Vasárnapi Ujság – 1920

1920-09-15 / 17. szám - Francesco Sirola (arczképpel). Hendel Ödön 201. oldal / Élet- és jellemrajzok

i 7. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 203 fával beszélek-e, nem pedig valami megha­­misitásával az ön lényének . . . De több : megvallhatnám, hogy ma reggel, mielőtt találkoztunk, még saját magam valóságában is kételkedtem s nem voltam biztos benne, hogy itt vagyok-e valósággal Rómában, vagy pedig csak álmodom, hogy ide jöttem és nemsokára Pauban fogok felébredni, kelle­­mes ágyamban, Arnica mellett, mindennapi környezetemtől körülvéve. — Édes barátom, magának láza volt. Fleurissoire megfogta a kezét s szenvedé­­lyesen szavalni kezdett : , láz, — Lázam! Megmondta, lázam van. Olyan melyből nem gyógyul ki az ember, melyből nem akar kigyógyulni az ember. Olyan láz, a­melyről, bevallom, azt hit­­tem, ön is meg fogja kapni, mihelyest meg­­tudja, a­mit elmondtam ; igen, bevallom, reméltem, hogy közlésem után együtt fogunk égni ebben a lázban, mint testvérek ... De nem így lett! Érzem már, hogy magányos az én utam ezen a sötétbe vesző ösvényen, melyen haladnom kell, sőt a­mit ön mon­­dott, az is rákényszerít . . . Hát igaz volna, Gyula? Az ember nem láthatja őt? Nem lehet Őt meglátni ? . . . — Kedves barátom, — jegyzé meg Gyula, miközben kibontakozni próbált Fleurissoire öleléséből, a­ki tűzbe lővén, karjára rakta a kezét. — Kedves barátom, bevallok ma­­gának valamit, a­mit az előbb nem mertem megmondani : a midőn a Szent Atya előtt állottam . . . valami szórakozottság vett raj­­­tam erőt. — Szórakozottság ? —,ismétlé Fleurissoire ámulva. Igen , egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy másra gondolok. Elhigyjem ezt? Tudniillik pontosan akkor szállt meg az a megnyilatkozás. De, mondom ugyanis magamban, folytatva első gondolatomat, ha az ember indokolatlannak veszi a rossz cse­­lekedetet, a bűnt, akkor nincs kinek tulaj­­­donítani, így tehát azt, a­ki elkövette, soha­ sem lehet megfogni. Szent Isten, ön visszatér ismét erre a tárgyra ? — sóhajtott fel kétségbeesve Amadé. — Az indok ugyanis a bűn indítéka, az a fogantyú, a­melynél fogva a gonosztevőt meg lehet fogni. S ha a bíró majd felállítja az elvet : is fecit, cui prodest ... Ön jogot végzett ugyebár? — Bocsásson meg, — felelt Amadé gyön= győző homlokkal. Ebben a pillanatban a párbeszéd várat­­lanul félbeszakadt. Egy inas tányéron borí­­tékot hozott, melyre Fleurissoire volt írva. Amadé rémülten bontá fel a borítékot s a benne levő levélpapíron ezeket a sorokat olvasá : Egy perczet sem veszíthet. A nápolyi vonat három órakor indul. Kérje meg gróf Baraga­lioult, hogy kisérje el Ont a bankba, a hol őt ismerik s a hol bizonyíthatja az On sze­­mélyazonosságát. Cave. Mit mondtam? súgta Amadé, ki a jelenet hatása alatt megkönnyebbült. — Ez csakugyan különös. Hogy az ördögbe tudják itt az én nevemet és azt, hogy össze­­köttetésben vagyok azzal a bankkal ? — Mondom : ezek az emberek mindent tudnak. — Nekem ennek a levélnek a hangja nem tetszik. Legalább­is engedelmet kérhetett volna a levél írója azért, hogy megzavart bennünket. Ugyan miért? Bizonyára jól tudja az illető, hogy küldetésem minden egyebet meg­­előz . . . Egy csekket kell felvennem . . . Nem, erről most nem mondhatok többet, láthatja, hogy figyelnek bennünket. — Kihúzta órá­­­ját. — Csakugyan sietnem kell. Intett a pinczérnek. — Ne bántsa. — mondá Gyula. — Ma az én vendégem. A bank nincs messze ugyan, szükség esetén azonban kocsin mehetünk. Ne türelmetlenkedjék . . . Hogy el ne felejt­­sem: ha Nápolyba­­ utazik, használja fel a körutaz­ási jegyemet. Az én nevemre van ugyan kiállítva, de mindegy. (Gyula szerette lekötelezni az embereket.) A­mikor Parisban megváltottam, még azt hittem, hogy Dél- Olaszországba is eljutok, ez a kongresszus azonban nem enged tovább utaznom. Mennyi­időt szándékozik ott tölteni ? Minél kevesebbet. Holnap már vissza akarok jönni. — Várom tehát holnap vacsorára. A banknál, hála gróf Baraglioul megjele­­nésének, Fleurissoire minden nehézség nél­­kül felvehette a hat darab ezrest a csekk ellenében és gondosan elrejtette ruhája belső zsebében. Ezalatt elmondá, úgy a­hogy, a csekk, a bíboros és a tisztelendő történetét. Baraglioul, ki elkísérte a pályaudvarhoz, csak félfüllel és szórakozottan hallgatott oda. Fle­urissoire még bement egy fehérnemű« kereskedésbe, hogy gallért vásároljon, melyet azonban nem vett fel azonnal, nehogy Gyulá­­nak az üzlet előtt túlságosan soká kelljen várakoznia. Nem visz magával semmi pod­gyászt ? — kérdé Gyula, mikor sógora kiért az utczára. Fleurissoire szívesen hazament volna ken­­dőjéért, és néhány más, az utazáshoz szük­­séges tárgyért, de hogy vallja be Baraglioul előtt, hogy hol lakik! . . . Ugyan! Egy éjszaka miatt, — veté oda gyorsan. Egyébként nincs is már időm visszatérni a szállodába. — Tulajdonképpen hol van ön szállva ? A Colosseum mögött,­­ felesé Amadé csak úgy találomra, mintha azt mondaná : valahol a hidak alatt. Gyula mégegyszer ránézett. Különös ember maga! Csakugyan olyan különös ember volt? Fleurissoire megtörölte a homlokát. Néhány lépést tettel­ fel-alá a pályaudvar előtt. — Búcsúznunk kell, — mondá Baraglioul s kezet nyújtott neki. — On nem ... On nem utaznék velem ? — hebegő félénken Fleurissoire. — Nem tudom miért, de úgy félek egyedül elutazni . . . — Egészen szerencsésen érkezett el Rómáig. Mitől fél mostan? Bocsásson meg, hogy itten búcsúzom, de egy távozó vonat látása min­­dig kimondhatatlan szomorúságot okoz ne­­kem, hozza Isten vele! Szerencsés utat és holnap vissza a Grand Hotelbe a körutazási jegyemet. IV. KÖNYV. LAFCADIO. I. Lafcadio, Gyula és a közjegyző közremű­­ködésével átvette annak a negyvenezer frank évi jövedelemnek az élvezetét, melyet néhai gróf Baraglioul Justus=Agenor hagyott reá a FOGADTATÁS BUJÁKON.­­ A MINISZTER MEGÉRKEZÉSE SZIRAKRA. HALLER ISTVÁN KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTER NÓGRÁDBAN,

Next