Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Gróf Apponyi Albert (arczképekkel) 110. oldal / Élet- és jellemrajzok
112 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. zörgesd meg, mert talán mérges kígyó lap* pang benne, mely gyilkos falánkját beléd mártani készül. Mielőtt hídra lépsz, vizsgáld meg a hídlábakat, hogy nincsenek-e belül részelve ellenséges szándékkal. Sámson úr eltávozott, de a tisztás szélé* ről visszanézett. A ház előtt állott a remete és két kezét áldólag terjesztette feléje és a főurat mély szomorúság fogta el. Fölöttük a nyári verőfény ragyogott, a rengeteg titok* zatosan zúgott, a rigók vidáman kurjongat* tak és felelgettek egymásnak, a fákról a ját* szadozó mókusok jókedvű ezmezogása hal* látszott, a levegőt megtöltötte a milliónyi bogár zümmögése ... És ez a szegény ember mindezt talán nem is látja, nem élvezi, ha* nem alkot magának egy különös fantasztikus világot, melyet benépesít látomásainak szel lemalakjaival. Mi lesz ennek a vége, hova fog vezetni ? Balsejtelmek fogták el és minden energiája mellett sem tudott tőlük sza*badulni. Ez időtől fogva Patak Sámson télen, nyá* ron a predméri vadászlak romjai közt lakott és nem tért vissza sztregovai kényelmes házába. Legalább nem látta senki. De vannak, akik azt állították, hogy éjjel látták őt a falu utczáin kóborolni és házába Az urasági cselédek már egészen besuhanni, határozottan beszélték, hogy nem egyszer látták a kastély körül sétálgatni. Ezek azonban csak kósza hírek voltak. Sámson úr különben megbízott egy, a kastélyhoz tartozó mindenest, hogy vigyázzon a remetére és észrevétlenül gondoskodjék, hogy az semmiben szükséget ne szenvedjen. A predméri remete nemsokára híres alakja lett az egész környéknek. Mit jelent a rianás ? Micsoda szél hajthatta ide a rianáshoz a remetét, aki eddig gondosan kerülni lát, szott a nyilvánosságot ? Ez a kérdés izgatta Sámson bárót, aki hosszú hónapok óta nem a látta már vén druszáját. A tűz felé közeledve társaság megállt egy hatalmas hóhalom előtt, melyet a vihar söpört össze egy rakásba, innen észrevétlenül megfigyelhették a történendőket. A nép áhítatos csendben csoporttá verődve állt, a férfiak levett kalappal, az asszonyok imára kulcsolt kézzel. Egy szánon állt a remete és beszélt. A hó szakadatlanul és elég sűrűn hullott és egészen belepte az aggastyánnak kissé meggörnyedt, de még mindég hatalmas alakját. Úgy festett, mint egy hóból kigyúrt szobor és Sámson báró megdöbbenve látta, hogy Patak uramnak a fején a hó olyan alakulatot öltött, mintha valaki fehér halotti koszorút tett volna rá. Most egy kis szünet következett, a szónokot köhögés fogta el. Majd újra beszélni kezdett, mély, nyers, durva, de érczes hangon: — Én vagyok a sötétségben látó ... én vagyok, aki meghallom a csöndesség beszédét és megérzem az eljövendő idők veszedelmeit . . . . . . Most már mindenki tudja közületek, mit jelentett az, amit a sötétségben=látó lá* tott, hogy Illés próféta égő palástjának fosz* lányait szétdobálta a mindenségbe. Tüzet, vért, halált és pusztulást. Hova lett fiaink* nak szálas erdeje? Körülnézek feleletért, de nem kapok, csak könnyes szemeket és seb* zett sziveket látok. Pedig emlékeztek rá, ugye, milyen csendes volt, milyen békés volt az a Szilveszteréjszaka ? A hó meleg taka* rója alatt édesen aludt és pihent a termé* szet, hogy friss erővel foghasson a tavaszi mun* kához. Éjféli óraütéskor az emberek megölel* ték és megcsókolták egymást és a legromlot* tabb szívbe is be tudott lopódzni egy fényes sugár, mely kiűzött onnan minden rossz indulatot és helyébe szeretetet varázsolt... Csak az én szivemnek kapuját döngette csontkezével a balsejtelem. Betört és nyugtalansággal töltött meg engemet, szegény együgyű, tudatlan elméjű embert . ..Itt a remete hangja hirtelen elcsuklott, egy csomó szó tódult még ki a száján, de nem volt köztük összefüggés. Egyszerre türelmetlenül toppantott és úgy megrázta magát, hogy a rája rakodott hó, mintha egy szélroham hirtelen oldalba fújta volna, felhő* alakban szállt tova róla és úgy állt ott az aggastyán, mintha kibújt volna valami fehér burokból. Körülnézett, azután emelt hangon, most már érthetően így folytatta : — Mi történt az éjjel a Vágón? Furcsa, hát megrepedt a jég, mondják a süketek és vakok. Hallottak egy robbanást, egy dördülést, vagy egy zuhanást, vagy nem hallottak semmit, hanem aludtak tovább. Most is meleg hótakaró fedi a földet és védi az élő magvat mint akkor, de az éjszaka nem volt oly csendes, mert északról szélvihar tört ránk és hófelhőkkel lapdázott. Nyögtek és haj* longtak a fák, mint a bűnös ember, mikor bűnbánattal veri a mellét és bocsánatért könyörög. Néha elült a vihar és nagy csöndes* ség támadt. És ekkor jött a rejtelmes dör*gés és úgy hangzott, mint egy fájdalmas sóhajtás, vagy tán fájdalmas sóhajtás volt, mely úgy hangzott, mint a dörgés? A ki a csöndesség beszédét meghallja, annak a fülei ezt is meghallják, akármilyen messze van is innen, mert a predméri remete messze volt innen. Messzebb, jóval messzebb, mint a nem hallók, akik közel laknak. Mert ők reá feküsznek a jobb fülükre és betakaródznak bal fülükkel. Az egyik fülük derekalja már a sik fülük takaró. Ezeknek a lusta testű és lusta lelkű felebarátaimnak beszélek, hogy föl rázzam őket renyheségükből és hallóvá tegyem azt a fülüket, melyen keresztül az igazság és az ige lelkükbe hatol . . . (Folytatása következik.) Csonka Magyarország — nem ország, egész Magyarország — mennyország. , A ZÁSZLÓSZENTELÉSI ÜNNEPÉLY A KORONÁZÓ TEMPLOM ELŐTT. GRÓF APPONYI ALBERTNÉ ZÁSZLÓANYA ÉS GFÓF APPONYI ALBERT A ZÁSZLÓSZENTELÉSI ÜNNEPEN A BUDAI KATHOLIKUS KÖR ZÁSZLÓSZENTELÉSI ÜNNEPÉLYE.