Vasárnapi Ujság – 1920
1920-09-15 / 17. szám - A Linné-kráter 198. oldal / Természettudomány; ipar és rokontárgyuak
198 ' VASÁRNAPI ÚJSÁG. 15. szám, 1920. 67. évfolyam. Fölnyitotta a szemét, hótól megduzzadt fenyőlombot látott és kicsiny darabját a fel* hűtlen égnek. Jobbról égett a tűz. A tűz mellett törzsökön ücsörgő katona tördelte a gallyét. Idős, lerongyolódott népfölkelő. . Fűri János arczára a föleszmélés rémülete ült. Összeszedte minden erejét, két könyökére föltámaszkodott. A túlvilág szakadó kö* dének egy-egy foszlányában Máté lángba borult portáját látta, jajveszéklő asszonyt, síró gyereket, lánczát tépő jószágra zuhanó üszkös gerendákat. Torkára hurkot vetett a dermedés, kiáltó szava nyöszörgésbe fulladt. — Ger*gő . .. Máté ráemelte a szemét. — Ger*g* . . . kend hú*zott be en*gem? . . . A másik intett, hogy igen. Fűri visszahanyatlott a gerinczére. Agyúdörrenés vágott a csöndbe, felelt a hegy, völgyeken végigzuhogó sóhajás zengett az erdőn. Riadt czinegék lábától boly* gatott hó kristálya hullott. A sebesült nézte az eget. A rzseláng ki* vülről, a szederlé bévülről perzselte őt, elha* talmasodott testében ez élet ereje. Megtisz* tult agyában nyargalt a gondolat a lelkiis* meret korbácsa előtt. Már a beszéd sem esett olyan nehezére. — Gergő együljön kend közelébb! Máté rakott a tűzre, megbiztatta a para*zsot, közel hajolt. — Szoríta kendet a kötés ? Fűri rázta a fejét. Ránczokba gyűrt, vértelen arczán vonaglott a szája. " — Gergő .. . mibe van kendnek a tűzkár?... Máté idegeinen fölsikoltott a meglelt igaza fölött ujjongó gyanú. Fölrántotta a fejét, ökölbe szorult a keze. Visszaemlékezett az égett ház téli nyomorára, lerongyolt háza népének panasz a szava fülében csengett. Ő volt! Ö volt! A nyomorult, a bitang, a vesztett pör keserűségét égő csóvával torolta meg !! Fűri lezárta a szemét, rekedten ismételte : — Gergő. . . Mibe van kendnek a tűz* kár ?... — Semmibe! — kiáltott Máté. Szemébe húzta a sapkáját, visszaült a törzsre. A sebesült hörgött. — Nem mondja? — Kínosan fordult. — Akkor menjen vissza a szaromba! Nem kell a segélye. Csönd lett. Az egyik feküdt, nézte az eget, a másik tenyerébe hajtott homlokkal gondolkozott. A parázs hamvadt, az Ohrid felől elszórt fegyverkattogás felesett. Hegy mögé csúszott a nap, éledt a kárpáti szél. Máté fölemelkedett. — Viszem kendet a faluba. Nyaláboljon át. Fűri nyugodtan, szárazon felelt. — Menjen a svaromba, nem köll a segélye! — Ne bomoljon kend, hisz itt pusztul a hóba! — Azt akarom. Gergő most tanácstalanul állott a sebesült mellett. — Gyüjjön ne! — biztatta. — Nem mék. — Estván, ne bomoljon, mert itt hagyom. — Mondtam mán, menjen a svaromba. Máté megfordult, indult a lejtőn. Csikorogott a hó, roppant, az ág. A lépés mind jobban és jobban elhalt a szélben, már csak a reccsenő ág szava hallott, aztán elveszett egészen. Mintha a nagy hegyek tüdeje mozdult volna meg, zúgott az erdő. Fűri összekulcsolta a kezét, feküdt, feküdt. . . . Egyszer csak újból ropogott az ág, jött vissza Máté. Nem is annyira jött, mint inkább a lelkiismeret hozta. Megállott, belenézett a Fűri szemébe, csendesen mondta : — Nem hagyom itt kendet. Gyűjjön no... — Nem mék! — kiáltott Fűri. — Estván, ne bomoljon, mer nem gyürök még egyszer vissza ! — Nem mék! Ameddig nem mondja meg, hogy mibe van a tűzkár, nem mék! Gergő behúzta szájába a bajuszát, rágta. Csavargatta a nyakát, hümmögött, köhé= cselt, húzódozott. — Bőven számít a kend! — nógatta Fűri. — Úgy mondom, ahogy van — felelt a másik. Összeránczolta a szemét, belenézett a tenyerébe, böködte az ujját, mint a ki számol. — Ezer pengőbe kereken .. . Gye* rünk, mer este lesz... Máté nyakába vette a földijét, lassan bandukolt. István átfogta a nyakát, fej fej* hez szorult. A mint így mentek, mendegél* tek, Gergő suttogást érzett a fülén : — Gergő... Az asszonyától ha levelet kap, hogy ezer pengőt fizettem le neki . . . igazíja úgy a dógot, hogy régi tartozásom . . . SRÉTER ISTVÁN HONVÉDELMI MINISZTER MEGÉRKEZÉSE SZEGEDRE. BEVONULÁS A TEMPLOMBA. ZADRAVETZ ISTVÁN TÁBORI PÜSPÖK FÖLSZENTELÉSE SZEGEDEN. A LINNÉ-KRÁTER. A Hold felületét tulajdonképen csak azóta ismerjük megbízhatóan, amióta a csillagászat a fényképezést is bevezette megfigyelő eszköznek. A rajzolás, akármilyen lelkiismeretes is, sohasem adhat teljesen hű képet a Hold felszínéről, mert hiszen az egyes megfigyelők igen sokszor máskép látnak egyes, bizonytalanabb körvonalú alakzatokat és máskép is rajzolják le azokat, amint például a Mars csatornáinál láttuk, melyeket két megfigyelő nem akadt, aki egyformán rajzolta volna le a határozatlanul látszó alakokat. A Hold rajzolása sokkal könnyebb ugyan, de azért a legpontosabb és leglelki* ismeretesebb rajz sem tudja megközelíteni a fotográfiát s a párisi obszervatórium által készített Holdfényképek tulajdonképen az első Holdképek, melyeket összehasonlítás alapjául fel lehet venni. Az eddigi nézet szerint talán nem is lát* szott ez olyan nagyon fontosnak, mert a Holdon semmilyen változásnak sem lehetett a nyomára jönni s amióta a Holdat táv* csövön figyelik és rajzolják, szinte a leg* apróbb részleteiben is mindig egyformának látták. Ha az egyes rajzok között volt is néha valami árnyalatbeli eltérés, mindig meg lehetett állapítani, hogy az eltéréseknek nincs reális alapjuk. Egyetlen megmagyarázatlan és eddig tisztázatlan kérdés volt a Hold topográfiájában a Linné-kráter esete, amely most újra aktuális lett. A Hold északnyugati részén elterülő Mars Serenitatis területén Lohrmann 1823-ban egy meglehetősen mély krátert le, amelyet Linné-kráternek látott és rajzolt neveztek el .