Vasárnapi Ujság – 1920
1920-12-19 / 24. szám - Az arczképek. Elbeszélés. Írta Vándor Pál 282. oldal / Regények; elbeszélések
Most még el kell mondanom, hogy ebben a boldog városban egy bölcs és jó herczeg uralkodott. Hanem sem én, sem pedig más nem tudná megmondani, hogy hogyan nézett ki ez a bölcs és jó herczeg, mert sem képtárban, sem krónikákban nem maradt róla sem rajz, sem kép. És erről szól ez a történet. Egy szép napon a herczeg megüzente a mesternek, hogy meg fogja látogatni. Az előirt időben meg is jelent kíséretével a mű= teremben. A mester mély bókkal üdvözölte. Az arcza még sápadtabb volt és az ajkát még keskenyebbre szorította össze. A herczeg körülnézett. Nem látott mást, mint néhány a fal felé fordított vásznat. — Mindnyájunknak nagy szomorúságára van, hogy te festői czéhünk büszkesége abban hagytad a munkát, — szólalt meg a herczeg. A mester zavartan és ijedten kulcsolta össze kezeit. Még mielőtt szólhatott volna, folytatta a fejedelem : —Nincs jogunk megkérdeni tőled,mi az oka? De kérünk, hogy rólunk egy arczképet fessél. Ezeknél a szavaknál furcsa dolog történt. A mester térdre borult a herczeg előtt és akadozó szavakkal könyörgött neki, engedje el ezt a feladatot, a melyet elvégeznie semmiképen sem lehet. A herczeg csodálkozva nézte a testet és kérdőleg tekintett kíséretére, a mely sietett megbotránkozását kifejezni. A mester arcza oly szánalomra méltó volt. — Állj fel és nyugodj meg. Nem tudlak, de nem is akarlak kényszeríteni! De követelem : mondd meg, mi az, a mi arra késztet, hogy elutasítsál ? És ekkor megszólalt halkan a mester. — Elmondom parancsod szerint, de csak neked magadnak, uram! A kiséret újra megbotránkozott, de a herczeg távozást intett. Mikor magukra maradtak, a fejedelem leült egy nagy karos székbe és feszült várakozással nézett a mester mély szemeibe. Az nagyot sóhajtott és a fal mellől a fejedelem felé fordított egy vásznat. Egy ifjú ember arczképe volt. Szép, szabályos fej. De szürke szemében gyilkos düh leselkedett, és ajkai körül fanyar gyűlölség vigyorgott. — Testőr kapitányom! — kiáltott fel a herczeg. Aztán egy másik arczképet tett a mester az állványra. Haranghy Jenő: Vidi pusztán. Túry Gyula: Tájkép. Krusnyák Károly: Asszony gyermekével. Béli-Vörös Ernő: Czigány lány. A KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT TÉLI KIÁLLÍTÁSÁBÓL.