Vasárnapi Ujság – 1920
1920-09-15 / 17. szám - Dr. Bárdos Remig; az új pannonhalmi főapát 17. szám / Arczképek, Hazaiak - Francesco Sirola 17. szám / Arczképek, Hazaiak - Gerster Etelka (2 kép) 17. szám / Arczképek, Hazaiak - A románok által elpusztított Szentes-csongrádi Tisza-híd felavatása 17. szám / Időszerű illusztrácziók - A Szent István-napi körmenet 17. szám / Időszerű illusztrácziók - Az egyetemi karhatalmi zászlóalj zászlószentelése (2 kép) 17. szám / Időszerű illusztrácziók - Budapesti gyermekek a svéd segélyakczió oltalma alatt (4 kép) 17. szám / Időszerű illusztrácziók - Haller István közoktatásügyi miniszter Nógrádban 17. szám / Időszerű illusztrácziók - Hollandiából visszatért magyar gyermekek 17. szám / Időszerű illusztrácziók - Tisztavatás a Ludovika-Akadémiában (2 kép) 17. szám / Időszerű illusztrácziók - Zadravecz István tábori püspök felszentelése Szegeden (4 kép) 17. szám / Időszerű illusztrácziók
12. szám. 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 195 nek, mert úgy érezte, hogy ha ő kezdene énekelni, az ő hangjával is ilyen változás történnék most. Mikor befejezték a dalt, Kató fölnézett. Igyekezett egy képben látni a zongora két oldalát s befelé sóhajtotta : Szép, összeillő pár. Annak az ablaknak közelében, mely mellett a nagy pálma volt, kis asztal, két karos* szék s egy nagy divány állott. Zsuzsa a díványra ült s Katót maga mellé vonta. Beszélgettek. Kató szeme Zsuzsa szép czipő* jére tévedt s a finom színű fátyolharisnyára, melyből elég sokat láttatott a kissé különös, csinos, puha anyagú ruha. A maga czipő* jére gondolt Kató, melyet már eléggé ki* taposott eredeti formájából. Eddig sohse jutott még eszébe, most lopva rápillantott a maga czipő jére, de elrejtette az összehason*lítást, hirtelen fölvetette a szemét . Kós ugyanakkor hirtelen elkapta tekintetét a Zsuzsa lábáról. — Mondja Béla, sokat dolgozik mostanában ? Rossz bőrben van . . . Nem találod, Katikám ? — Nem, nem vettem észre. — felelt Kató, aggódón vizsgálva Kóst. — Én úgy látom napok óta. Az este, mikor már lefeküdtem, mind ezen tűnődtem s e miatt aztán Magáról is álmodtam. — Vajjon mit álmodhatott rólam ? — kérdezte a férfi és a szemében megcsillant az a meleg fény, melyről Kató már tudta, mit jelent s most is megdobbantotta a szivét, de most a rémület dobbanása volt az. — Azt álmodtam, hogy tűz ütött ki itt a penzióban s az anyám húzott magával a lépcső felé, de én kirántottam a kezemet, berántottam magukhoz s az ajtónál össze* ütköztem hanni . . . Magával, mert épen ki akart rá* — És? — kérdezte Kós. — Akkor felébredtem. — Kár, — mondta a férfi és újra meg* csillant a szemében az a valami és Kató szive újra megdobbant. — Ugy e nem illik éppen akkor ébredni, mikor legérdekesebb lenne az álom ? — kér*dezte Kós Katóhoz fordulva s képzelődés volt vagy valóság, a míg Katóra nézett, az a meleg fény lassan kihúnyt. — Nem, nem illik, — felelte a leány oly idegenszerű hangon, hogy Zsuzsa meglepet* ten pillantott rá. — Hát Kató, — szólt újra Kós, — ezen* túl ne tegyen rossz fát a tűzre, mert nem várhatunk mindig négy hétig arra, hogy lás*suk. Nagyon hosszú volt ez az idő . . . Zsuzsa felállt. — No, csak beszélgessenek, — szólt négy hét előtt használt pártfogó hangján, — kis elintéznivalóm van. Hamarosan itt leszek. Olyan feltűnő volt ez a jóakaró távozása akkor, mikor Kós a négy hét hosszúságát kezdte emlegetni, hogy nemcsak Katót, hanem Kóst is zavarba hozta, de az ő zavara gyorsan elmúlt. Nézte Zsuzsa szép alakját, amíg láthatta, aztán átült a díványra. Kató a divány sarkába húzódott és nagyon dobogott a szive. Arra gondolt, hogy most mindent el kellene mondania, hiszen tartoznék is ezzel Bélának, hiszen olyan bizalmasan voltak. Különös,kellemetlen érzéseket futótátott körbe az izgalom szive táján. Villám gyorsan átgondolta a három pillantást, a melyet Kós Zsuzsa czipőjére vetett, Zsuzsa szemébe mélyesztett és a mellyel Zsuzsát kikísérte. Miért is jöttem ide ? — gondolta ugyanakkor, — szenvedélyes megbánással. Pedig épp azért jött ide, hogy tisztán láthasson. A férfi észrevette, hogy a kislány halovány, elhúzódó s hogy égő szomorúsággal tekint rá s azt hitte, hogy meg kell vigasztalnia. Magához vonta, de Kató kisiklott és két kezébe fogta Kós de határozottan szólalt jobbkezét és halkan, meg: — Nem, Béla. Úgy látszik, még nincs tisztában önmagával. De én már látom, hogy mennyire egymásnak szánta magukat az élet. Hogy ezt eddig nem vettem észre! De megnyugtató, hogy így egymásra találtak. — Kik? — Miért kérdi, mikor úgyis tudja? Kató elengedte a férfi kezét. — Igaz, tudom, —, mondta Kós, lassan és egyik karjával térdére könyökölt s az állat tenyerébe hajtotta. ' ' — Nekem mindketten kedvesek. De Kató, nem tudom, mivel árulhattam el azt, a miben még én sem vagyok bizonyos. Igaz, Zsuzsa az utóbbi időben akaratom ellenére' ^vagyon foglalkoztatott. De Maga az okos, isztelligens kis^ Katóm, a ki a lelkemben olvas. Hisz 'éppen most me= gint ... ^ísfcmds fsnnost imndusohc — Igen, azt hiszem, értem Magát s éppen azért mondom, hogy a mi volt . ..; áíorh volt. Már értem . . . Nem az irrtelligenczia/' nem a lélekben olvasás. . . nem lát éráét sek . . . titkos . . . finomsága (ezt a két szót nagyon halkan és félénken mondta), nem elkelt, hanem a bátor életakarat, az erő, csupa élet természet kell, hogy igazi szerelem legyen . . . — S a Magáé, gyermek, nem az igazi? Ez az első inkább álomszerű volt? Nem tudtam Magában felébreszteni az igazi szerelmet, amely csupa bátorság, akarat, csupa élet? Kató meglepetten nézett Kósra. Mert azt ragadta ki beszédéből a férfi, amit önvédelmül használhatott, talán önmaga előtt. — így van ? Így kell lennie, erre vall, hogy így lemond rólam, nem tartotta szükségesnek, hogy küzdjön. Ha idősebb volna, akkor ez egyszerűen arra vallana, hogy nem szeret eléggé. De hiszen félig még gyermek. Mélyen érez, de az érzése, úgy látszik, inkább hasonlít a barátsághoz, mint a szerelemhez. A Barátsághoz? Nem, az más. Az is benne . . . volt ebben. És, hogy gyermek vagyok ? . . . Nem tudom . . . Azt hiszem, korán kibontakoztak bennem az érzések és én csak így tudok . . . szeretni. Azt hiszem, máskép soha. El se tudom képzelni, mi hát az én rendeltetésem. De egyet határozottan, tisztán érzek. Azt, hogy öröm nekem, ha két ember, aki csupa élet s akit én szerettek, egymásra talál. És nem zavarja, nem akadályozza őket semmi . . . Kós Béla megfogta a kis fehér lánykezet és saját homlokára szorította. És saját lelkébe nézett, sajnálta, hogy azt látja ott, hogy bizony ezt a kislányt már nem szereti forró, vágyódó szerelemmel, bár csodálja. Szerelmét az a másik vonzza, akinek a természete olyenszerű, mint a Linkáé. Megcsókolta a kis fehér lánykezet. Dzsonnához csöngettek. Fölálltak és indultak, a folyosón szembejött Zsuzsa. — Éppen hívni akartam az ifjúságot, — szólt mosolyogva és kutatóan nézett kettőjükre. Mikor este Zsuzsa és Kató magukra maradtak, mindenről beszéltek, csak arról nem, HORTHY KORMÁNYZÓ ÉS JÓZSEF FŐHERCZEG A LUDOVIKA TISZTAVATÁSÁN. A LUDOVIKÁBÓL MOST KIKERÜLT ÚJDONSÜLT HADNAGYOK.