Az ötvenes évek elején újra tollat fogott és megírta a Szerelemféltés iskoláját, Egy éjt a Bastilleban — kedvelt vidéki daraboft az ötvenes években — Páris repertoire almáját, mely vidéken sokszor került szinre, s a Lengyel követet Budán, mely később — jó későn — a Nemzeti Színházban adatott elő, majd a Pörös kerítés czímű bohózatot, melynek sorsáról nem tudok — s aztán, a melyet elsősorban kellett volna említenem: A cy= doni almát.