Vasárnapi Ujság – 1920
1920-08-15 / 15. szám - Lavotta János (arczképpel). Kereszty István 175. oldal / Élet- és jellemrajzok
14. szám, 1920. 67. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG. 167 bába a szőke pénzügyigazgatóné gyomra ® szerető Somody János első felesége: — Jó napot kívánok, — fordult kissé kis pirult ábrázattal a tátott szájjal rábámuló táblabíró felé. — Juhtúrós puliszka. Forró! Én,főztem. És olyan szeretettel nézett a gőzölgő publiszkára, mintha legalább is az egész veszendő Erdélyt hozta volna be magával a perczel= láng tálon. A KORMÁNYZÓ ÉS JÓZSEF FŐHERCZEG BESZÉLGETNEK A TERASZON. A KORMÁNYZÓ ÉS NEJES JÓZSEF FŐHERCZEG ÉS NEJE TÁRSASÁGUKKAL. AUGUSZTA FŐHERCZEGNŐ BÁRÓ WILLERDING ALTÁBORNAGY GYALOGSÁGI FŐFELÜGYELŐVEL BESZÉL. A HADIROKKANTAK JAVÁRA RENDEZETT KERTI ÜNNEPÉLY A KIRÁLYI VÁRKERTBEN. LAVOTTA JÁNOS: Halálának századik évfordulójára. „Folyó holnap io=ikén fájdalmas csapással érdeklette a senkinek nem kedvező halál a szép mesterségek egyik remek ágát, s ennek kedvelőit, a midőn ama muzsikai ritka talen= tornáról esméretes s a muzsikának halhatatlan nagy restaurátoraira (dicsekedve mond* hatjuk: hasonlóan magyar eredetű!) Bach Sebestyénre, s Mozartra, minden tekintetben méltó mesterét a muzsikának: lszippfalvi Lavotta János urat közülünk kiragadta." Ezt újságolta Tállyáról 1820 augusztus 28- áról az akkor élt „mind a két hazai újságok" egyike, a Bécsben szerkesztett Magyar Kurir. És idézzük hozzá jeles zenebúvárunknak, Bartalus Istvánnak szavait, Lavotta születésének százéves évfordulóját ünneplő cikkéből: „minél több évtized sorakozik a múlt időkhez, Lavotta nőni fog, s annál nagyobb lesz az utókor eszményei közt. Sőt mind életére, mind működésére vonatkozólag már ma is a míthoszhoz folyamodtak, s a hideg való túlvilági fénynyel lőn megvilágítva. Nem tűnik el e fény az eszményített Lavotta homlokáról, mert a népköltészet égi tüzének fénye az, s a nép szeretete őrzi ; vagy ha eltűnik, a néppel együtt fog elenyészni." (Ország Tükre, 1865 . 4. sz.) Halljuk még csak egy, majdnem egy korú, tanúját Lavotta művészetének! Az 1832. évi „Hasznos mulatságok" (21-ik számában, „Honnfi" aláirású cikk) írja : „A folyó századnak van az a szerencséje, hogy a nemzeti muzsika pályán több nevezetes eredeti szerző Genieket számlálhat, ezek között méltán az első helyet foglalja el néhai nemes Lavotta János úr, mind azért, mert ő előtte a nemes emelkedésű, s szebb izlésü magyar nóták szerzéseiben példa nem lévén, ő maga legelső tört útat azoknak szerzéseiben és virtuosus játszásaiban; mind azért, mert eredeti remek munkáiban s vonásaiban a nemzetnek muzsikai caraktere, természete legjobban találva látszatik. Ugyanis az ő szerzeményeiben uralkodó komoly, hol érzékeny, többnyire kesergő, majd leverő s búval teljes indulatok oda mutatnak, mintha ezen nemzetnek oly sok viszontagságokkal küzködött éveiben gyökereztetett s mintegy természetté vált kesergő érzéseiben, mint saját élményében találná egyedül felséges gyönyörűségeit." S pedig e döczögő sorok („mintha irodalmunknak vaskorát élnők!"mondta Vörösmarty az ilyen stílusról még később is,) ugyanazt a magasztaló jellemzést adják, amellyel utóbb egy világraszóló nagyság egy másik«=nak adózott . Liszt Ferenc, a Hugó Viktorra emlékeztető fellengős, izzó stílban írja Chopin- ről, hogy lengyel nemzeti zenéjének hallatára gyönyörű látomása támad, felvonulni látja a festői pompájú nemzeti viselettel ékes, délczeg nemességet aranymarkolatú karddal oldalán, drágakővel sapkára tűzött tollforgó val, büszke komolysággal kézenfogva hasonlít* hatatlan szépségű hölgyeit — erő és gyöngéd* ség, elszántság és baljóslatú borongás meg* ragadó vegyülékében ... Sírva vigadó magyar zenénket Lavotta fantasztikusan szólaltatta meg Stradivari* hegedűjén : nemcsak hogy maga alkotta dalla* mai ma is magukkal ragadják nemes szépsé* gükkel a hallgatót, hanem az ő játékmodora, ihletett előadása az érzelem mélységét a rögtönző képzelet csapongásával olyan lelkesítővé, perzselővé fokozta, hogy lenyűgözött hallgatóiban eltörülhetetlen emléket hagyott, művész dicsősége gyorsan hírre kapott, s róla a mindenütt csak a legnagyobb rajongással beszéltek. Szemere Pál megírta, hogy Lavottát hegedülni hallva, egy álló hétig vele időzött