Vasárnapi Ujság – 1920
1920-12-19 / 24. szám - Téli tárlat (képekkel) 281. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
i 7. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 203 TÉLI TÁRLAT. A Képzőművészeti Társulat téli kiállítására legjava művészeink ezúttal még kevesebben jöttek el, mint eddigelé. Átengedték a helyet a fiatalabb nemzedékeknek, amelyek viszont eddig még sohasem vonultak fel oly sok képviselőjükkel, mint ezen a kiállításon. Ez a körülmény elsősorban is reájuk tereli a figyelmet, mert önkéntelenül is felvetődik az a kérdés, hogy az új festői nemzedék miféle erőket állít a magyar képzőművészet szolgálatába, miképen lesz folytatója annak a színvonalnak, amelyet mai első mestereink képviselnek. A válasz, melyet ez a kiállítás az előzők folytatásául és kiegészítésse képen ad — sajnos, nem valami nagyon biztató. Egyáltalában nem revelál olyan kimagasló egyéniségeket, mint annak idején a nagybányai fiatalság és kor. Vannak az új ifjúságban igen tanult, igen szorgalmas, nagyon törekvő és kétségtelenül tehetséges művészek is, de bizony egyikükről sem lehet megállapítani, hogy messzire kimagaslanék az átlagból, vagy legalábbis ma még nem lehet felismerni azt, hogy valamikor olyan kivételesen egyéni művészethez fog eljutni, mint e század fordulója körül élt ifjúságnak ma már vezető művészeinkké vált gárdája. Nem szolgáltak javára az ifjúságnak a háborús évek sem és még nagyobb súllyal nehezedik rájuk a mai életnek szinte elviselhetetlen gondja. Sőt nevelkedésükről az állam és a társadalom ma kevésbé gondos*kodik mint annak előtte s a képzőművészeti főiskolán is zökkenők álltak be a régi nagy mesterek elhaltával az oktatás menetében. Nem csekélyebb bajok vannak a művészi telepek körül is, amelyeknek pótolhatatlan szerepük van a fiatal festők nevelkedésében. Nagybánya elveszett, Szolnok elpusztult, Kecskemét züllésnek indult, sőt egyidőben a város hivatalnoka lakásokká akarta átalakítani a művésztelep kaczérházait. Újabban ugyan híre jár, hogy Miskolczon egy új művűvésztelepet alapítanak, de a budai hegység természeti szépségeire és a fővároshoz közeli fekvésének előnyeire még ma sem gondol senki. A sok nehéz bajon pedig mai nyomorult helyzetünkben alig-alig lehet segíteni. Pusztulásunk nyomasztó súlya művészi fiatalságunkat is épen úgy nyomja, mint mindenki mást. Közülök egy párat megkülönböztetve említünk fel. Szüle Pétert, Krusnyák Károlyt és Szőnyi Istvánt. A két első nyugodt, komoly tehetség, mindketten már közel végső kiforrásukhoz. Szőnyi István még nagyon egyenlőtlen, forrongó, ingadozó, de bizonytalanságai és tévedései mögött nagy emelkedést igérő erő rejlik. A gyorsan felkapott Csóka tanítvány, Czencz János még folytonossan ingadozik. Hirtelen sikere megártott" neki és modorosságokra vezeti. De vannak Czenczinek őszintén élményszerű megnyilatkozásai is, úgy hogy ma még korán volna összefoglaló ítéletet mondani felőle. Tatz László és Frank Frigyes az arczképfestő fiatalság legjavához számíthatók. Tatz nagy világiasabb, Frank elmélyedőbb. Gaál Ferencz kisméretű képein ezúttal is sok színbeli finomságot fedeztünk fel, Vidovszky Béla kissé száraz tárgyilagossága mögött sok éles megfigyelés rejtőzik. Gy. Sándor József ez alkalommal épen oly virtuóz módon modellálja terét a beeső fénnyel mint eddig és mintha szinességben még gazdagodott volna. Csánky Dezső vizfestményeiről sem szabad megfeledkeznünk. Említsük még fel a fiatalok közül Basch Andort, Kohner Idát, Rákosyné Gönczi Ilonát, Csalány Jenőt, Moldován Bélát, Szántó Lajost, Csák Bélát, Kemény Nándort, M. Maróthy Jenőt, Paulovits Pált, Voit Ervint, Szántó Lajost, Körmendi Frim Ervint, Márton Ferenczet, Mihalovits Miklóst, Kövesdy Gézát, míg a már régebben érvényesült festőink közül csupán BéIi-Vörös Ernőt, Szlányi Lajost, Kéméndy Jenőt, Bosznay Istvánt, Túry Gyulát, Ujváry Ignáczot, Poll Hugót, Edvin Illés Aladárt, Knopp Imrét kell felsorolnunk. A szobrászati rész, amely gyakran kárt pótolt már a képtermek gyöngébb eredményeiért, most nem valami nagyon tesz ki magáért. Innét is hiányoznak legjobbjaink. Az Erzsébet királyné szoborpályázat eredményeit, amelyekről pár hét előtt már megemlékeztünk, most ismét nem beszéljük meg. A mi rajtuk kívül ki van állítva, nagyrészt szintén a legfiatalabbak munkája. Ezek sem keltenek különösen kedvező benyomásokat, mert a becsületes középszerűséget nem igen Kéméndy Jenő: A várúr. Gy. Sándor József: Vasárnap délelőtt.A KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT TÉLI KIÁLLÍTÁSÁBÓL. Knopp Imre: Nyár.