Vasárnapi Ujság – 1920
1920-11-21 / 22. szám - A Vatikán pinczéi. Regény. Írta André Gide. Fordította König György 260. oldal / Regények; elbeszélések
260 VASÁRNAPI ÚJSÁG-21. szám, 1920. 67. évfolyam. pék, azok az óriási kiterjedésű füves lapályok, amely kelet felé Szemipalatinszkig, nyugat és délnyugat Kaukázusig terjednek, felé pedig a Donig és Már két hete utazunk. Szemünk már hozzászokott a hatalmas arányú területekhez, most azonban kezdődik egy új látvány, a homoksivatag. Utunk homokhegyek között vezet; a hó, mely odáig mindent elborított, már eltünedezik. Néhol egy-egy füves hely, hol feltűnnek a vándorló nomád kirgizek csúcsos sátrai, a „jurták." Órákig halad a vonat megállás nélkül. A vasútvonalat német mérnökök építették és alig 1? esztendeje készült el. Nem igen irigyeljük a magányos őrházak lakóit. Száz kilométerekre sincs lakott hely, csak a kóborló törzsek jelzik, hogy van még élet errefelé is. Alig várjuk, hogy megpillantsuk az Aral- tót és íme észrevétlenül is oda értünk. Vonatunk megáll „Aralszkoje more" állomásán, a gép vizet merít — mi pedig engedelmet kérünk, hogy az ázsiai tó=óriások egyikét közelről is üdvözölhessük. Néhány kedves vitorlás horgonyt vetett a kikötőben és már a parti zöldelő fák jelzik, hogy közeledünk a tavasz honához. Szinte hinni se akartuk, hogy a pompás gőzös az Aral-tó — az oroszok tengernek nevezik — hadi flottájának egyik tagja, fedélzetén minden eshetőségre kész kis kaliberű gyorstüzelő ágyúval. Mert bár az Aral-tó körül csak lakatlan homok= sivatag terül el, s partjait halászokon kívül csak néha keresik fel szerény természetbúvárok, mégis az ázsiai orosz politika szükséges* nek tartotta ide is elhelyezni biztosítékait, mert alig ötven esztendeje, hogy befejezték Turkesztán okkupálását és a jámbornak látszó törzsek néha az Aral-tó csendes vizét is felzavarják. A parton számos kagyló és a víz sós volta is jelzi, hogy az Aral tó maradványa egy néhai nagy beltengernek, mely valamikor e tájakat borította. Körül= a belül olyan nagy, mint Erdély és állandóan apad és szárad, daczára annak, hogy a Szir- Darja és Amu=Darja hatalmas víztömeggel termékenyítik. Igaz, hogy rengeteg homokot is hordanak bele. Rövid tartózkodás után búcsút mondunk a hatalmas tengeri tónak, melynek habjaiban őseink bizonyára sokszor itatták lovaikat és tovább robogunk. A Szir- Darja- folyó völgyébe érünk és a kietlen homokmezők egyszerre megelevenednek, s millió apró szines tulipánokkal van borítva a táj, ameddig csak látunk. A virágok közt pedig számos teknősbéka élvezi a tavasz első lágy illatát. Tavasszal ily szines virágokkal van borítva a folyók melléke. A forró nap azonban néhány hét alatt kiszárítja a virágokat és újból, kietlen szürke lesz a vidék. Éjjel hagyjuk el Kazalinszkot, amely az első nagyobb turkesztáni város; góczpontja a kereskedelmi karavánoknak, amelyek Perzsiából, Buhharából és Chivából Orenburg, Orszk és Tomszk felé haladnak. Reggelre mintegy varázsütésre hirtelen megváltozik a vidék és egyhangú sivatag helyett zúgó nádasok közt visz el vonatunk. A Szir-Darja ingoványaiba értünk, amelyek oly hatalmas területeket borítanak, hogy jó néhány magyar vármegyét lehetne bennük elhelyezni. Mindenütt ijedt vízi madarak rebbennek fel, egész rajokban a gémek, s itt-ott egy-egy kócsag csillog a magasban. A szilárdabb és szárazabb dombocskákon és zsombékokon egy-két jurta emeli fel fejét. A nádból készült és néhány perez alatt összerakható sátor ép oly rövid idő alatt szét is szedhető. Csupán teveszőrű szalagokkal van összetartva, szögnek nyoma sincs rajta Előttük ülnek a napbarnított lakók, mellettük a tűzhely, melynek füstje lassan és zsinóregyenesen emelkedik az ég felé, hogy egybefonódjék a leereszkedő esthomállyal. Mily egyszerű és kedves kép. Csend ül az egész tájon. Ezer kilométerre távol a kultúra, csak a vasúti vonal mutatja, hogy nem szűz már e föld sem, feltörte a technika úttörő csákánya. Reggelre ismét komor sivatag váltja fel a képet. Különös alakok tűnnek fel a távolban. Mind jobban közelednek. Egy hosszú karaván keresztezi utunkat, 10—15 megrakott teve, elől a karavánvezető kicsi, de erős lovon. A tevék mind egymáshoz vannak kötve, hosszú libasorban és lassú, kimért, egyenletes lépéssel viszik, csónakszerűen himbálják a fanyereghez erősített két oldalon függő súlyos terhüket. Nyakukon nagyobb, kolompszerű csengő; mindegyiknek más a hangja. A láthatár barnás-szürke színei hamarosan elnyelik a sivatag eme fáradhatatlan hajóit. Egy nagyobb oázis bontakozik ki előttünk és már meg is állunk Perovszk állomáson. Néhány évtizeddel ezelőtt még „Ak=Mecset" volt e megerősített hely neve és az északról jövő támadások ellen az innen kissé dél- keletre fekvő „Pispek" és „Tokmek" erődökkel együtt a szélső védelmi vonalat képezte. Erőd alatt itt néhány ezer négyzetméternyi területet kell érteni, mely széles földbástyákkal van körülvéve, s vizi árokkal bekerítve. Az erőd a Szir- Darja partján áll és még most is elég védelmet nyújt egy hirtelen támadás ellen az oroszoknak, ha a benszülött kirgizek és szartok fellázadnak ellenük, ami egyébként nem is oly ritka eset. Utunk tovább visz és már feltünedeznek a Kara=tan hegység lánczolatai, hófehér takarójukkal. Reggel felé már újabb látványban gyönyörködhetünk. Turkesztán város mecsetjének magas kupolája emelkedik ki a ködös jégből, de még jó időbe telik, míg oda érünk. Ez a hely volt régebben Turkesztán fővárosa. A Szir-Darjától 12 km-re van és csak úgy tudják életben tartani, hogy széles csatornákkal vezetik a vizet a városba. Jelenleg elvesztette jelentőségét, amióta gazdát változtatott az egész tartomány. Közeledünk már Taskent felé. Éjszakán át utunk állandóan emelkedik, elhagytuk a sík vidéket és a Tien-San nyúlványait alkotó fensíkra értünk. Amint a felkelő nap melegítő sugarai bennünket meglepetés és bámulat is felébresztettek, a kiálltásával szaladtunk az ablakokhoz. A kietlen homok eltűnt, mindenütt felváltotta a gondosan művelt föld és csakhamar meggyőződünk, hogy a hatalmas zöld táblák gyapotú mezők. Mindenütt bővizű patakok csobognak, dús növényzetű berkek közt zöldelő szőllős lugasok, felettünk a mély kék égbolt és a tavaszi virángokon át a reggeli napfényben szikrázó jegesek és hófödte oromok törnek az egek felé. Valóban az éggel ölelkeznek e havasok. Kelet felé a Tien-San borzalmas meredélyei, köztük fejedelmien kimagaslik a „Khang Fengri" 7800 m. magas orma. Délkeletre a „Pamir" fensík széles hómezőivel, ahonnan a kutató szem már Indiának „Pendsab" és „Kasmir" tartományaira tekinthet le. Délre és Délnyugatra a „Pamir-Majszki" hegyláncz vonul, amelynek legmagasabb csúcsa, a Kaufmann-csúcs is a 8000 métert közelíti meg. Ha lemegyünk, már csak az Amur Darján onnan kell átcsónakázunk és Afganisztánban vagyunk, de ott elénk merednek a Hindukus hegyi lánczai, a melynek legalacsonyabb hágói is 3700 — 3900 m. magasak. Nem győzünk eleget gyönyörködni a lebillincselő látványban, a melynél hatalmasabb hat emberi szem alig látható és már átsuhan a vonat Taskent elővárosain. Magas anténák jelzik a rádiós állomást. Még mindenütt dús növényzet, amelyből csak néha villan ki egy-egy ház. Várjuk, mikor bontakozik ki a város , és már lassítja vonatunk járását, a vonatkísérő elkiáltja magát „francia Taskent" és meg is állt vonatunk a személypályaudvaron. Persze hiába vártuk kibontakozni a házi sorokat, azokat úgyszólván teljesen elfedik a ligetek és sétányok. Kiszállunk utazásunk 20-ik napján és egyelőre nem is visznek tovább. Lesz tehát alkalmunk egy kissé megszemlélni és megismerni e keleti empóriumot. (Folytatása következik.) GÖRGEY JÓZSEF, A M. KIR. TESTŐRSÉG ÚJ PARANCSNOKA. HARDING, AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK UJ ELNÖKE. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország— mennyország. A VATIKÁN PINCZÉI. Regény. (Vége.) Irta André Gide. — Francziából: König György. VII. Az volt-e a szándéka Protosnak, hogy ki szolgáltatja Lafcadiót a rendőrségnek, mint ahogy megfenyegette vele, nem tudom, de a következmények azt mutatják, hogy a rendőrségi urak között nem csupán barátai voltak. Ezek ugyanis Karola előző napi följelentése következtében a Vicolo dei Vecchie= relli-ben egérfogót állítottak fel. Régóta ismerték már ezt a házat és tudták, hogy legfelső emeletén titkos átjáró van a szomszéd házba. Ennek kijáratait is őrizet alá vették, sem Protos nem félt a rendőröktől. Sem a vád, az igazságszolgáltatás egész felkészültsége nem ijesztette. Tudta magáról, hogy nehéz kézrekeríteni. Minthogy igazi bűn ez alkalommal nem nyomta a lelkét, csak apróbb vétségek, bízott benne, hogy ki fog bújhatni kezük közül. Nem ijedt meg tehát túlságosan, amikor észrevette, hogy be van kerítve, erre azonban nagyon hamar rájött, mert bármily álarcz mögött kitűnő szimattal azonnal felismerte a rendőrség embereit. Először Karola szobájába zárkózott be, hogy megvárja hazatértét, hiszen Fleuris= soire halála óta nem is látta. Tanácsot akart kérni tőle és néhány útbaigazítást akart hátrahagyni nála, azon valószínű esetre, ha lefülelnék. Karola, Gyula óhajához képest, nem jelent meg a temetésen. Senki sem tudta, hogy egy síremlék mögött elrejtőzködve,