Vasárnapi Ujság – 1920
1920-10-10 / 19. szám - Millerand; a franczia köztársaság új elnöke 19. szám / Arczképek, Külföldiek - Wrangel tábornok 19. szám / Arczképek, Külföldiek - Zamenhof; az esperanto-nyelv megalkotója 19. szám / Arczképek, Külföldiek - A Hágában tartott Esperanto világkongresszusról 19. szám / Időszerű illusztrácziók - D’Annunzio katonái közt Fiuméban 19. szám / Időszerű illusztrácziók - Gróf Bethlen István fogadtatása Hódmezővásárhelyen 19. szám / Időszerű illusztrácziók - A Szépművészeti Múzeum Dürer-kiállításából (8 kép) 19. szám / Műtárgyak - A homoki kastély (3 kép) 19. szám / Táj- és útiképek, Hazaiak
23. szám. 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 219 után, míg Lili néni a konyhába ment a betegek ebédjéért, beszökött Lenke, később Berta és mások is. XXIII. — Zsuzsa szívem, mi van a kis Katóval? Kérdezte Kósné. Rég nem láttam. — Szegényke megint beteg. — Mi baja ? — Nem tudják. Fel fog jönni az anyja és elviszi tanárhoz. — Szegény asszony! És Kósné még aznap elment az intézetbe, fölkereste az igazgatónőt s megkérte, hogy meglátogathassa a betegszobában Csilla Katót. Az igazgatónő megbízta Ilus nénit, hogy vezesse vendégét a beteghez. Katónak földerült az arcza, mikor Kósnét meglátta. — Most kikapok ugye, hogy nem használt a figyelmeztetés és csakugyan beteg lettem ? Kósné nézte a fehér arczot a fehér pár* nán és mosolyogva felelte : — Dehogy kap ki. Hiszen ez futó baj, az orvos biztosan levegőváltozást és pihenést ajánl, kicsit otthon lesz... — Igen, de le kell vizsgáznom, nehogy elveszítsem az esztendőt... — Hát majd húsvét után visszajön és levizsgázik. Rajta kell lennie, hogy addig meggyógyuljon s ha megtesz mindent, amit az orvos mond, könnyen fog menni. .. Alig ment el, Évi rontott be. — Ki volt ez a nő, akivel az ajtóban találkoztam ? — Ő volt. — Ó? Kósné? Mindjárt gondoltam. Jaj de szép, jóságos öreg asszony. Mi ez itt ? Kis csomagot vett fel a Kató ágya mellett álló székről. — Jé, nem is láttam. Úgy látszik, ő hozta, bontsd ki. Éva kibontotta, tápláló édességek voltak benne. Néhány nap múlva megérkezett Csilláné kisfiával. Az apa otthon maradt, hivatalával elfoglalva. A lányok tudták, hogy körülbelül mikor érkezhetnek. Az ebédről kijövet egyenesen az udvarra mentek. Föld alá sétáltak, Póli mondta a leczkét, jobbra és balra tőle a vállon átvetett karok hosszú sort kapcsoltak hozzá, hangosan kellett hogy a sor két végén előrehajolva beszélnie, figyelők is hallhassák. Ezzel szemben másik épp ilyen hosszú sor hátrafelé lépegetett és úgy figyelt. Néhány kevésbé szorgalmas a betegszoba ablakába beszélt föl az emeletre, mert Kató fölkelt, felöltözött és odament. Odasütött a nap. A fölfelé beszélő lányok arczába sütött a nap, arany arczczal mosolyogtak. Közelükben két kis madár csipegetett valamit a földről, leröppent melléjük egy harmadik s az is csipegetni kezdett. Szürkék voltak, de rájuk sütött a nap s aranymadarak lettek. És ezüstcsipogásukat is átsütötte a nap s az is aranycsipogássá vált. A vadgesztenyei fákon írt*ott még nagy, rózsaszínes rügyek voltak, de már akadtak piczi, gyönge, gyű=> rött levelek is, melyeken meglátszott, hogy nemrégen még a rügyben szorongtak. A bokorok ruganyos, barna vesszőin élénk zöld pettyek a kipattant rügyek. — Nézzétek, arany*lányok sétálnak ott a napon, kiáltott le Kató rámutatva a két sorra , arra, amelyik előre és arra, amelyik hátrafelé ment. Az emelet szemközti ablakában megjelent Ilus néni kedves, fiatal feje. Nagyot szívott a tavasz üde levegőjéből, aztán szigorúságot hivott az arczára s átkiáltott Katóhoz: — Csukja be az ablakot, menjen és feküdjék le. Kató kitárta karját a tavasz felé és ez azt jelentette : — Pedig olyan jó itt. — Csak menjen, menjen hamar, — mn* tette Ilus néni. És Kató ment. Belépett a kapun egy vékony nőalak, szőke fiúcskát vezetve kézen fogva. Észre* vette, hogy lányok vannak az udvaron,*oda ment hát, megállt és körülnézett. — Viliké!... szólt Lenke és odaszaladt. Erre megoldódott a lányoknak mind két láncra, mind odaszaladtak, a néninek köszöntek, a kisfiúhoz leguggoltak, lehajoltak, becézőn beszéltek hozzá, a bátortalanabbak egy-két lépés távolságról mosolyogtak rá. A fiúcska szégyenlősen mosolyogva lehajította fejét, majd anyjára emelte tekintetét: Hol van Kató? kérdezte csöndesen. I— Kató fönt van ott, — felelték sokan egyszerre és felmutattak arra az ablakra, melyből nem rég tűnt el Kató. Csillánénak föl kellett mennie előbb az igazgatónőhöz, Éva vállalkozott, hogy a fiúcskát fölviszik addig is Katóhoz. Viliké anyjához bujt, húzódozott kissé az idegen sokadalomtól, de aztán beleegyezett, hogy velük megy Katóhoz. Éva és Lenke kézen fogta és körülöttük és mögöttük ment a többi tizenhét. Mikor a lépcsőhöz értek, Poli karjára kapta a kisfiút és fölszaladt vele, a többiek utána, így hamarabb jutottak fel. Ilonka néni kiszólt, hogy micsoda ricsaj ez és csak nem gondolják, hogy ennyien bemehetnek a „betegbe", de akkor meglátta a gyermeket. — Ja, ez talán a kis Viliké? — kérdezte és ő is bement a betegbe. Kató hallotta egészet és így nem lepték meg a belépők. az De meglepte Kató az anyját fehér arczá*sal és csaknem oly fehér ajkával és nehéz szempillájával, melyről a lányok maguk közt azt állapították meg, hogy hetek óta egy*szer sem nyílt föl egészen. Még aznap kocsiba ült az anya az orvos-tanárhoz, két gyermekével s ment . A fiú állapota nem rosszabbodott s ez is eredmény, mondta az orvos. Folytatjuk nála az eddigi ápolást és mindkettőjük bekében le kell menniök a tengerpartra. ér» — Hanem kedves kisasszony, sokkal hamarabb kellett volna a mamát értesíteni. A gyöngélkedése legelső napjaiban ... Kató lesütötte a szemét. — Hosszadalmas baj a Katóé ? — kérdezte Csilláné. Az orvos tűnődve nézett rá. Eszébe jutott, hogy rendült meg ez az asszony, mikor közölte vele a kisfia reménytelen állapotát. A tünődő tekintet átsuhant a gyermeken, pillanatra megállt a lányon, aztán visszatért az anyához. — Pár hónapig eltarthat, mondta, azaz dünnyögte. Most haza viszik, lefektetik, sok jó ételt és levegőt neki. Mihelyt az idő kissé bemelegszik, szabadon feküdjék, napi egy órán át a napon, aztán, ha csak lehet, a tengerre. — Ez mind nagyon jó lehet, gondolta Kató, annak, aki igazán beteg. De én nem vagyok az, én csak elértem, a mennyi élet volt bennem. (Folytatása következik.) A GYEREKEK KERTI TANÍTÁSA. A GYENGE ELMÉJŰ GYEREKEK HOMOKI SZANATÓRIUMÁBÓL, KERTI MUNKA , Csonka Magyarország— nem ország, Égisz Magyarország —t mennyország."