Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Gróf Apponyi Albert (arczképekkel) 110. oldal / Élet- és jellemrajzok
110 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. GRÓF APPONYI ALBERT. „ Semmi sem őrli meg oly biztosan, és egyszersmind oly gyorsan is az emberek tekintélyét s az beléjök vetett közhitet, mint a politika. Érthető dolog. A politikai élet pártküzdelmek jegyében folyik le, s egymással szemben álló eszmék és törekvések zászlaja alatt. Amit az egyik párt helyesnek, jónak, megvalósítandónak tekint, azt károsnak, végzetesnek nézi a másik, ami ellen teljes erőből küzdeni kötelesség, sokszor : élet= feladat. Csak ritkán történik meg, hogy az ellenpárt kimagasló alakjait megbecsülik, tiszteletben tartják egyes elfogulatlan politikusok ; a nagy párttömegek majdnem soha. S nagyobb a veszély, ha az államférfi nemcsak theoretikus alapon csinál politikát, hanem hatalomra is kerül s az életbe próbálja átvinni eszméit. Itt a nyilvánosság világosságában ezer szemmel ellenőrzik minden cselekedetét, sőt minden szavát. Hamar észre veszik minden botlását, minden apró tévedését, intenczióit pedig, bármily nemesek legyenek is azok, sohase hajlandók tekintetbe venni az ellenfelei. Az ellenpárt szónokai és hírlapjai naponta találnak benne gáncsolni valót, s ezt naponta készek kárthoztató szavakkal belekiáltani a világba. Ezért van, hogy politikai nagyságaink közül az alkotmányos atra kezdete óta nem volt egy sem, akit a nemzet osztatlan tisztelete vett volna körül, sőt olyan sem, akinek tekintélye idők folyamán el nem homályosodott. Magának Deák Ferencznek is voltak nagy számmal ócsárlói, a nemzetnek csak egyik fele tekintette őt vezéréül, s meg kellett halnia, hogy általánosabb legyen az iránta érzett ragaszkodás, de egészen általánossá akkor sem vált. Tisza Kálmánt szinte gyűlölségig menő szenvedéllyel támadták ellenfelei, s ez volt Tisza Istvánnak is sorsa egész életében. Kormányzó férfiaink és vezető politikusaink között nem volt senki, aki élete valamely pillanatában elmondhatta volna, hogy ő az egész nemzet osztatlan birodalmának a letéteményese. Sőt olyan sem volt, akinek tekintélye és népszerűsége idők folyamán meg nem homályosodott. Egyetlen kivételt gróf Apponyi Albert képez. S egyetlen ő e tekintetben nemcsak Magyarországon, hanem az egész kontinensen. Az ő politikai ellenfelei elhallgattak, ócsárlói elvesztették a hangjukat, s eljött az az idő, mikor az egész nemzet osztatlanul feléje fordította bíró tekintetét. t * Gróf Apponyi Albert épenséggel nem úgy kezdte politikai pályáját, mint a nép kegyeltje, még csak nem is úgy, mint aki a népszerűség babéraira vágyik. Nagy átalakuláson ment át a nemzet közfelfogása, amíg Apponyihoz megérkezett, de Apponyi felfogása és gondolkodása is óriásit változott ez idő alatt. Az új konzervatívok programmájával lépett be első alkalommal a parlamentbe. Ez nála családi hagyomány volt, s megmagyarázható. Olyan környezetben nőtt fel, mely góczpontját képezte a konzervatív törekvéseknek, oly apa oldalán, a ki hatalmas talentumával nagy hatással volt még a távolabb állókra is, s a ki nem lehetett befolyás nélkül egy serdülő ifjúra, aki napról- napra mellette folytatja életét, s aki a saját fia. És az apai ház egyszersmind a hasonlón gondolkodó művelt emberek országos czentruma volt. Ott beszélték meg a családi körben az ország nevezetesebb eseményeit, e falak között, ahol úgyszólván a bútorok is a konzervatív szellemet lehelik. Az ott terjesztett tanok azonban nem találtak vissza hangra a nemzetben, sőt azt lehet mondani, hogy gyűlöletesek, hazafiatlanok voltak nagy tömeg előtt. A nemzet két nagy pártja a talán csak abban az egyben egyezett meg egymással, hogy egyformán kárhoztattak mindent, ami konzervatív. S midőn Deák Ferencz egy nála szokatlanul vehemens beszédben megtámadta e férfiakat , szét kellett oszolniok. Belátták, hogy a nemzetben nincs talajuk. Ezzel a felfogással indult a politikába gróf Apponyi Albert, és lelkének folyton egy irányba fejlődő processzusán eljutott egészen az önálló magyar nemzeti bankig és az önálló hadseregig. Meg kell azonban jegyeznünk azt az érdekes tényt, hogy mialatt Apponyi felfogásában ez a változás végbement, azalatt a nemzet gondolkodásában egy másik ellenkező irányú támadt, s a közvélemény nemcsak folyamat magáévá tette Apponyi nézeteit, de erősen túl is ment azokon. Ez pedig az úgynevezett keresztény morálra vonatkozik. Apponyi gr. fölléptekor nyoma sem volt Magyarországon az antiszemitizmusnak. Oly mélységes volt vallási dolgokban is a liberális felfogás, hogy türelmetlenségnek, sokszor obszkurantizmusnak tekintették a konzervatívoknak még azt az igyekezetét is, hogy a közmorált valláserkölcsi alapon akarták alátámasztani. Ez a liberalizmus ultramontánt látott Apponyiban s a nagy tömegek e miatt is kárhoztatták egész politikai működését. Apponyi e tekintetben nem változott. Ma is az a felfogása, ami volt. S annak a látványnak lettünk a szemetanúi, hogy a közfelfogás nemcsak az ő nézeteinek elfogadásáig ment el, de jelentékenyen túl is ment ezen a határon. Ilyen helyzetben az a veszedelem fenyegette Apponyit, hogy mind a két küzdői fél kárhoztatni fogja a működését. A liberálisok azért, mert ő hangoztatta először a keresztény világnézet szükségét, az új kurzusnak hívei pedig azért, mert nem ment — szerintök — eléggé messze ebben az irányban. De épen az ellenkezője történt. A liberálisok azért mert nem ment a szélsőségig, magasztalják, a keresztény kurzus hívei pedig azért, mert ő volt az első apostoluk. * Apponyiról szólva lehetetlen hallgatással mellőzni az ő szónoki képességét. Ez az Ő legfeltűnőbb tulajdonsága. Egyszersmind olyan specziális és egyedülálló képesség, mely teljesen különbözik minden más szónokainkétól. Nem a Deák Ferencz kristálytiszta, átlátszó szónoklata, mely érveken építi fel egész konstrukczióját s nem ismer semmi mesterséges fogást, és nem appellál az ész kivételével semmi emberi tulajdonsághoz; nem is Szilágyi Dezső szónoklata, mely szintén érvekkel dolgozik ugyan főképen, de azokat a dedukezió szövevényeivel fűzi együvé, nagy területeket kalandoz be, hogy összeszedje s aztán csokorba kösse a bizonyítékokat, s felhasználja nemcsak a gúny, a szatíra, a lekicsinylés megengedett fegyvereit, de sokszor a kicsinyes fogásokat is. Még Ugrón Gábor szónoklatától is lényegesen külömbözik az Apponyié, pedig Ugrón szokszor él az ő észközeivel, sok ragyogó színt és poézist kever felszólalásaiba. Apponyinál is sok a költői elem, de legfőbb sajátsága a ragyogás. Eszmei magasságban fogamzik meg minden gondolata, mintha a röghöz kötöttség alig is érdekelné; a dolgoknak inkább a fényes oldalait nézi; tökéletesen kikerekített mondatokban fejezi ki a mondanivalóit, de ez nála teljesen természetes, önmagától folyó, mintha azt másként nem is lehetne elmondani. A humort gyakran rásból fakad, de használja, az nála befor= a gúnyt és szatírát alig ismeri. Eszmemenete egyszerű és világos, de a logikán is túl hatalmas erővel uralkodik a brilliánsan fényes előadás. S tegyük még hozzá, hogy Apponyi többféle nyelven egyforma vagy csaknem egyforma tökéletességgel szónokol. Ritka, kiváltságos tehetség. Macaulay mondja, hogy az egész világirodalomban csak két írót ismer, akik két külömböző nyelven írtak klasszikai szépségű műveket. Az egyik Dante, a másik Milton; anyanyelvükön kívül mind a ketten tökéletesen írtak s maradandó becsűt alkottak latinul is. Már pedig idegen nyelven könnyebb írni, mint szónokolni. Az íróasztal mellett több idő áll rendelkezésre a legmegfelelőbb kifejezés megkeresésére, s a gondolat legszabatosabb formulázására ; a mellett a szónoknak figyelnie kell a hangsúlyozásra és a hanghordozásra, nem ritkán az arczjátékára is. És Apponyi egyforma készséggel szónokol nem is két, hanem több nyelven. Párisban az entente államok minisztereinek színe előtt, midőn Magyarország jogai mellett kellett síkra szállania, a legnagyobb csodálkozást keltette szónoklata, mikor egymásután francziául, angolul és olaszul beszélt, s tudták róla, hogy anyanyelve magyar, és az összegyűlt miniszterelnökök között csak kettő volt olyan, aki egy másik nemzetnek a nyelvén is értett. De Apponyi még ennél is nagyobb bizonyságát adta valamikor ebbeli készségének. Mikor másfél évtized előtt a nemzetközi békekonferenczia Washingtonban ülésezett, s minden nemzet legjobb szónokát felkérték egy beszéd tartására, akkor Apponyi az imént említett három nyelven kívül, még németül és magyarul is szónokolt. Mindegyik nyelven utólérve, sőt elhagyva a többi nemzetek legjobb szónokait. Olyan szellemi teljesítmény, amely egyedülálló az egész világon, amelyre nem volt még példa eddig, s amelyet csak Kossuth Lajos közelített meg valaha. * De azért tévedne az, aki csupán Apponyi szónoki kiválóságának tulajdonítaná azt a ritka hatást, melyet ő ma egész nemzetére gyakorol. Egy egész élet odaadó munkásságának eredménye ez, s annak a nemes idealizmusnak, mely az ő egész működését fél százados közszereplése alatt eltöltötte. Meg kellett őt ismernie az egész nemzetnek az élet minden fázisaiban, a magyarság minden a küzdelmeiben, hogy hozzáférjenek azok is, kik valaha gyanakvással, sőt ellenséges szemmel nézték működését. És ime ma előtte hajol meg az egész mostani generáczió, a ki pedig nem igazgatja az ország sorsát, a kiknek kezében nincs hatalom, a ki külsőleg semmi egyéb, mint a legideálisabb tartalom a maitöltözött puritán gondolkodású hazafi. GRÓF APPONYI ALBERT ÉS CSALÁDJA BUDAVÁRI PALOTÁJA KERTJÉBEN.