Vasárnapi Ujság – 1920
1920-09-15 / 17. szám - Francesco Sirola (arczképpel). Hendel Ödön 201. oldal / Élet- és jellemrajzok
i 7. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 203 fával beszélek-e, nem pedig valami meghamisitásával az ön lényének . . . De több : megvallhatnám, hogy ma reggel, mielőtt találkoztunk, még saját magam valóságában is kételkedtem s nem voltam biztos benne, hogy itt vagyok-e valósággal Rómában, vagy pedig csak álmodom, hogy ide jöttem és nemsokára Pauban fogok felébredni, kellemes ágyamban, Arnica mellett, mindennapi környezetemtől körülvéve. — Édes barátom, magának láza volt. Fleurissoire megfogta a kezét s szenvedélyesen szavalni kezdett : , láz, — Lázam! Megmondta, lázam van. Olyan melyből nem gyógyul ki az ember, melyből nem akar kigyógyulni az ember. Olyan láz, amelyről, bevallom, azt hittem, ön is meg fogja kapni, mihelyest megtudja, amit elmondtam ; igen, bevallom, reméltem, hogy közlésem után együtt fogunk égni ebben a lázban, mint testvérek ... De nem így lett! Érzem már, hogy magányos az én utam ezen a sötétbe vesző ösvényen, melyen haladnom kell, sőt amit ön mondott, az is rákényszerít . . . Hát igaz volna, Gyula? Az ember nem láthatja őt? Nem lehet Őt meglátni ? . . . — Kedves barátom, — jegyzé meg Gyula, miközben kibontakozni próbált Fleurissoire öleléséből, aki tűzbe lővén, karjára rakta a kezét. — Kedves barátom, bevallok magának valamit, amit az előbb nem mertem megmondani : a midőn a Szent Atya előtt állottam . . . valami szórakozottság vett rajtam erőt. — Szórakozottság ? —,ismétlé Fleurissoire ámulva. Igen , egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy másra gondolok. Elhigyjem ezt? Tudniillik pontosan akkor szállt meg az a megnyilatkozás. De, mondom ugyanis magamban, folytatva első gondolatomat, ha az ember indokolatlannak veszi a rossz cselekedetet, a bűnt, akkor nincs kinek tulajdonítani, így tehát azt, aki elkövette, soha sem lehet megfogni. Szent Isten, ön visszatér ismét erre a tárgyra ? — sóhajtott fel kétségbeesve Amadé. — Az indok ugyanis a bűn indítéka, az a fogantyú, amelynél fogva a gonosztevőt meg lehet fogni. S ha a bíró majd felállítja az elvet : is fecit, cui prodest ... Ön jogot végzett ugyebár? — Bocsásson meg, — felelt Amadé gyön= győző homlokkal. Ebben a pillanatban a párbeszéd váratlanul félbeszakadt. Egy inas tányéron borítékot hozott, melyre Fleurissoire volt írva. Amadé rémülten bontá fel a borítékot s a benne levő levélpapíron ezeket a sorokat olvasá : Egy perczet sem veszíthet. A nápolyi vonat három órakor indul. Kérje meg gróf Baragalioult, hogy kisérje el Ont a bankba, a hol őt ismerik s a hol bizonyíthatja az On személyazonosságát. Cave. Mit mondtam? súgta Amadé, ki a jelenet hatása alatt megkönnyebbült. — Ez csakugyan különös. Hogy az ördögbe tudják itt az én nevemet és azt, hogy összeköttetésben vagyok azzal a bankkal ? — Mondom : ezek az emberek mindent tudnak. — Nekem ennek a levélnek a hangja nem tetszik. Legalábbis engedelmet kérhetett volna a levél írója azért, hogy megzavart bennünket. Ugyan miért? Bizonyára jól tudja az illető, hogy küldetésem minden egyebet megelőz . . . Egy csekket kell felvennem . . . Nem, erről most nem mondhatok többet, láthatja, hogy figyelnek bennünket. — Kihúzta óráját. — Csakugyan sietnem kell. Intett a pinczérnek. — Ne bántsa. — mondá Gyula. — Ma az én vendégem. A bank nincs messze ugyan, szükség esetén azonban kocsin mehetünk. Ne türelmetlenkedjék . . . Hogy el ne felejtsem: ha Nápolyba utazik, használja fel a körutazási jegyemet. Az én nevemre van ugyan kiállítva, de mindegy. (Gyula szerette lekötelezni az embereket.) Amikor Parisban megváltottam, még azt hittem, hogy Dél- Olaszországba is eljutok, ez a kongresszus azonban nem enged tovább utaznom. Mennyiidőt szándékozik ott tölteni ? Minél kevesebbet. Holnap már vissza akarok jönni. — Várom tehát holnap vacsorára. A banknál, hála gróf Baraglioul megjelenésének, Fleurissoire minden nehézség nélkül felvehette a hat darab ezrest a csekk ellenében és gondosan elrejtette ruhája belső zsebében. Ezalatt elmondá, úgy ahogy, a csekk, a bíboros és a tisztelendő történetét. Baraglioul, ki elkísérte a pályaudvarhoz, csak félfüllel és szórakozottan hallgatott oda. Fleurissoire még bement egy fehérnemű« kereskedésbe, hogy gallért vásároljon, melyet azonban nem vett fel azonnal, nehogy Gyulának az üzlet előtt túlságosan soká kelljen várakoznia. Nem visz magával semmi podgyászt ? — kérdé Gyula, mikor sógora kiért az utczára. Fleurissoire szívesen hazament volna kendőjéért, és néhány más, az utazáshoz szükséges tárgyért, de hogy vallja be Baraglioul előtt, hogy hol lakik! . . . Ugyan! Egy éjszaka miatt, — veté oda gyorsan. Egyébként nincs is már időm visszatérni a szállodába. — Tulajdonképpen hol van ön szállva ? A Colosseum mögött, felesé Amadé csak úgy találomra, mintha azt mondaná : valahol a hidak alatt. Gyula mégegyszer ránézett. Különös ember maga! Csakugyan olyan különös ember volt? Fleurissoire megtörölte a homlokát. Néhány lépést tettel fel-alá a pályaudvar előtt. — Búcsúznunk kell, — mondá Baraglioul s kezet nyújtott neki. — On nem ... On nem utaznék velem ? — hebegő félénken Fleurissoire. — Nem tudom miért, de úgy félek egyedül elutazni . . . — Egészen szerencsésen érkezett el Rómáig. Mitől fél mostan? Bocsásson meg, hogy itten búcsúzom, de egy távozó vonat látása mindig kimondhatatlan szomorúságot okoz nekem, hozza Isten vele! Szerencsés utat és holnap vissza a Grand Hotelbe a körutazási jegyemet. IV. KÖNYV. LAFCADIO. I. Lafcadio, Gyula és a közjegyző közreműködésével átvette annak a negyvenezer frank évi jövedelemnek az élvezetét, melyet néhai gróf Baraglioul Justus=Agenor hagyott reá a FOGADTATÁS BUJÁKON. A MINISZTER MEGÉRKEZÉSE SZIRAKRA. HALLER ISTVÁN KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTER NÓGRÁDBAN,