Vasárnapi Ujság – 1920
1920-10-24 / 20. szám - Rákosi Jenő (arczképpel) 232. oldal / Élet- és jellemrajzok - Szegedi István: Magamnak szólok! 232. oldal / Költemények
232 VASÁRNAPI ÚJSÁG. RÁKOSI JENŐ. 1869-ben választotta meg a Kisfaludy-társaság tagjává Rákosi Jenőt. Az ötvenéves jubileumot a zavaros közviszonyok miatt kissé késve, most ünnepli meg nemcsak a társaság, hanem az egész magyar irodalom és vele a közönség. Az ünneplés méretei igen nagyok, részt kérnek belőle az irodalmi társaságok, az Akadémia, az újságírók szervezetei, a színházak s az egész magyar társadalom. Talán nem is volt még a forradalom óta, az egyenetlenség és pártoskodás mai szomorú korszakában magyar ünnep, amelyen ennyire egyhangúan egyesült volna az egész művelt magyarság, az irodalomnak pedig Mikszáth jubileuma óta nem volt ilyen nagyarányú ünnepe. Valóban, Rákosi Jenő az utolsó ötven év magyar életének magasan kiemelkedő alakja. A politikai eszmék fejlődésére, bár soha hatalomra nem törekedett és hatalmon nem volt, megmaradt csupán tollával küzdő publiczistának, nagyon kevesen voltak olyan nagy hatással, mint ő; voltak idők, amikor az ő állásfoglalása jelentette a magyar intelligenczia egész tömegének állásfoglalását és voltak fő fontosságú kérdések, amelyekben az ő tollán keresztül az egész magyar közvélemény szólalt meg. Az az egyszerű írói toll, amelyet Rákosi Jenő a kezében forgatott, a legnagyobb hatalmak közé tartozott Magyarországon. Ez pedig az ő tehetségének műve volt, csodálatraméltó írói képességének, a magyar élet vérkeringésével való ösztönszerű kapcsolatának, finom fogékonyságának az aktualitás iránt. A publicista hatása attól függ, hogy mennyiben tudja a közvéleményben öntudatlanul csírázó eszméket, vágyakat, indulatokat az öntudat felszínére vetni a fogalmazás készségével. A közönségből az emeli ki, hogy benne ugyanazok gondolatok és érzések vannak, mint az emberek nagy tömegeiben, de benne tudatosabban élnek és ő úgy tudja őket kifejezni, hogy mindenki a magáéra ismer bennük. Rákosi Jenő ebben páratlan volt a mi korunk publiczistái között. Ideálja közös volt az egész magyar közönség ideáljával : a nemzeti érzésében összeforrott,egységes,egynyelvű Magyarország, a magyarság számbeli erejének és súlyának olyan felduzzasztása, hogy teljesen betöltse az állam területe által adott kereteket. Ez az alapgondolat vezette mindig, akár az apróbb aktuális közdolgokat fejtegette, akár a politika alapvető nagy kérdéseit, mindent ebből a szempontból ítélt meg, minden állásfoglalását ezzel lehet megmagyarázni. A közvélemény pedig teljes közösséget vállalt vele, hiszen ez volt a kiegyezés és a világháború közötti magyar politika legegyetemesebb érvényű gondolata, amellyel szembeszállni eretnekség volt szemünkben s amelyet jóformán azonosítottunk a hazafisággal. Rákosi Jenő hatásának titka az volt, hogy ezt a gondolatot ő hirdette kortársaink között a legnagyobb lendülettel, a publiczista írni a tudás leggazdagabb készletével; publiczisztikailag ő benne és általa fejeződött ki legpregnánsabban ez a gondolat és ő tudta legjobban belekapcsolni az aktuális élet váltakozó áramlataiba. Publiczista jelentősége csaknem eltakarja költői munkáját, leginkább azért, mert már évtizedek óta csaknem teljesen újságírói hivatásának élt s mint költő csak ritkán szólalt meg. Pályáját két félre osztják a kilenczvenes évek. Az első felében elsősorban mint drámaíró, a másodikban főkép mint publiczista állott a közönség előtt. Azért ez utóbbi korszakában sem szakadt meg a színpadról való hatása : drámáit, különösen az Endre és Johannáit és az Ezópus=t állandóan játszották. Ezek a darabok színpadi irodalmunk állandó, tartalékkincsének váltak kiegészítő részeivé. Mint drámaíró írt ugyan néhány könyvfajta darabot, — hiszen egyéniségéhez tartozik, hogy kísérletezik minden formával, a hatásnak minden eszközével, — fő műveiben azonban a legmagasabbra tört : a shakespearei és moliérei klasszikus formát akarta a mai gondolkodás új 1 megtölteni. Nem a minden pi t =sadalmi élet divatszerű, mú'o j ' = títette színpadra, hanem ', a t. i jr.. . a kor társadalmában állandó, az örök egy= f ^ es k színeikben változó emberi szent , összeütközéseket, erényeket és , az emberi természet ama szöveg v vt, amelyeket nem valamely kormály áramlatai oltottak bele, hanem magasig egyforma törvények szerint forgó is. Ezért ment szívesen tárgyakért a messzei ú b, vagy a mesék játékos birodalmába, ahol tisztábban lehet felmutatni az örök, egyforma, aktualitásoktól független embert. Ezeken a területeken szabadon járhatta be a gondolatok végtelen perspektivájú birodalmát és játszhatott az emberi szív örök hár=fájának minden húrján. Ami az élet széles körnek átfogását, az emberi lélekbe való elmélyedést illeti, ebben legyőz mindenkit, akik azóta a magyar színpadnak dolgoztak és csak egy vonallal áll nemzeti ügy alakjai, Katona, Vörösmarty, drámánk Madách Jr.ü.ott. Mások talán jobban tudtak játszani a közönséggel, ügyesebben keresték kegyeit divatos érdekességekkel, ő az utolsó félszázad magyar drámairodalmában a legsúlyosabb és legpregnánsabb egyéniség. Lényben csodálatos életerő van. Ma, mikor már közel jár nyolczvanadik évéhez, ép oly friss, tevékeny, mint negyven éves korában. Szüntelenül dolgozik, minden iránt érdeklődik, a tolla még mindig lendületes és erőteljes, nincs semmi aggastyáni merevség sem észjárásában, sem stíljében. Százszor intenzívebb élet lobog benne, mint nem egy fiatalban. Jubileuma nem egy törődött öreg ember ünneplése, hanem egy még mindig fáradhatatlan és tüzes harczosé. ..Hiszek egy Istenben. Hiszek egy hasában, Ikzek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen." GRÓF TELEKI PÁL MINISZTERELNÖK FOGADTATÁSA A SZEGEDI PÁLYAUDVARON. GRÓF TELEKI PÁL VASS JÓZSEF KÖZÉLELMEZÉSI MINISZTERREL, AIGNER KÁROLY SZEGEDI FŐISPÁNNAL ÉS KELEMEN BÉLA NY. MINISZTERREL BESZÁMOLÓ BESZÉDE TARTÁSÁRA MEGY. 0 MAGAMNAK SZÓLOK... Magamnak szólok, ha dicsérem a fákat Mikor márczius rájuk uj zöld ruhát ad. Magamnak szólok, a jéghegyet ha látom . Odáig aligha jutsz el már, barátom. Magamnak szólok, ha bámulom a holdat Malájszin éjszakáján bánatomnak. Magamnak szólok, a szívem ha kitépem , úgy úsztatom magányom tengerében. Magamnak szólok, ha azt mondom: szeretlek. Oly messze vagy, már nem is értheted meg. Szegedi István.