Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Szépirodalom és természetismeret. Bársony István 114. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
102 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. SZÉPIRODALOM ÉS TERMÉSZETISMERET. Irta Bársony István. A szépirodalom a „költők" világa. Akár versben, akár prózában írja a költőíró az ő képzeletének a szülötteit, mindenképen „szépirodalom" berkeiben éli lelkivilágát. Ez a a lelkivilág nagyon különböző lehet, de nem nélkülözhet megfelelő tájékozottságot mindabban, ahonnan a témáit veszi, meg amivel a témáit kiegészíti; különben könnyen kerülhet ellentétbe olyan igazságokkal, amelyek híján hitele vesztetté s így hatástalanná is válik, már legalább azok előtt, akik ezeket az igazságokat ismerik és ellenőrizni birják. — Hogy a szépirodalmi témák, kivált az elbeszélő műfajban, az író fantáziájában alakulnak ki,az még nem jelenti a szabadosság jogát a lehetőségektől való eltérésben. — Emberi és természetismeret nélkül, ennek a kettőnek bizonyos fokú fejlettsége nélkül, az író (aki egyszersmind költő is) könnyen elveszti heti érdeklődésünket és éppen ellenkező hatást ér el, mint a minőt elérni szeretne. — „Meséje" nem történet többé, hanem a mese, amelyről érezzük, sőt tudjuk, hogy nem történhetett meg. Már pedig a nélkül az illúziókeltés nélkül, hogy mindaz, amit az író nekünk elmond, a valóságban is úgy eshetett volna meg : lehetetlen érzésvilágunkat magával ragadnia. Csak nagyon felületes olvasóra lehet hatással a pszichológiai abszurdum , de megrontja érdeklődésünket az is, ha az elkerülhetetlenül felhasznált természeti jelenségek valótlanságát felismerjük. — Hogy a pszichológiai túlzások, vagy éppen lehetetlenségek hol kezdődnek, ezt határozottan megmondani és körülírni igazán nem lehet, mert az élet ebben olyan szokatlan fordulatokat is megenged, amelyek teljességgel kiszámíthatatlanok. A költő-író dolga, hogy alakjait és ezek cselekvéseit elfogadhatókká tegye előttünk. De ha a természet jelenségeit vonja be az író a témájába, itt már jóformán semmi önkényes szabadsága sincsen az igazi lehetőségektől való eltérésre. A természetet tehát ismerni kell; — tudni kell azt, hogy melyek a törvényei; az elképzelés ezeket sehogysem változtathatja meg, mert az ily merész" változtatásokat nem hitetheti el a legnagyszerűbb írói elmondás sem. Jókai Mór nemcsak a mi legnagyobb elbeszélőnk, hanem dúsgazdag mesélő vénájával a világirodalom legnagyobbjai közt is elől van. — De éppen akkor hat legkevésbbé, amikor fantáziája a szertelenbe csapong. — Amikor például „A kőszívű ember fiai" czímű gyönyörű regényében Baradlay Ödönt haza hozza Oroszországból s farkasokkal üldözteti a Néva jegén, a melyen korcsolyázva menekül s azután a jég leszakad alatta : a gondolkodó olvasó nem aggódik miatta, mert tudja, hogy a regénynek ez a része teljességgel lehetetlen s az író majdcsak megmenti a hősét valahogy, ránk bízva, hogy irigyjünk-e neki a mentés módozataiban. De amikor ugyanebben a regényben a bátyja helyett kivégzett Jenő véres mellényét viszi a marczona katona a Baradlay-fiúk édesanyjához , ennek a jelenetnek a mély drámaiságát, benső tragikumát mindenki megrendülve érzi át, mert ez a szörnyű csere igazán megtörténhetett mindazzal együtt, amit az író ezzel kapcsolatban elmond. Meg is van lélek rázó hatása. Ha a mi nagy Jókaink is megírhatta valahol, hogy a süket fajdkakas ősszel dürög,van rá eset, hogy egészen rendellenesen ilyenkor is megszólal, csakhogy az erről megemlékező írónak nem szabad ezt normálisnak feltüntetni), akkor bizonyára elnézéssel lehetünk mások iránt, akiknek a tolluk rácsúszik valamely eféle botlásra ; csakhogy különbség van lapszus és lapszus között. Azt például semmiesetre sem olvassa a dologhoz értő olvasó egykedvűen, ha az író [olyan történetet mond el neki, amely egyenesen a „szarvasbőgésről" szól s azután azt írja (többször is), hogy a szarvasbika novemberben bőg, — mint ahogy egy neves írónk írta ,,Szarvasbőgés 1914-ben" czímű tárczájában, amelyben azt is mondatja valakivel, hogy: „soha szebb nem volt a szarvasbőgés, mint az idén lesz," — meg hogy : „A szarvasbőgés a legszebb zene a világon . .. csak egy van még, ami hasonlít hozzá a téli vadászatokon : a vadkanhajtás, amikor a kutyák csaholnak"... A szarvasbőgés igazi évadja ugyanis a szeptember, de október első harmadával ez az évad lezáródik és novemberben már nincs bőgés. Azt sem lehet előre tudni sohasem, hogy milyen lesz a bőgés, mert ez jórészben az időjárástól függ , nem szólva sok más döntő körülményről. Azután a szarvasbőgésre sohasem a „szép", hanem a „jó" jelző illik rá. S végül a téli vadkanhajtás „zenéjét" egyetlenegy vérbeli szakember sem hasonlítja össze a szarvasbőgéssel, amely amattól teljesen különböző, zenének, is, hangulatkeltésnek is stb., stb. — Pedig, lám, arról is tudunk, hogy a szarvasbikák deczemberben (!) „megbomlottak" egy bizonyos területen (sohasem mindenütt), és rövid pár óráig bőgtek. Hanem ez csak olyan kuriózum, amelyet általánosítani, kuriózum=jellegéből kivetkeztetve fel használni, nem szabad az írónak. Egy másik írónk „Az utonjáró" czimű tár czásában szintén vadászattal és egyben a természettel kaczérkodik, — októberben (!) tojásokat talál a nádifészekben ; ismeretlen madarak „kelepelését" hallja ; (az egyetlen madár, amely „kelepel", a gólya), köveket talál a zsebében s ezekkel akar egy kövér ludat (vadludat!) „leteríteni" (!) húznak a feje fölött; kőzáport „Vadszárcsák" (!) zúdít rá» sok, egynek eltalálja a fejét; az iekalimpál, de tovább szálldos, meg újra leesik: ,,úgy kétszáz lépésnyire (!)", — ezt az író a „zsombékosban" (!) üldözi, amig a holt madár testét el nem kapja az ár, (a zsombékos» ban [! ] s akkor az a „borzalmas dolog" történik, hogy a szárcsát az író orra elől el ̋kapja egy vidra, vagy (!) „vizipatkány." Mily tökéletes járatlanságot árulnak el ezek az idézetek, mindabban, a miben az író járatasnak óhajt látszani. Mily lehetetlen úgy» szólván minden, a mit elmond. „A vadkacsa" czimű tárczában balaton» környéki nádasba jutunk forró és szinpom pás szeptemberi este ; „furcsa virágokról" van szó, „a melyek magját a csőrében hozhatta el valamely egyiptomi madárvándor"(!); a kezdődő hervadásnak „fanyar , boldog illata" van ;— valami panaszosan „karattyol"; egy vergődő tarka madár az, egy sebzett vad kacsa, amelynek szárnyát törte a sörét. Az író „undort és szánalmat" érez ; de mégis hazaviszi a vadkacsát, (amely pedig sem nem „karattyol", sem amíg úszni tud, addig ugyan megfogni nem engedi magát); s „a szerencsés nagy vad vadászok mámoros (!) szárnyaló (!) boldogságát érzi a szívében"; — (mert egy sebzett vadkacsát fogott!). — A kacsát állatorvossal kezelteti, azután „nemes A KORMÁNYZÓ KÖRÚTJA A KIÁLLÍTÁSON A KELETI MINTAVÁSÁR MEGNYITÁSA AZ IPARCSARNOKBAN. A szobrot nemrég építkezési okok miatt leszerelték, de a közvélemény felzúdulására most újra felállították. KISFALUDY KÁROLY SZOBRÁNAK VISSZAHELYEZÉSE GYŐRBEN.