Vasárnapi Ujság – 1920
1920-11-14 / 21. szám - Mihályfi Ernő. Esti szonett Budán 248. oldal / Költemények - Petri Mór: Szonettek: A pályabér - Szováta 248. oldal / Költemények
i 7. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 203 Defouqueblize egy ugrással felállott . . . Hát csakugyan Defouqueblize volt az, ki gúnyos, engedelmességet parancsoló és diadalmas han?gon rákiáltott : — Nem volna szabad ilyen hamar cser? ben hagyni a jóbarátot, tisztelt Nemtudom? miféle Lafcadio úr! . . . Hát csakugyan meg akart volna szökni ? A még néhány percz előtti kapatos tanár? ból mi sem volt meg most már ebben a ha? talmas, szálas és eleven ficzkóban, kiben Lafcadio most már habozás nélkül felismerte Protost, ki veszedelmesnek ígérkezett. — Hát maga az, Protos, — kérdé egy? szerűen. — így jobban szeretem. Alig bir? tam ráismerni magára. Bármily rettenetes volt is ez a leleplezés, Lafcadio mégis jobban szerette ezt a kétségtelen tényt annál a lehetetlen agyrémnél, melyben a társalgás kezdete óta vergődött. — Nem rosszul voltam maszkírozva, mi? ... A maga kedvéért nem sajnáltam semmi fáradságot... De te pápaszemet tehettél volna fel, fiacskám, még könnyen bajod támad? hat, ha nem ismered jobban fel a finomakat. Micsoda szunnyadó emlékeket támasztott fel ez a finom szó Cacio emlékében! Azon nyelv használata szerint, mellyel régente Protos és a párisi közös pensióban éltek, a finom olyan ember volt, aki bármily oknál fogva is, nem mindenki előtt és mindenhol mutatta ugyanazt a külsőt. A finomakat ők számos jeles és előkelő kategóriába sorolták; szemben állt ezekkel a Crustaceák egyetlen nagy családja, melynek képviselői a társa?dalmi létra minden fokozatán helyet foglal? hattak. A mi czimboráink a következő alapelveket követték: 1. A finomak egymás közt felismerik egymást. 2. A Crustaceák nem ismerik fel a finomakat. Lafcadio most minderre visszaemlékezett és minthogy olyan ember volt, aki nem akarta elrontani senkinek a mulatságát, mosolygott. Protos folytatta. — Mégis csak szerencse ugyebár, hogy a minap jelen voltam, mi? . . . Talán nem egészen véletlenül történt. Szeretem ellenőrizni az ujonczokat: van bennük fantázia, vállalkozási kedv és ízlés . . . Nagyon hamar azt hiszik azonban, hogy el tudnak lenni az idősebbek tanácsa nélkül. A maga munkája bizony nagyon is rászorult apró javításokra, kedves barátom! ... Ki hallotta, ilyen kalapot feltenni, mikor az ember munkába fog? Ha megtalálják annak a kalaposnak a czi? mét, egy hét leforgása __ alatt feltétlenül le? csukták volna magát. Én szeretem régi barátaimat és be is bizonyítom barátságomat. Tudja?e, hogy nagyon szerettem magát, Cadio? Mindig gondoltam, hogy lesz magából valami. Olyan szép fiú volt, hogy minden asszony szívesen bolondságokat követett volna el a maga kedvéért. Nagyon megörültem, amikor hírt hallottam magáról és megtudtam, hogy Olaszországba utazott. Becsületszavamra! Alig vártam, hogy megtudjam, mi lett belőle azóta, hogy régi barátnőnkot elhagyta. Tudja-e, hogy most is szép fiú még? Karolának nem volt rossz izlése. Lafcadio izgalma egyre nőtt, iparkodott azonban izgalmát elrejteni, ami Protost szerfelett mulattatta, úgy tett azonban, mintha mit sem venne észre. Kivett mellény= zsebéből egy kis kerek bőrdarabkát és nézegette. * — Ügyesen kivágtam ezt a darabkát, mi ? Lafcadio szerette volna megfojtani, ökle összeszorult, körmei belemélyedtek húsába. A másik folytatta a gúnyolódást. — Az ilyen munka nem ér meg hatezer frankot; mondja csak egyébként, miért nem tette zsebre azt a pénzt ? Lafcadio felugrott. — Tolvajnak tart engem? Protos nyugodtan folytatá : . — Én nem szeretem a műkedvelőket, meg mondom nyíltan. Nekem hiába henczeg vagy adja az ostobát akárki. Maga tehetséget, sőt fényes tehetséget árul el, az bizonyos, de... — Szűnjék meg gúnyolódni, — szakítá félbe Lafcadio, ki nem tudta már visszatartani haragját. — Hova akar Jól tudom, hogy minap baklövést kilyukadni? követtem el, semmi szükség, hogy ezt mástól is meg? halljam. Magának fegyver van a kezében ellenem, de nem tudom, nem vétene?e saját érdeke ellen, ha azt felhasználná. Maga most azt a bőrdarabkát vissza akarja velem vásároltatni. Tehát rajta, nyilatkozzék! Ne nevessen és ne nézzen rám ilyen szemekkel. Pénzt akar, ugyebár, mennyit kiván tehát ? Hangja oly határozott volt, hogy Protos kissé meghökkent, de azonnal magához tért ismét. — Csak csendesen, csak csendesen! — mondá. — Nem mondtam semmi becsületbe? vágót, csak beszélgetünk, mint két jóbarát. Nincs semmi oka dühbe jönni. Szavamra, maga megfiatalodott, Cadio! Mikor azonban meg akarta simogatni a karját, Lafcadio kitért e kedveskedés elől és felugrott. — Üljünk le szépen, — mondá Protos, — így jobban meg tudjuk beszélni a dolgot. Elhelyezkedett a folyosóra nyíló ajtó mellett az egyik sarokülésen és feltette lábát a szemben lévő ülésre. Lafcadio érezte, hogy menekülését akarja meggátolni. Protosnál bizonyosan van fegyver, nála pedig nincs. Ha birokra kerülne a sor, bizonyosan ő maradna alul. Egyébként azonban, ha egy pillanatig gondolt is a menekülésre, most már kíváncsisága kerekedett felül, az a szenvedélyes kíváncsiság, amelynek kielégítése fontosabb volt előtte, mint élete. Nem gondolt*tovább a menekülésre, hanem leült. — Pénzt kínál tehát? Dehogy is kell! tiltakozott Protos. Tárczájából szivart vett ki és Lafcadiót is megkínálta, ki azonban visszautasította. - Talán zavarja a füst?... Nohát figyeljen rám. — Néhányat szippan? tott a szivarból, azután nyugodtan így szólt: — Nem, nem, Lafcadio barátom. Magámtól nem pénzt várok, hanem engedelmessé? get. Maga, úgy látom (bocsássa meg őszinte? ségemet), nincsen tisztában helyzetével. Néz? zen bátran az események szemébe, én majd segítségére leszek. — A bennünket fogva tartó társadalmi keretekből tehát egy fiatalember szabadulni igyekszik. Ez a fiatalember rokonszenves, olyan, amilyennek én legjobban szeretem : naiv és kedvesen természetes. Feltételezem ugyanis, hogy mindehhez nem a számítás vezette el . . . Emlékszem Cadio, hogy maga annak idején jó fejszámoló volt, csak a saját kiadásai tekintetében tévedett néha .. . Hogy összefoglaljuk a dolgot : magát a Crustaceák uralma undorral tölti el. Én ezen nem csodálkozhatom . . . Csodálkozom azonban azon, hogy olyan művelt ember, mint maga, azt hihette, hogy az ember egyszerűen csak kiléphet egy társadalomból a nélkül, hogy ezen ténye által tagjává ne válnék egy másik társadalomnak, vagy azt, hogy bármiféle társadalom meglehet törvények nélkül. — „Törvény nélkül, kényszer nélkül". Emlékszik?e, valahol ezt olvastuk: „Két harkály a levegőben, vagy két hal a tenger vizében sincs kevésbé alávetve társadalmi kényszernek, mint mi . . ." Milyen szép is GRÓF CSÁKY IMRE KÜLÜGYMINISZTER ÉS MESKÓ ZOLTÁN BELÜGYI ÁLLAMTITKÁR A PARTKÖRBEN. Mme SCHOCK, A ZÜRICHI VÖRÖSKERESZT EGYESÜLET ELNÖKNŐJÉNEK ELUTAZÁSA A KELETI PÁLYAUDVARRÓL