Vasárnapi Ujság – 1920
1920-11-21 / 22. szám - A tanítónő verse. Elbeszélés. Írta Zsoldos László 256. oldal / Regények; elbeszélések - Magyar nők kézimunka-kiállítása Stockholmban (képekkel). Dr. Leffler Béla 256. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
256 ____ K VASÁRNAPI ÚJSÁG. Csonka Magyarország— nem ország, Egész Magyarország — mennyország. 6. szám, 1920. 67. évfolyam. A magyar nők Kézimunka-Kiállítása Stockholmban. Október hó 17-én nyílt meg ünnepélyesen Stockholmban a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége által kezdeményezett kézi= munkakiállítás. A kiállításnak érdekes előtörténete van. Még márczius hóban jött egy meleghangú fölszólítás a MANSZ részéről Tormay Cecile aláírásával, melyben a magyar nők nyersanyagot, selymet, vásznat, czérnát stb. kérnek svéd testvéreiktől, hogy kezük munkájával teremthessék elő a kenyeret, a ruhát, a meleg szobát fázó, ruhátlan gyermekeik számára. A felhívás, melyet a stockholmi Magyar Társaság tett közzé, általános visszhangra talált Svédországban és megkezdődött a gyűjtés. A mozgalom élén Svédországban dr. Leffler Béláné állott, akinek előadásaival és czikkeivel sikerült egész Svédország területén gyűjtó bizottságokat szervezni. Már május hó végén útnak indulhattak az első ládák tele drága anyaggal, melyből a magyar női kezek munkájának kellett elővarázsolni mindazt a sok szép mintát, ruhát és terítőt, ami most bemutatásra került. A ládák elindultak, sajnos, nem mindegyik jutott rendeltetési helyére. Hiszen jól tudjuk, rosszakaróink még az alamizsnát is ki akarják ütni a szegény magyar gyermekek kezéből. Budapesten a szervezés nehéz munkáját Milos Györgyné vállalta el, aki nem kiemelve időt és fáradságot, sok körültekintéssel és szakszerű tapasztalattal osztotta szét az anyagot, a megrendeléseket és vásárolta egybe a kiállítandó anyagot. Az összeállításnál nemcsak arra volt tekintettel, hogy a svédek a magyar kézimunka művészi szintvonaláról kaphassanak áttekintő képet, ha»nem vigyázott arra is, hogy könnyebben értékesíthető holmikat is vigyen ki magával és ezáltal a kiállítás anyagi sikerét is biztosíthassa. Úgy a budapesti, mint a stockholmi gondos előkészítésnek megvolt a maga eredménye. Szinte elháríthatatlannak látszó akadályokat legyőzve, a magyar kézimunka- kiállítás a legszebb anyagi és erkölcsi sikert aratta Stockholmban. Mikor a kiállítás megnyitása előtt a Stockholmban bujkáló néhány magyar kommunista azt írta a szocialista újságban, hogy „Magyarország csak akasztófát és korbácsot tud exportálni", erre a legszebb és legméltóbb czáfolatként jött a kiállítás megnyitása. A svéd sajtó meleg szeretettel és megértő méltánylással fogadta a kiállítást. Dr. Leffler Béla. A TANÍTÓNŐ VERSE. Elbeszélés. — írta Zsoldos László. Rongyos ruhában, rövidre nyírt haján át kötött fehér zsebkendővel a fején, dúlt ábrázatú, szánalmas nőalak állított be egyik budapesti napilap szerkesztőségébe. Reszkető kar»ján gondosan bebugyolált hosszúkás valamit szorongatott magához, hasonlón az anyához, aki pólyás gyermekét dajkálja. — Kérem szépen, — mondta didergős hangon a köréje csoportosult újságíróknak, — ne tessenek ám megijedni tőlem . . . jaj, ne nézzenek rám olyan idegenül . . . nem vagyok én koldus . . . Elakadt, levegő után kapott, majd úgy dadogta tovább. — Én óvónő vagyok, könyörgöm alásan, Belényesről. — És mivel lehetnénk a segítségére, kérem ? — szakította félbe a lap segédszerkesztője. A toprongyos asszony révetegen mosolyogott. — Hogy a segítségemre ? Mivel ? Hát tetszik tudni, valami állás is jó lenne bizony. De nem kell! — toldta hozzá elutasító mozdulattal. — Aztán meg lakásom sincsen; tetszik tudni, mióta megérkeztem, azóta minden éjszaka kint alszom a keleti pályaudvaron ... a közt a tömérdek nép között. — Lakást szerezni ? — vélekedett egyik munkatárs. — Most minden lakást a menekülteknek rekvirálnak . . . Az óvónő tiltakozón emelte föl a jobbját (mert bal karján szorongatta a bebugyolált csomagot): — Lakást, jó uraim? Isten ments! Hiszen volt nekem jó kis lakásom Belényesen. Igaz, hogy a románok kétszer kiraboltak. Éi bizony, úgy, szerkesztő urak, úgy, hogy nem maradt egyetlen harisnyám, egyetlen egy szál ingem, már tessék megbocsátani érte, hogy így beszélek ... De énnekem nem kell itt semmiféle lakás, kérem szépen . . . A munkatársak összenéztek. A toprongyos nő pedig még furcsábban folytatta : — Egy kis harapnivaló is rám férne, bizony. — Hát éhes? — szólt bele valamelyik. — Azon tüstént segíthetünk, kedves asszonyom. — S a munkatársak már egymás után nyúltak a pénztárczájukért, hogy pénzt adjanak össze a szegény teremtésnek. Az óvónő azonban sírva fakadt: Az Isten szerelmére, szerkesztő urak! Csak ételre ne adjanak nekem egy fillért se! Csak ételre ne! — Meg van zavarodva szegény, — váltottak egymással jelentős pillantást a szerkesztőség tagjai. — Ne! Ne! Ne! — tiltakozott izgatottan tovább a különös látogató. — Tetszik tudni, nekem nem szabad egy falatot sem ennem addig, amíg (s most gyöngéden megringatta a karján levő csomagot) ezt vissza nem viszem ki a bölcsőjébe! Haza! Belényesre! Zavaros szemét panaszosan emelte a körülötte állókra, mialatt végtelen gyöngédséggel folytatta : — Az én drágámat. Az én egyetlen édes kicsi Piroskámat. Bánatosan mosolygott le a bebugyolált csomagra, amelyikben (ezt rögtön látni lehetett) mindössze valami összecsavart rékli» félék voltak, nem pedig kisbaba. És suttogóra változott a hangja : — Most alszik a drágám. Percznyi szünet. Az anya tétován, vadul nézett körül, aztán, mintha valami nagy titkot árulna hajón susogta el az újságíróknak, alig hallá — Mert a drágám is el van átkozva, mint Magyarország. Már szép, nagy lány volt. Huszonegy éves. És több, mint én : INGEBORG SVÉD KIR HERCZEGNŐ, A STOCKHOLMI MAGYAR KÉZIMUNKA KIÁLLÍTÁS VÉDNÖKE. BÁRÓ LOUIS DE GEER, AZ ÚJ SVÉD MINISZTERELNÖK. A KIÁLLÍTÁS KALOTASZEGI CSOPORTJA A MAGYAR CZIMERREL. A KIÁLLÍTOTT TÁRGYAK KÖZT ANDERSSON EMILIA ÚRHÖLGY ÁLL, A STOCKHOLMI MAGYAR TÁRSASÁG EGYIK LEGBUZGÓBB TAGJA. A STOCKHOLMI MAGYAR KÉZIMUNKA KIÁLLÍTÁS,