Vasárnapi Ujság – 1920
1920-11-21 / 22. szám - A Vatikán pinczéi. Regény. Írta André Gide. Fordította König György 260. oldal / Regények; elbeszélések
i 7. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 203 szokott bezárni, halkan kinyílik és gyengéd, fehérbe öltözött alak lép be rajta. Hallja, amint erőtlen hangon szólítja : — Lafcadio ... Itt van, Lafcadio ? Bár félálomban, Lafcadio mégis megismeri e hangot. De most is kételkedik-e még a bájos látvány valóságában? Tart-e még attól, hogy egy szó, egy mozdulat elűzheti onnan? . . . Nem szól semmit. Baraglioul Genovéva, kinek szobája atyjáé mellett volt, akaratlanul meghallgatta Lafcadio és atyja beszélgetését. Tűrhetetlen aggodalma késztette arra, hogy Lafcadio szobájába jöjjön és mivel kérdése egy ideig válasz nélkül maradt, azt hitte, hogy Lafcadio öngyilkos lett. Az ágy előtt kínos zokogás közt térdre vetette magát. Lafcadio felemelkedett és feléje hajolt, de ajkait nem merte még erre a szép homlokra nyomni, melynek fénye ott tündöklött a homályban. Baraglioul Genovéva minden akarata megtörött, hátra engedte hanyatlani ezt a homlokot, melyet Lafcadio lehellete simogatott már. — Szánjon meg, kedves barátom. Lafcadio összeszedte magát, kis& vissza húzódott s a lányt ugyanezzel a mozdulattal kissé eltávolítá magától. — Keljen fel, Baraglioul kisasszony! Távozzék! Nem vagyok . . . nem lehetek többé barátja! Genovéva felállott, de nem távozott el az ágytól, melyben félig fekve maradt az, a kit az imént még halottnak hitt, megfogta Lafcadio forró homlokát. Gyengéden hogy meggyőződjék arról, hogy él=e ? mintegy . Végighallgattam azt a beszélgetést, melyet ma este atyámmal folytatott. Értse meg, hogy e miatt jöttem ide. Lafcadio félig felegyenesedett és ránézett. Genovéva felbomló haja vállára omlott, egész arcza árnyékban volt, nem vehette ki még szemeit sem, de érezte, hogy egész tekintete őt borítja be. Mintegy nem tudta elviselni ezt a boldogságot, arczát tenyerébe rejtette. — Istenem, miért is találkoztunk ilyen későn ? — sóhajtott fel. — Mit tettem azért, hogy szeressen engem ? Miért beszél hozzám ekkép, amikor már nem vagyok többé szabad és méltó sem arra, hogy szeressen. Genovéva szomorúan tiltakozott. — Én Magához közeledem Lafcadio, senki máshoz, daczára annak, hogy bűnös. Lafcadio! Hányszor ejtettem első nap óta, a mikor mint ki e nevet azon hős, sőt csak nem talán mint kissé túlságosan vakmerő hős jelent meg előttem . . . Most már meg kell tudnia, titokban menyasszonyának éreztem magam attól a pillanattól kezdve, amikor oly nagylelkűen tette koczkára életét. Mi történt azóta ? Lehetséges az, hogy maga gyilkolt? Hogyan juthatott odáig? Lascadio felelet helyett csak fejét rázta. — Nem azt mondta-e atyám, hogy más valakit tartóztattak le, — folytatá Genovéva, egy gonosztevőt, akit tetten értek . . . Lascadio! Meneküljön, amíg lehet, távozzék hajnal előtt! Távozzék! — Nem lehet már, mormogá. Amint Genovéva lehulló haja elborította kezét,1 megfogta szenvedélyesen, szeméhez és ajkához szorítá. — Menekülni! Ez az, amit nekem tanácsol ? Hova meneküljek? Ha megmenekülnék sem is a rendőrség elől, magam elől sokat tudnék menekülni. . . Maga is megvetne,amiért megtettem. — Én! Magát megvetni, barátom . . . — Öntudatlanul éltem, szinte álomban gyilkoltam. Rémlátás volt ez, melyből azóta sem ébredtem föl . . . — Én pedig ki fogom ragadni belőle, — kiáltott fel Genovéva. — Minek ébredjek, ha mint gyilkosnak kell felébrednem ? Megfogta Genovéva karját. — Értse meg: irtózom a büntetlenségtől. Mit tehetek ezek után egyebet, mint azt, hogy holnap reggel jelentkezem a rendőrségen? — Istennel kell jelentkeznie, nem embereknél. Ha atyám nem mondotta volna, én mondanám mostan : itt majd előírja büntetését van az Egyház, az és segítségére lesz abban, hogy a bűnbánaton keresztül megtalálhassa lelke békességét. Genovévának igaza van. Lascadio nem tehet okosabbat, mint ha kényelmesen alá veti magát. Maga is rá fog jönni előbb vagy utóbb, a menekülés minden útja úgyis el van zárva . . . Bosszantó, hogy ez a pipogya Gyula adta először ezt a tanácsot. Szép feladatot szab ki itt nekem! — kiáltott haragosan. Maga beszél így hozzám? Elereszti karját, melyet eddig kezében tartott, ellöki magától. A lány ijedten hátrál, Lafcadio ezalatt, Gyulával szemben föltámadó ellenszenvével egyidejűleg, nem érzi magában azt a vágyat, hogy elfordítsa Genovévát atyjától és lerántsa a mélységbe, maga mellé. Tekintete a földre siklik és észreveszi apró selyempapucsokban Genovéva mezitelen lábait. — Értse meg, hogy nem a lelkiismereti furdalástól félek . . . Otthagyja az ágyat, elfordul Genovévától és a nyitott ablakhoz lép. Nem bírja a hőséget, odaszorítja homlokát az ablaküveghez és forró tenyerével megfogja az erkély hideg vasrácsát, feledi szinte, hogy Genovéva ott van mellette . . . Baraglioul kisasszony, ön egy bűnös érdekében mindent elkövetett, amit jó családból való fiatal leány megpróbálhat, sőt csaknem valamivel többet. Szívemből hálásan köszönöm. Jobb lesz azonban, ha most elhagy. Térjen vissza atyjához, mindennapi szokásaihoz, kötelességeihez . . . Isten áldja meg. Ki tudja, viszontlátom-e valaha ? Higgje el, hogy amikor holnap reggel jelentkezni fogok, abban nem kis része lesz azon törekvésemnek, hogy kevésbbé méltatlan legyek velem szemben tanúsított érzelmeire. Gondoljon arra . . . Nem! Ne közeledjék hozzám . . . Azt hiszi, hogy ez kézfogással be=érném ? Genovéva ki tudná tenni magát atyja haragjának, a világ megvetésének, de Lafcadio jéghideg hangja összeszorítja szívét. Lafcadiónak meg kellett értenie, hogy amikor ez a fiatal leány idejön hozzá éjszaka beszélgetni, megvallani szerelmét, ez a lépés is akaratra talán csak és elszántságra mutat és szerelme többet érdemel egyszerű köszönetnél . . . Hogyan világosítsa fel Lafcadiót arról, hogy ő is mind a mai napig mintegy álomban érezte magát, oly álomban, melyből csak perczekre ébred fel a kórházban, hol szegény gyermekek közt, súlyos sebeiket ápolva, úgy érezte, hogy itt végre csakugyan igazi élettel érintkezik, kétes értékű álomban, melyben mellette állottak szülei és előtte meredeztek az ostoba nagyvilági elői ítéletek, melyeket sohasem tudott komolyan venni életében, és oly kevéssé, mint ezeknek az embereknek felfogását, törekvését, cselekedeteit és egész lényüket. Elválhatnak így egymástól ? Szerelme Lafcadio felé hajtja, tuszkolja. Lafcadio meg ragadja, magához szorítja, halvány homlokát elárasztja csókjaival . . . SZÓNOKOK A MÚZEUM LÉPCSŐJÉN. AZ ÉBREDŐ MAGYAROK EGYESÜLETÉNEK GYŰLÉSE A NEMZETI MÚZEUM ELŐTT A BÉKE RATIFIKÁLÁSA ELLEN.