Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-07 / 15. szám - A stockholmi svéd-magyar társaság gyermeknyaraltatása Balaton-Szabadin (4 kép) 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Az angol dunai flotilla budapesti látogatása (2 kép) 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Az első vitézi telek átadása (4 kép) 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Ferry Oszkár és vértanu társai emléktáblájának leleplezése kivégzésük helyén, a mozdony-utczai tanítóképző-intézetben 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Nagyatádi Szabó István-telep ünnepélyes felavatása 15. szám / Időszerű illusztrácziók - Szepesy György rajzaiból: Önarczkép. – A kanászbojtár egyik rajza 15. szám / Műtárgyak - Hogyan nyaral Budapest. Képek az újpesti «Lidó»-ról (7 kép) 15. szám / Népviselet, genreképek - A Nagyatádi Szabó István-telep Ádánd somogymegyei község hatszakításra ítélt 15. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Az első magyar vasúti mozdonyok (2 kép) 15. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság
170 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. (Folytatás.) András Barnára nézett, aki olyanformán vont vállat, mintha a dolog őt legkevésbé sem érdekelné, pedig a szive ugyancsak nyugtalanul dörömbölt. Krantz úgy látszik, hogy biztassa őt, megszólalt: — Meg kell tudnotok, hogy úgy az öreg báró, mint Klárika nagy súlyt fektetnek arra, hogy Barna a tanácskozáson ott legyen. — Oh, oh, és minek köszönhetem ezt a szerencsét? — kérdé Barna oly hangon, mely gúnyos akart lenni, de nagyon kevéssé sikerült. — Az angol lánynak köszönheted édesem, aki folytonosan rólad beszél. Már extra negved is van, úgy, hívnak a kastélyban, hogy a görög Isten. És ez az elnevezés Klárikától ered. Barna jónak látta a szoba egyik sötétebb sarkába sétálni, mert érezte, hogy minden vére az arczába tódul. — A missz. — folytatta Krantz. .— .a legnagyobb rajongással beszél rólad, azt mondta, hogy a Hyde- parkban Egyszer minden asszonyszem utánad fordulna. Már azt az eszmét is megpendítette, hogy ő szeretne téged lefesteni... . • Barna ez alatt összeszedte magát és most már nyugodt, de egy kissé bánatos hangon megszólalt: — Ez az én pechem . . . mindenütt a társalkodónők és nevelőnők szeretnek belém. Úgy látszik, külsőm megfelel a legjobban elterjedt, vagyis a legközönségesebb ízlésnek. A műegyetemen két tanáromnak a házához jártam és mind a két helyről el kellett maradnom, mert a német kisasszonyok belém bolondultak. Hasonlíthatok a mozidrámák hőseihez. Az ifjú tanár, kinek arcza olyan jelentéktelen és határozott vonások nélkül volt, hogy a tekintetnek szinte lehetetlen volt valamibe megkapaszkodni, savószínü szemeivel melankólikusan tekintett Barnára és így szólt: — Szerencsés ficzkó vagy Barna és én ki=gyellek, én belém sohse volt még szerelmes senki. Soha asszony az édesanyámon kívül meg nem csókolt. Barna mester Libor vállára tette a kezét és mondá : — Örülj neki fiacskám ... én mondom neked, emlékezzél reá, hogy egész életedben boldog és megelégedett ember lossz. A nagy viharok téged mindég el fognak kerülni. —• Úgy van,—felelt az ifjú sóhajtva, — én rám a középszerű emberek élete, a tudati emberek boldogsága és örömei várakoznak. Igazán nem tudom, hogy hálás legyek-e ezért a Gondviselésnek. Libor mester tovább robogott. Barna peeig a szobájába vonult. Volt min rágódnia. Hogy Klárika őt elnevezte görög Istennek és hogy a két nő sokat foglalkozik vele, egészen kiforgatta magából. Végre is a gordonkája segítségével tudott csak lecsillapulni. A gyűlés napján Barna kiváló gonddal öltözködött. Fölvette remek szabású angol ruháját, melyet sohse szokott viselni és mely direkt úgy volt készítve, hogy a test szobrászi tökéletességeit kiemelje. Mikor Aranka meglátta, tapsolt örömében. Jaj de fess vagy Barna! Lám, lám, hát a tudós urakban is van egy kis hiúság? Igazán haragszom, hogy az én kedvemért sohse öltözködtél így ki. Úgy látszik, pályázol a misszie. — Ne sértegess Arankám, mert rögtön visszabújok a leggyűröttebb ruhámba. — Azt nem fogod tenni Barna, mert én nem engedem. Mert nekem nagyon jól esik az a gondolat, hogy még eleganczia tekintetében is túlteszel azokon az előkelő urakon, így fecsegett a jókedvű asszony és Barna egy kicsit röstelkedett, de egy kicsit örvendett is. Egy idő óta olyan különös, a régi élettől annyira elütő lelki életet élt, hogy néha alig ösmert magára. Ebben az új és hol boldog, hol meg igen fájó világban álma= tagul csetlett,botlott ide-oda. Milyen irigyelendő az az ember, aki ezt a nagy válságot szerencsésen meg tudja úszni! Mert úgy látszik, ezen mindenkinek keresztül kell esni. ... A hatalmas termet két nyitott kandalló fűtötte, melyekben pattogva, ropogva nagy fahasábok égtek. Az alsó-sztregovai had az asztal alsó végén foglalt helyet. Barna belépett, mély körmeghajlással Mikor üdvözölte az asztal másik, előkelőbb végét, mit Klárika könnyű fejbicczenéssel viszonyozott..(túl ilyen szomorúnak látszik, gondolta magában .A leány.y.Milyen sápadt! gondolta a fiu!) Klárika mozdulatlanul, kissé hátradőlve ült nagyapja mellett, igéző fejét fáradtan a karszék támlájára hajtva. Olyan volt, mint egy átfázott kis madár, mely a fa lombjai alatt meghuzódva búsan hallgatja az eső suhogását. A^$‹remben a csöndes beszélgetés halk moraja hangzott, Sámson úr megvárta, míg mind ›elhelyezkedtek, akkor felállt, mintha beszélni akarna, majd újra leült, elővette zsebkendőjét és megtörölte homlokát. Ekkor odahajolt hozzá Krantz. — Méltóságos uram, nem volna jó, ha a mai ülésről jegyzőkönyvet vezetnénk ? A báró álmélkodva nézett a buzgó ifjúra. — Mit akar maga vezetni ? — Jegyzőkönyvet kérem alásan, ahogy szokás. — Hol szokás? — mordult rá a báró,— maga tán azt hiszi, hogy az alsó-sztregovai hitelszövetkezet ülésén van? Csak maradjon veszteg. Az ifjú tanár zavartan hebegett : — Azt hittem, hogy az utókor . . . helyesebben, a történelem . . . nagyon szívesen venné . . . — Ugyan kérem, — szakította félbe a báró, hiszen még azt se tudja, hogy miről fogunk beszélgetni, hát akkor minek czitálja ide az utókort és a történelmet?. . . A leforrázott ifjú visszahúzódott és Klári= kára vetett egy panaszos pillantást. És a jószívű tündérke egy tekintettel megvigasztalta, mert ebből Krantz úr a következőket olvasta ki: Ugyan ne vegye a szívére, nem látja, hogy szegény nagyapa mennyire ideges ? Az ifjú tüntetőleg zsebre vágta gondosan kihegyezett czeruzáját és olyan képet vágott, mintha jelezni akarná, hogy ami itt történik, az őt egy cseppet se érdekli. Az öreg báró még egy kicsit tépelődött, a homlokát törölgette, köhögött és végre megszólalt: , — Kedves barátaim és gyermekeim! Én Sztregovay Sámson, majdnem nyolczvan esztendeje élek és csak most jöttem rá, hogy miért születtem erre a világra és csak most jöttem rá, hogy egy hosszú, boldog és szerencsés életet az én Teremtőmnek még nem háláltam meg semmivel és csak most kezd bennem a sejtelem ébredezni, hogy e tekintetben egy nagy feladat és kötelesség várakozik reám. Hogy miből áll ez a feladat és kötelesség? .. . Itt Sámson úr elakadt, mert tekintete fiának, Jóbnak teljes közömbösséget kifejező, majdnem fagyos arczára esett. Az öreg báró érezte, hogy Jób minden szavát élesen megkritizálja és ez zavarba hozta. Újra megtörölte homlokát és akadozó hangon folytatta: — Azt tudjátok, hogy én szónokolni sohase szoktam. A főrendiházban sohase beszéltem, a megyegyűléseken is nagyon ritkán, akkor is egészen szakszerűen, mezőgazdasági kérdésekben. Bocsássatok meg tehát, ha csak oly parasztosan, darabosan adom elő mondókámat. Ne várjatok tőlem szónoki szépségeket és czikornyákat . . . külömben is amit el fogok mondani, az maga olyan nagy dolog, hogy azt czifrázni nem kell. Akinek maga a tény a szivébe nem markol, azt még Demosthenes se lenne képes az ügynek megnyerni. Itt megint Jóbra nézett, de már többé nem félt tőle és zavara oszlani kezdett. Érezte, hogy a szive átmelegszik és minden bátorsága visszatért. Azért hát abbahagyta a mentegetődzést és most már emeltebb hangon és folyékonyabban beszélt tovább. — Magyarország ellen megindult a rabló= hadjárat. Az én pribeli malmomat is elfoglalták és hűséges embereimet elkergették. Még jó ideig eltarthat, míg a katasztrófa idáig jut, épp azért idejekorán el kell készülnünk erre. A Sztregovay - család hatszáz esztendő óta mindég részt vett a haza védelmében és akik ezekről a falakról mireánk néznek, elvárják tőlünk, hogy mi is teljesítsük kötelességünket . . . Gondoljátok meg fiaim és unokáim, hogy eljön az idő, mikor mi is ősök leszünk és bizony mondom nektek, a mi arczképünket sohse akasztják ide a régiek közé, ha egyebet nem teszünk, mint amit eddig cselekedtünk ... IV. Apa és fia. Hangja most már érczes volt és mondatai szabályos, egyforma hullámokkal gördültek tova, arcza kipirult a belső hévtől és látszott, hogy most már biztosnak érzi lába alatt a talajt. — Halljátok döntő elhatározásomat, melyre ráteszem minden vagyonomat és életemet. Én, Sztregovay Sámson, eléje toppanok a betörőknek és oda kiáltom nekik: Ne tovább! És ezt megteszem, ha egyedül maradok is.A termen a meglepetés moraja zúgott végig. Egy darabig élénk mozgás uralkodott és halk suttogás töltötte meg a levegőt, aztán egyszerre csend támadt és mindenki feszült figyelemmel tekintett az aggastyánra, aki szünetet tartott. A teremre az esti szürkület árnyai kezdtek ráborulni. A szolgák friss hasábfákat vetettek a kandalló tüzére és a hatalmasan fellobogó lángok vibráló vörös fénybe vontak mindent. A falon függő fegyverek felvillantak, csillogtak és Barnának úgy tetszett, hogy a rájuk tekintő ősök egyszerre egy lépést tettek előre és kardot rántottak, hogy Sámson báró mögé sorakozzanak. Az élők társasága mintha megmerevedett volna, ellenben a holtak mintha életre keltek volna.) Én, Sztregovay Sámson, karddal vágok magamnak utat a halhatatlanság csarnokába... a trójaiak tíz esztendeig védelmezték városukat egész Görögország egyesült ereje ellen és szembe szálltak Achilles hősiességével, Agamemnon bölcsességével és Ulysses ravaszságával ... — És belebuktak! — sivított egy éles hang, mely mint a kilőtt nyíl Jób báró szá=jából repült Sámson úr felé. A kegyelmes úr csak most tért magához meglepetéséből és rögtön sietett támadólag föllépni. — Hát aztán? — dörgött vissza Sámson úr, — ez nem üzleti vállalkozás, itt a siker vagy sikertelenség nem határoz, sőt teljesen mellékes dolog. Belebuktak, de Homérosz