Vasárnapi Ujság – 1920
1920-12-05 / 23. szám - A „kiátkozottak” és Clairon kisasszony. Írta Vajna Károly 272. oldal / Regények; elbeszélések
23. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 275 hosszú czopfokat hordanak, a lányok 5 — 6-ot is. A tehetősebbek lányai ezüst karpereczeket viselnek és hosszú logó fülbevalókat. Kecses piros-kék-zöld kis bugyogóikban igazán kedves lények. Villogó szemekkel pattannak fel a kin váró csacsikra, némelyikre 2—3-an is és nagyot ütve botjukkal a sza=már fejére, víg koczogással tartanak haza felé. Rövid ideig tart a boldogság! A lányok 10 éves korukban fehér fátyolt kapnak és bő, földig érő köppenyben járnak, mely fejtetőre van megerősítve, s jaj annak, ki a a fátyolt megemelné és a lánykának arczába tekintene. Körülbelül 12 éves korukban már férjhez adják a lányokat, — néhány zsák rizs, szárított baraczk és mazsoláért — azután már fekete lószőrből készült fátyolt hordanak. Útközben meglátogatjuk a magasabb fokú iskolát, melyet „madrasz"-nak hívnak. Itt minden növendéknek meg van a maga czel= • fája, a hol tanul. Az udvar közepén kisebb vízmedencze áll, hol a rituális mosakodást végzik és a háttérben virágos kert, tele rózsa-, baraczka és mandulafákkal és hűvös árnyas szőllőlugasokkal. Úgyszólván minden czella előtt egy kalitka lóg, amelyben vagy egy-két énekes madár fütyülget, vagy néhány vörös gerlicre bólintgat. Azt hiszem, diákjaink ugyancsak megirigyelnék ezt a kis édeni iskolát, ha látnák és ha még hozzáteszem, hogy a czellácskában néhány pompás dinnye lóg le a mennyezetről, melyeknek nedve édes mint a czukor, úgy nem is lehet kívánatosabb kis diák=fészket elképzelni. Egész elbájolva hagyjuk el a madrászt, hol nemcsak egyszerűbb ismereteket, hanem magasabb mathematikát, csillagászatot és földrajzt is tanítanak. Kellemes csengés üti meg hirtelen fülünket. Egy hosszú teve- karaván vonul végig az utczán, méltósága teljesen bólingatnak a megrakott állatok és csodálattal szemléljük a színes szőnyegeket, amelyekkel a teve oldala borítva van és jól esik fülünknek az a sok kedves kis csengő=kolomp hangja, harangszót helyettesítenek a melyek mintha a a távol keleten. De figyelmünket ujabb látvány köti le. Néhány délczeg lovas jön szembe, az első hófehér lovon ül, színes selyem=kaftán borítja erőteljes tagjait, koromfekete szakállát kergeti a tavaszi szellő, fején a fehér turbán messze világít, mint fejünk felett a Tien-San mérhetetlen hómezői. Méltósága teljes megjelenése szinte önkéntelen tiszteletet parancsol. Leszállnak a lóról. Valami középület felé irányozzák lépteiket. A kapu előtt állók mellükre tett kézzel mélyen meghajolnak és chorusban zengik Mohamed dallamos köszöntését: ,,Szalem alejkum, rahma, dulla." Amint ekként egyre elmerülünk Kelet bájos tüneményeinek szemléletében, észrevesszük, hogy már jó késő van és bizony megéheztünk. Tanakodunk, vájjon hova térjünk be. Megállapodtunk abban, hogy egy mohamedán vendéglőben fogjuk éhségünket csillapítani. A mohamedán vendéglő tágas szobából áll, mely egyúttal konyha is. A tűző helyen persze egészen más ételeket látunk. De csak bátran neki. Leves az nincs, tehát kezdjük hússal. Elénk tesznek néhány vas- villácskát, amelyen 5 — 6 darab birkahús van megsütve. „Laslik"-nak hívják. Igen ízletes falat. Észre se veszi az ember a zsír hiányát. Következik a „palan" vagy,, piláf", minden ország mohamedánjának kedvencz eledele. Ez rizsből áll, mely olajban van elkészítve és apróra vágott sárgarépával, babbal és lencsével keverve. Benne ugyancsak birkahús. A főzéshez vagy birkafaggyút, vagy gyapotmagból készített olajat használnak, mely az első étkezésnél kissé kellemetlen szagú, de idővel teljesen megszokja az ember. Következnék a tészta. Európai értelemben vett sült vagy főtt tésztát nem látunk, helyette török mézet és „halvát" tetszése szerinti mennyiségben kapunk. A halva egy sivatagi gyökérből készült mézzel kevert sűrű habszerű édes tömeg, amely különösen finom, ha diót és mazsolaszőllőt teszünk bele. Bort hiába keresünk, a mohamedánoknak tiltja a Korán a borivást, csak gyenge sört és gyümölcslét szolgálnak fel. Ezzel vége is volna az ebédnek, azaz, hátra van még az elmaradhatatlan „csaj", a tea, amelyet turkesz utáni szokás szerint czukor nélkül adnak, de kívánatra czukrot is hoznak elő. Kétféle tea van forgalomban. A zöld tea, amelyet itt Turkesztánban és Indiában termelnek és a fekete, amelyet Kínában kedvelnek. Az utóbbi az úgynevezett orosz tea, amelyet Kínából karavánok szállítanak. A tengeri út ugyanis elveszi a teának illatát és zamatját. Fekete kávét itt nem isznak, hanem a napnak minden órájában látni teázókat a teaházakban (csajhana). A teához valami „lepuski" nevű lepényt esznek. Borravaló persze nincs. Teaházak meglehetősen sűrűn vannak egymás mellett, azonban bennük sehol sem látunk nőket; ők minden nyilvános helyről száműzve vannak. Ebédünk után folytatjuk utunkat a bazárokban. Hatalmas kétkerekű teherkocsik haladnak előttünk. Elől csak egy ló van befogva és hátán a vezető ül. Ezek az „arbá"-nak nevezett járművek itt a legpraktikusabb szállító eszközök. Magas, két méter átmérőjű kerekeikkel a mély homokban is jól haladnak előre. Kedves kis csacsik vígan ügetnek a tömegben, hátukon hordva néha egy egész családot: a férfit és az asszonyt, ki gyermeket tart karjaiban. Néhol meg-megállunk egy-egy „karaván-szeráj" előtt, s betekintünk az udvarra, hol a legtarkább összevisszaságban ra=kodnak tevék, lovak, szamarak és arkák. Helyenkint egész hegyeket képeznek a felhalmozott gyapotú bálok; ez képezi Turkesztán fő gazdagságát, s ebből keletkeznek a vagyonok. A bazárokban rengeteg ember tolong. A legtarkább viseletű kínai, afgán, perzsa, tádzsik, üzbég, türkmén, tatár és kirgiz kereskedők és telepesek valóságos bárbeli zűrzavarban, tízféle nyelven kínálják portékáikat. Mindenki alkuszik, ordítoz, s akik nem értik egymást, a legfurcsább jelekkel és arczizomrángatásokkal igyekeznek érthetővé tenni mondókájukat. Nőt alig látni a vásárban. Kelet legpompásabb szőnyegeiből fejedelmi a választék. A hatalmas, nagy mintájú perzsa szőnyegek mellett a vastag kis afgáni imaszőnyegek, az egyszerűbb és világosabb színű kirgiz teppichek mellett a legélénkebb színekben tündöklő tekincziek (türkmén) garmadában hevernek. Hát még ha látnák hölgyeink azokat a hosszú vég kínai nyersselymeket, az eredeti japán vázákat, amiket kíváncsi szemeink elé tárnak, oly vásárlási kedv lepné meg őket, hogy egész társzekérre valót összeválogatnának. A kereskedők rögtön észreveszik, hogy nem oroszok vagyunk és az egyik bizalmas hunyorgatással húz elő egy hosszú pléhdobozt, a melyből a legszebb hófehér kócsagtollak tuczatjait tárja nagyra nyílt szemeink elé. S ha még régiségre volna kedvünk, azt is tud mutatni. Régi művű zenélő órát, ezüstből és tajtékkőből faragott szobrocskákat és Isten tudja, mi mindent venne még elő, ha tovább nem állnánk. Menet közben csaknem agyontapostuk az uton szedegető galambokat és gerliczeket, amelyek oly szelídek és oly sokaságban élnek a bazárokban, hogy jellegzetes lakóinak tekinthetjük őket. Úgy látszik, egy kereskedő valami jó vásárt akart velünk csinálni, mert egyszerre hirtelen oda hívott magához és vételre ajánlott két hatalmas tigrisbőrt, amely egészen friss és kidolgozatlan volt még. Olcsó árú, mondja, egy bőr ára : 20 rubel (egy rubel: 2.40 kor). Sajnos, nem voltunk bevásárlásokra berendezkedve. Hazatérve első dolgunk elhatározni, hogy megfelelően tájékozódunk ennek a vidéknek sajátosságairól és történelméről, mert ki tudja meddig fogunk tartózkodni ezeken a tájakon. III. A kirgiz ősmonda azt tartja, hogy a népek bölcsője a Pamir fensik volt, a „Világ teteje." Ez jelenleg orosz terület és a Tien- San, Himalaya és Pamir,Alaj hegylánczok összetalálkozásánál fekszik. Hegycsúcsai felül múlják a 7000 métert s fenhavasi legelőin csak ritkán elszórt kara=kirgizek legeltetik nyájaikat. A hőmérő átlagban sohasem emelkedik a fagypont fölé. Innen ereszkedtek volna le az őskorban az egyes népek és terjedtek szét az egész földön. Hogy kik és mily népek lakták a mostani Orosz-Turkesztán földjét, hosszú volna elbeszélni. De legalább egy futó pillantást vessünk az elmúlt századokra. Nagy Sándor idejében Baktriana, Sogodiana és Margiana nevű államok voltak itt, míg az Araltótól északra a maszagéták laktak. Nagy Sándor India felé tartó előnyök múlásában egészen a Szir-Darja — az akkori Jaxartes — folyóig ment előre és a Szir-Darja hatalmas kanyarulatánál a mai Chodzsent környékén Alexandroschata nevű várost alapított, mely birodalmának legszélsőbb határerődje volt India felé. A népvándorlások korában a legnagyobb összevisszaságban váltakoztak e föld lakói. Alánok, majd avarok telepedtek le s határosak voltak a Sassanidák birodalmával, mely Turkesztán egy részét is — a Perzsia felé esőt — magában foglalta. Az V. században Kr. u. a hunok vágtattak végig a végtelen rónákon. A VI — X. század folyamán, mikor a szomszéd Kínában a nagy nevű Tang- dinasztia uralkodott, az arab kalifák birodalma foglalta magába Turkesztánt. Utánuk jöttek a szeldzsuki törökök s az oguzok, majd a XII —XIII. század folyamán Dzsingisz és Batu kán hordái törnek elő a Sárga-tenger patjairól. 1370 körül Tamerlan (Timur-kuk) alapítja meg hatalmas birodalmát és innen intézi világhódító had1járatait a Kárpátok lánczai és Boszporus szorosai felé. Tamerlán birodalmának fővárosává Szamarkandot tette s azt 30 évnél tovább tartó uralkodása alatt fényes gócz. A CZINKOTA ÉS KISTARCSA KÖZÖTT TÖRTÉNT ÖSSZEÜTKÖZÉSNÉL ELPUSZTÍTOTT VASÚTI KOCSIK.