Vasárnapi Ujság – 1920
1920-03-07 / 5. szám - Mi készül a műtermekben (képekkel) 56. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
VASÁRNAPI UJSÁG. 59 „ Érted-e, hogy mi van ezekben a szavakban ,• átlépni a határt?" Itt vége volt a bejegyzéseknek. Gyula vállat vont, összeharapta ajkát, kiegyenesedett és visszatette helyére a füzetet. Kivette óráját, felkelt, az ablakhoz lépett és kinézett. Az eső elállt. A szoba sarka felé indult, ahová belépett. Ebben esernyőjét helyezé el, midőn a pillanatban vette észre, hogy a háttérben, az ajtó mélyedésében, a falhoz támaszkodva egy magas, szőke fiatal ember áll, kimosolyogva őt figyeli. III. Az a serdülő ifjú ott a fényképen alig öregedett meg. Justus Agenor megmondta, hogy tizenkilencz éves, de az ember alig nézte volna tizenhat évesnek is. Bizonyos, hogy Lafcadio csak épen ebben a pillanat*ban érkezhetett, mert amikor a füzetet helyére tette, Gyula már egyszer föltekintett az ajtó felé és nem látott senkit. Hogyan van azonban, hogy nem hallotta közeledését ? Ekkor ösztönszerűleg a fiatalember lábaira nézett és észrevette, hogy czipő helyett sárcipő van rajtuk. Lafcadio mosolyában nem volt semmi ellenséges indulat. Inkább mulatni látszott, de arcza egyszersmind gúnyt is fejezett ki. Fején utazósapka volt, de mihelyt tekintete találkozott Gyula tekintetével, levette a sapkát és tisztelettudón meghajta magát. — Vluiki úrhoz van szerencsém ? — kérdé Gyula. A fiatal ember újból meghajolt, válasz nélkül. — Bocsásson meg, amiért itt a szobájában vártam önre. Őszintén megvallva, magamtól nem mertem volna bejönni, ha nem vezettek volna ide. Gyula gyorsabban és hangosabban beszélt a rendesnél, mint ahogy az szokott, aki meg akarja mutatni, hogy egyáltalán nincs zavarban. Lafcadio homloka szinte észrevétlenül összehúzódott, Gyula esernyője felé lépett, szó nélkül kezébe vette és kivitte a még mindig csurgó esernyőt a folyosóra, majd visszatérve szobájába, hellyel kínálta meg Gyulát. — Ön nyilván csodálkozik, hogy itt lát. Lafcadio czigarettát vett ki ezüst czigarettatárczájából és Rágyújtott. — Néhány szóval meg akarom magyarázni, hogy mi hozott ide. Ön rögtön meg fog érteni. Mennél több szót ejtett, annál inkább el= szállni érze bátorságát. — Nos tehát ... De engedje meg, hogy megmondjam nevedet, — majd feszélyezve azáltal, hogy ki kell mondania nevét, kihúzott zsebéből egy névjegyet és átnyújtá Saf=cadiónak, ki letette az asztalra anélkül, hogy megnézte volna. — Nevem . . . Most fejeztem be egy elég fontos munkát. Nincs időm magamnak sem tisztázni. Valaki önt említé, mint akinek gyönyörű írása van, másrészt meg arra gondoltam (és itt tekintetét ékesszólóan a szegényesen berendezett szobában jártatta körül) . . . arra gondoltam, hogy ön talán nem fog haragudni, ha . . . — Egész Párisban nincs egyetlen egy lélek sem, •— szakítá félbe Lafcadio, — ki önnek az én írásomról felvilágosítást adhatott volna s tekintete ekkor a fiókra szegződött, melynek kinyitásakor Gyula óvatlanul egy észrevehetetlen kis viaszpecsétet szakított el. Laf=cacio felugrott, haragosan ráfordította a kulcsot és zsebébe tette . . . senki, a kinek joga volna beszélni róla, folytatá Gyulára tekintve, ki elvörösödött. Egyébként pedig (nagyon lassan, csaknem bután, minden hangsúlyozás nélkül beszélt) nem látom még tisztán az okokat, melyek uraságodnak . . . (rám nézett micsoda a névjegyre) különösen pedig, hogy oka lehet irántam érdeklődni gróf Baraghoul Gyulának. Azért elismerem (és hangja hirtelen olyan kenetteljes és hajlékony lett, mint a Gyuláé), hogy ajánlatát érdemes komolyan fontolóra venni olyan valakinek, kinek szüksége van pénzre, mint ahogy észre méltóztatott venni. (Felkelt.) Engedje meg uram, hogy holnap reggel elévigyem önnek válaszomat. Ez nyilvánvaló felhívás volt a távozásra. Gyula nagyon rosszul kezdte érezni magát, nem volt kedve erőszakoskodni, vette kalapját s egy percznyi habozás után . egy — Szerettem volna még beszélgetni önnel kissé, — mondá félszegen. —• Engedje remélnem, hogy talán holnap . . . Tíz órakor várni fogom. Lafcadio meghajolt. Mihelyt Gyula eltűnt a folyosón, Lafcadio becsapta az ajtót és kulccsal bezárta. A fiókhoz szaladt, kivette a füzetet és az utolsó oldalra, pontosan ott, ahol hónapokkal az előtt abbahagyta, czeruzával odaírta régi nagy betűitől teljesen elütő írással : Amiért megengedtem, hogy Olibrius beleüsse büdös orrát ebbe a füzetbe . . . egy szúrás. Kivett zsebéből egy zsebkést, melynek keskeny, elköszörült pengéje már csak szúrásra alkalmas, rövid kis szerszámot alkotott, megtüzesítette egy gyufa fölött és a nadrág zsebén keresztül, hirtelen beleszúrta combjába. Nem tudta elleplezni arcza kínos megrándulását. Ez azonban még nem volt elég. E mondat alá, anélkül, hogy leült volna, csak úgy az asztalra hajolva, ezt irta : És amiért elárultam neki, hogy észrevettem ... 2 szúrás. Most habozott, de azután kigombolta nadrágját és oldalt lehajtotta. Megnézte combját, melyen a most ütött kis seb vérzett, ott voltak a régi sebek is mind köröskörül, mint a himlőhelyek. Pengéjét újból megtüzesítette és igen gyorsan, kétszer egymásután ismét hasába szúrt vele. — Régente nem voltam ily elővigyázatos, gondola magában s odalépett a mentholszeszes üvegecskéhez, melyből néhány cseppet a sebekre cseppentett. Haragja kissé lecsillapodott. Visszatette az üvegecskét s észrevette, hogy a fénykép, mely anyjával együtt ábrázolá, nincs teljesen megszokott helyén. Kezébe vette, nagy szomorúsággal ránézett még egyszer utoljára és arczába érezve tolulni a vért, dühösen összetépte. El akarta égetni darabjait, de ezek nehezen kaptak lángra ; erre megszabadította a kandallót azoktól a zsákoktól, melyek megtöltötték, fahasábok gyanánt, a tűzhelyre tette két egyetlen könyvét, széttépte, összetörte, és összegyűrte a füzetet, rádobta fényképet és meggyúrta az egészet. Arczával a belebámult a tűzbe, el próbálta hitetni magával, hogy mondhatatlan megelégedéssel látja elhamvadni mindez emlékét, de mikor felkelt és a mikor már csak hamu volt meg, szédülést érzett. A szoba tele volt füsttel. Odalépett a mosdóhoz s megtörülte a homlokát. Ekkor vette csak komolyabban szemügyre a kis névjegyet. —• Gróf Baraglioul Gyula, — ismétlé. — Előbb azt kell megtudni, hogy kicsoda. Letépte magáról a selyemkendőt, melyet gallér és nyakkendő helyett viselt, széttépte az ingét s úgy lépett az ablakhoz, hogy a friss levegőn hűsöljön. Majd hirtelen vágyat érzett a kimenetelre, gyorsan átöltözött megnyugodva és a lehetőséghez képest ezi= stilizált külsővel becsukta maga mögött szobája ajtaját és elindult a Saint Sulpice=tér felé. Itt, szemben az elöljárósággal, a Cardinal=könyvtárban biztosan meg fogja találni az óhajtott felvilágosítást. IV. Az Odéon árkádjai alatt szemébe tűnt Gyula regénye, mely ki volt állítva. E sárga fedelű könyvnek máskor még a puszta látása is ásításra késztette volna Lafcadiót, most azonban kivette pénztárczáját és odadobott egy ötfrancost. — Milyen jó tüzem lesz ma estére! — gondolás zsebretette a könyvet és a visszajáró pénzt. A könyvtárban elolvasta a Kortársak Lexikonának czikkét, mely néhány szóban ecsetelte Baraghoul Gyula ki nem alakult pályáját, megadta műveinek czímét s a megszokott, minden érdeklődést eleve letörő dicsérettel emlékezett meg róluk. Lafcadio épen undort érzett és épen be akarta csukni a lexikont, mikor a könyv megelőző czikkében hirtelen megpillantott három szót, melyek hatása alatt megrázkódott. Néhány sorral feljebb, a Baraglioul Gyula czikk fölött, Baraglioul Justus=Agenor életrajzában Lafcadio ezt olvasá : ,,. . . Bucaresti konzul, Ezek az egyszerű szavak 1875-ban." miért keltettek benne ekkora szívdobogást? Lafcadio, kinek anyja öt bácsikát adott, sohasem ismerte atyját. Egyszerűen elhitte, hogy meghalt és sohasem kérdezősködött utána. Ami a bácsikákat illeti (kik mind más-más nemzethez tartoztak s három közülök a diplomácziában szolgált) elég hamar rájött, hogy a rokonság foka köztük és ő közte épen csak akkora, amekkorával a FATERMELÉS A BUDAKESZI ERDŐBEN. — Hosszú Pintér rajza.