Vasárnapi Ujság – 1920
1920-10-24 / 20. szám - Rákosi Jenő (arczképpel) 232. oldal / Élet- és jellemrajzok - Szegedi István: Magamnak szólok! 232. oldal / Költemények
14. szám, 1920. 67. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG. 225 203 TÜNETEK ÉS TŰNŐDÉSEK. © Mikor a szerencsétlen XVI. Lajost feltartóztatták szökése közben Varennes-ben, visszaindították Páris felé, útközben beült a királyi kocsiba a nemzetgyűlés két megbízottja : Barnave és Péthion. Amaz egyszerű, de finom lelkületű ügyvéd, nagy tapintattal és részvéttel iparkodott enyhíteni a királyi család helyzetén, s nem cm vigasztaló szavakkal fordult feléjök, hanem azzal az alázatos mély tisztelettel is, mely szokásos volt az udvarnál. Péthion, a vásárcsarnoki kofák kedvencze tetszelgett magának abban, hogy lehetőleg parasztos legyen. Beszélgetés közben a köztársasági kormányformára is szó került. Péthion kijelentette, hogy annak nem híve, mert arra még nincs megérve a franczia nép. XVI. Lajos felingerült e nyilatkozaton, melyben benne rejlett az a durva sértés, hogy ő királyul csak egy éretlen nemzet részére jó, a művelt nép meg nem tűrné. S azontúl egész Párisig egy szót sem intézett többé Péthion-hoz. A nézet, melynek a nemzetgyűlés e pórias kiküldötte kifejezést adott , akkor nagyon el volt terjedve Párisban. Sőt vallják azt még ma is sokan. Pedig az, hogy melyik a jobb kormányforma, királyság-e, vagy köztársaság? nem a nemzet érettségi fokával függ együvé. A nagyon művelt s előrehaladott nemzet is jó kormánynak találhatja a monarchiát, mint azt pl. Anglia esetében látjuk. Viszont a kultúrában nagyon elmaradt népek is behozhatják a köztársaságot, mint tették Közép- és Délamerika minden államai. Nem a kultúra foka itt a mértékadó, hanem a nép karaktere és politikai helyzete. A magyar nemzet lelkülete a monarchia felé hajlik. Mégpedig oly bensőséggel, hogy ezt ki nem tudta belőle irtani az sem, hogy négyszáz esztendő óta nem volt nemzeti királya, és sok rosszat's kevés jót tapasztalt uralkodói részéről. Csaknem az egész nemzet óhajtja, hogy annak idején ismét koronázott királya legyen. De húzzuk alá azt a kifejezést, (t annak idején». Mert semmi se ártana a nemzet ügyének annyira, mintha e kérdésben már most megkezdődnék a pártoskodás, amely megszakgatná a nemzetet. Gondoljunk csak vissza Mohácsra. Magyarország nemzeti ügye nem a mohácsi csata napján bukott el. Magának a csatának gyászos következményei nem is mutatkoztak a rá következő hónapok, sőt első évek alatt. Szulejmán szultán egyáltalában nem használta ki eleintén a győzelmét. Felvonult ugyanis hadaival egészen Budáig, kifosztotta a királyi palotát, hajókra rakatta annak kincseit, de aztán visszavezette egész seregét. Feldúlta a Duna—Tisza közét, egészben tehát két vármegyét, az országot azonban elhagyta egészen, anélkül, hogy csak egy várban is őrséget hagyott volna hátra. Az országot meghódítani talán nem is akarta, mert nem tett erre vonatkozó kísérletet, de talán nem is tudta volna. Vagy legalább is csak nagy erőfeszítés árán. Mert hiszen Mohácsnál az ország hadserejének csak egy része állott a csatasorban. Zápolya seregének érintetlen csapatai ott táboroztak Szegednél, s a távolabb fekvő vármegyék zászlóaljai szintén érintetlenek voltak, miután nem vettek részt a döntő csatában. Azt lehetett mondani, hogy Mohácsnál egy nagy vereség érte ugyan a magyar nemzetet, de az ország függetlenségét, szabadságát és integritását nem tette tönkre egyelőre e csapás. Augusztus 29-ikén volt az ütközet, s november 17-én már összejöhettek az ország urai, hogy a királyválasztás fölött tanácskozzanak, s november 5-ikére az országgyűlést is egybehívták. Ha összetartanak, ha még nem rontja őket a pártoskodás, az országot nagy valószínűséggel meg lehetett volna tartani. De már Mohács előtt pártokra volt szakgatva az ország, s a királyválasztáskor a meghasonlás bekövetkezett. Gondoljunk reá, hogy miként ? Tanulságosak néha a történelemnek lapjai. * Mikor Székesfehérváron a királyválasztó országgyűlés egybegyűlt, csak néhány főúr és néhány udvari ember verődött össze Pozsonyban Mária özvegy királyné körül, a kik Zápolya János megválasztását ellenezték. A világi urak közül összesen heten, élükön Báthory István nádorral, a ki «reggeltől estig s estétől reggelig» részeg volt, s a kinek gőgje nem birta elviselni a gondolatot, hogy egy kasznárnak a dédunokája tegye fejére Szent István koronáját. A főpapok közül is csak három püspök és a vránai perjel tartott velük. Valamennyien Zápolya személyes ellenségei. De ezek sem nyilvánították nyiltan ellenzésöket, hanem titokban, levél útján szólították fel Ferdinánd osztrák főherczeget, egy huszonnégy éves fiatalembert, hogy nyújtsa ki kezét a magyar korona után. Ezek hivták be az országba — kikötve mindegyik a maga jutalmát siker esetén, — ezek kiáltották ki — mint ahogy ma mondanák pucsszerűen királynak akkor, mikor Zápolya már meg volt koronázva annak rendje és módja szerint, a koronázó országgyűlés egyhangú határozatából. Ez, és ami ebből következett, töltötte be a magyar nemzet végzetét. Ezáltal szakadt ketté az ország, s lett könnyű prédájává a töröknek. És említsünk meg ez alkalomból egy figyelemre méltó tényt. Azok közül az urak közül, akik Ferdinándot trónra segítették, hárman voltak a nagybefolyásúak. Báthory István a nádor, Batthyány Ferencz a horvát bán és Nádasdy Tamás a szerencsétlen II. Lajos titkára. A Báthory - család utolsó sarját az osztrák kergette el az erdélyi fejedelmi székből, reája küldvén a saját és a Mihály oláh vajda seregeit. Batthyány Lajos grófot 1849-ben végeztette ki a császári hatalom. Nádasdy Tamás utóda, Lipót, Bécsben végezte életét a hóhér keze által. A bibliával szólva: «a kiknek szemei vannak a látásra : lássák , akiknek fülei vannak a hallásra , hallják». * A BUDAPESTI CSERKESZ CSAPATOK FENNÁLLÁSÁNAK TIZ ÉVES JUBILEUMA A VÉRMEZŐN. A NI<N'CIL'S ÁLL AST OIU. SCHIOPPA PÁPAI NUNCIUS BEVONULÁSA BUDAPESTRE. ,, Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország. 1