Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-23 / 20. szám - A kolozsvári Ferencz József tudomány egyetem ünnepélyes megnyitása Szegeden (3 kép) 20. szám / Időszerű illusztrácziók - Az oppaui anilin gyár felrobbanása után 20. szám / Időszerű illusztrácziók - Gróf Bethlen István miniszterelnök és gróf Bánffy Miklós külügyminiszter megérkezése a velenczei tárgyalásokról 20. szám / Időszerű illusztrácziók - Nagyatádi Szabó István látogatása a kalocsai növénynemesítő állomáson (2 kép) 20. szám / Időszerű illusztrácziók - Nyugatmagyarországot védő két ifjú hős temetése Budapesten (2 kép) 20. szám / Időszerű illusztrácziók - Angorai képek: Szőnyegkötők. – Kecske-gyapjú vásár 20. szám / Népviselet, genreképek - A kiskunhalasi ref. főgimnázium 58 hősi halált halt egykori növendékének emléktáblája 20. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Angorai képek: Augustus császár oszlopa. – Augustus császár templomának romjai. – Dervis kolostor 20. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - A budapesti kutya-kiállításról (6 kép) 20. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság - Angorai kecskenyáj 20. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság - Egyetemi hallgatók műhely-kiállítása a Saskör dísztermében 20. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság
230 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 20. szám, 1921. 68. évfolyam. MAGYAR ILIÁSZ REGÉNY A VÉGEKRŐL. — IRTA RÁKOSI VIKTOR. — Megint igazad van te ördöngös ficzkó, te ... te szép ember! Azt is tudd még, hogy ma rendült meg bennem először a rútságom ellenállhatatlanságába vetett hit. .. Legalább azt tennéd meg édes Barna a náladnál csuf fabb emberek kedvéért, hogy Ostoba szamár légy ...'De te még erre sem vagy kapható,' te kapzsi kutya. -Itt elérkezettnek láttam az időt a beavatkozásra,' szegény Barnának, bár jóízűen nem vetett, mégis kínos lehetett a dolog : —"Te góbé, — vágtam közbe hirtelen, — nekem nagyon gyanús a te szómagarád. Te nem akarsz az angol kisasszonyról nyilatkozni . . . E szavaimra Vér Gyurka akkorát üvöltött, hogy mindnyájan ijedten ugráltunk föl. Még Zimmermann is megmozdult, aki eddig némán és mozdulatlanul ült a helyén. . Kegyelem, irgalom, — nyöszörögte a góbé, — lassan, óvatosan, te kíméletlen fráter, éppen egy nagy darab rostélyost nyeltem és majd bele fulladtam ijedtembe. Egyet se szólj addig, amíg ezt a darab kenyeret és pohár bort utána nem küldöm. A jókedvű ficzkó a mondott módon meg operálta magát, aztán bohókás komolysággal folytatta: — Nem tudom, hogy szoktatok-e Pesten az állatkertbe járni, no ha igen, akkor bizonyosan ismeritek az orángutáng házaspárt. Nohát a nőstény orángutáng tökéletes mása ennek a nőnek. — Oh, maga goromba fráter,— tört ki a feleségem, ha maga tudná, hogy az az angol lány milyen kedves egy teremtés. Milyen művelt és milyen művészi tehetség. Nem beszélne így, ha a szép lelkét ösmerné. — Még a lelkét is? Isten ments! — til* takozott a góbé, — én teljesen megelégszem azzal, amit eddig ösmerek belőle. Elhallgatott és egy darabig Barnát néze*gette, aztán malicziózus mosollyal így folytatta: — Szép gyerek vagy, Barna, azt nem lehet tagadni, de mégse irigyellek. A halhatatlan Istenek gondoskodtak róla, hogy ennek a szépségnek is meglegyen a maga átka. Ha látná Aranka nagyfám, hogy a miSsz Barna jelenlétében hogy viseli magát, megpukkadna nevettében. Olyan szemeket mereszt a fiúra, mint egy szerelmes tengeri nyúl. Aztán olyanokat sóhajt, hogy a dorozsmai szélmalom is megindulna tőle. Meglátod, hogy még majd virágot is fog neked küldözni, sőt éjjeli zenét is fogsz kapni tőle. ' — Unalmas vagy góbé, sőt Ízetlen, — szólt Barna bosszúsan és távozni készült. — No ne szaladj fiam, majd inkább a tündérszép báró kisasszonyról beszélek. Ez tán nem fog annyira fájni. No, egyéb se kellett Barnának, aki erre fenyegetésre jóformán futva menekült ki a szobából. VI. .. Sztregova a hadak útján. (Uzonyi András naplójából.) A sztregovai készülődéseknek messze földön is híre mehetett, mert alig volt nap, hogy idegen alakok ne kilincseltek volna be igazgatói irodámba. A nálam jelentkezők közt Voltak pumpolni óhajtó kalandorok, de voltak igen rokonszenves alakok is, például a hat sárospataki diák, akik lelkesen, minden díj nélkül ajánlkoztak Sámson úr katonái* nak. Ugyanily szándékkal jelent meg az eper*jesi tanítóképző intézet néhány növendéke, akik már megkóstolták az idegen betolakodók zsarnokságát. De a legérdekesebb látogatóm nemes Poz* dórja Biri nemzetes asszony volt, egy sáros* megyei kurta nemesnek az özvegye, a híres bardóczi zugból, melynek lakói tudvalevőleg 1&49*ben az osztrákok ellen a maguk szakái* Iára valóságos guerilla-hadjáratot szerveztek. Mint ezen elszánt férfiaknak ivadéka, írta* tatta be magát a hatalmas termetű asszony* ság. Menekülnie kellett otthonából, mert egy betolakodott idegent úgy talált pofon ütni, hogy annak két foga kiugrott a szájából, — még pedig, ami az esetet jelentékenyen súlyosbította, arannyal plombirozott két drága foga. A szemfüles asszonyság elég jól volt értesülve, mert markotányosnőnek jött ajánl* kozni, vagyis, hogy majd ő vezeti szerve* zendő csapatunknak tábori konyháját. Rög* tön ki is tálalta az ő kulináris erényeit, me*lyek abban csúcsosodtak ki, hogy ő egész felső Magyarországon híres arról, hogy milyen kitűnően tudja készíteni a halpaprikást és a zsiványi pecsenyét. Már pesti kocsmáktól is kapott igen kecsegtető ajánlatokat. És rögtön magyarázni kezdte nekem, hogy nem minden hal méltó arra, hogy halpaprikássá átalakulva hagyja itt az árnyékvilágot. Ehhez az ételhez háromféle hal szükséges, mégpedig... Itt leintettem a bőbeszédű tényasszonyt, különben még most is ott beszélgetne velem... Sámson úrnak, aki épen látogatása alatt toppant be hozzám, annyira megtetszett a temperamentumos és bátor özvegy, hogy rögtön szerződtette — de hamarjában ő sem tudta megmondani, hogy minek. De adott neki pénzt és utasította, hogy keressen magának a faluban szállást, majd később meg* jelölik neki a munkakörét. Biri néni feleségem hívására egyelőre nálunk maradt és oly hamar megmelegedett, hogy huszonnégy óra múlva már régi ösme* rősnek tetszett. Persze egész nap főztek a feleségemmel, de egyelőre csak teoreticze, mert a szükséges hús- és halanyag hiányzott a faluban. Két nap múlva egy ízben így szólt a feleségemhez : — Mi baja van a Barna fiatal úrnak? — Tudtommal nincs neki semmi baja, — szólt a feleségem elbámulva, — miből gondolja? — Hát kérem, ha nem beteg is, a szája szélének a színéből látom, hogy a gyomra nincs egészen rendben. Az úgynevezett ká=kabélű emberek közé tartozik. Kérem, fogja diétára vagy két hétre, majd én főzök neki. Arankám elfogadta az ajánlatot és Biri néni átvette a konyha vezetését. Nahát mondhatom, ha a klinikán így főznének, a gyógyulási arány sokkal nagyobb volna. A tyúk és csibe levesei, a kacsa aprólékos rizskásája és mindenféle pecsenyéje egyszerűen fenomenális volt. Barna láthatólag élvezte és sokkal többet fogyasztott mint máskor. Persze nem tudta, hogy ez a változás az ő kedvéért történik. Szerencsére, mert különben tán vissza* utasította volna. ... Egy délután, mikor épen a nebulókat bocsátottam haza az iskolából, Patek Balázst pillantom meg, aki lassú léptekkel, mintha csak sétálgatna, Gyetkó Mihály háza felé tartott. Rögtön föltettem magamban, hogy megzavarom e két ember találkozását, egy kicsit tanulmányozom őket és a maguk viseletéből próbálok valamit kombinálni. Patek uram úgy látszik nem valami ravasz és óvatos ember, mert különben a kertek felől ment volna be Gyetkó komájához és akkor én soha sem szerezhettem volna tudomást ottlétéről. Lehet külömben, hogy látogatása egészen ártatlan jellegű és nem is akarja titkolni. Rögtön átmentem. A nagyszobában ültek egy pohár bor mellett. Gyetkó gazda látható örömmel fogadta az előkelő látogatót, Patek ellenben boszús arczczal méregetett. Bizonyos, hogy valamiben megzavartam és nem örül látogatásomnak. Sztregovának ezt a harmadik vén emberét „most vettem csak figyelmesen szemügyre. Ő is tagbaszakadt magas alak volt, mint a másik kettő, de nem látszott olyan edzettnek és töretlennek, mint azok. Tartása egy kissé hajlott volt és testén némi kappanhás mutatkozott. Arcza ellene szenves volt és szemei kerülték az ember tekintetét. Mivel ők makacsul hallgattak, végre is magam kezdtem meg a beszélgetést. — Már régen készülök magához átjönni Gyetkó uram, valami dolgot megbeszélni. Az unokájáról, Gyetkó Jancsiról van szó, aki a kezem alatt tanul. A fiú az idén végzi az iskolát és itthon tovább nem tanulhat. Pedig kár volna, ha abbahagyná a tanulást, mert nagyon jó tanuló és tehetséges gyerek. Mi a tervük vele? Elismerő szavaimra Gyetkó gazda arczán büszke mosoly jelent meg, de a vén Patek- nek egy szigorú tekintetére rögtön el is tűnt. Patek arcza gonosz kifejezést öltött és a vén kánya károgni kezdett: — Urnak neveljük? Honnan vegyük rá a pénzt? Ugye Gyetkó sógor, mi nem a Sámpson méltóságos úr filléreiből élünk, hanem a két kezünk nehéz munkájából. Aztán mit érünk el vele? A finom uraság hazajön a városból és itthon szégyenli a szegény apját. Miközben azt mondta, arcza egészen elsárgult és a szék csak töredezve jöttek ki belőle, mintha valaki fojtogatta volna. Ha sohsem hallottam volna róla semmit, most kitaláltam volna, hogy micsoda feneketlen gyűlölettel viseltetik Sámson úr és Patak Balázs iránt. Bosszantott a vakmerősége és a gúnyos hang, mellyel leintette indítványomat, amelynek pedig komoly alapja volt. No megállj, gondolom magamban és így szóltam : — Nem tudtam, hogy Gyetkó gazda a véleményét a Patek uram fejében tartja és az ő szájával beszél. De én már ebben a dologban csak a Gyetkó úr véleményére vagyok kíváncsi. Különben Patek uram, ne féltse azt a gyereket, ahogy én látom, úgy van nevelve, hogy még a városban se romlik el egykönnyen. No Gyetkó uram, halljuk! A rendreutasításra Patek arcza ha lehetséges még sárgább lett, a méreg most már minden porczikáját betöltötte. Gyetkót sza*vaim láthatólag zavarba hozták, úgy látszik, nagyon a Patek befolyása alatt állt és félt tőle. Csak hímezett,hámozott, de semmiféle határozott feleletet, nem adott. Patek is düny* nyögni kezdett még pedig ekképen : Hát csak adjátok úrnak . . . majd megbánjátok . . kiváncsi vagyok, hogy a sógorasszony mit szól hozzá?... Egyszer csak a gyáván makogó Gyetkó olyasmit talált kihökkenteni, hogy ugyan honnan vegye ő erre a pénzt ? Ekkor szembe fordultam vele, úgy, hogy teljesen hátat fordítottam Pateknek , így feleltem : — Hiszen egy iparosinas alig kerül pénzbe. Aztán ha csak egy szót szól Sámson úrnak, ő bizonyára ad segítséget. Azt a károgó hangot kellett volna hallani, amelyen most Patek uram a hátam mögött megszólalt: . pi — Azt pedig nem tesszük. Eddig meg voltunk Sámson úr segítsége nélkül, eztán is csak megleszünk valahogy... Hirtelen közbe vágtam: — Na de most már egyszer igazán szeretném a Gyetkó uram véleményét is hallani. Hiszen neki is van feje és tán nem csak arra használja, hogy a süveget föltegye rá. De a gyáva ficzkó megint csak értelmet (Folytatás.)