Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Az elemek átváltoztatása. Sz. K. 115. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
V -7 vjf 10. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI UJSÁG" iszonyattal" tiltakozik az ellen, hogy a kacsa szárnytollait levágja : — végül ősszel, a mikor vadkacsák „gágognak (!)" a levegőben" Lóri (ez az író vadkacsájának a neve) velők röpül, hűtlenül. S az író napok, hetek, hónapok múlva is rendületlenül várja vissza és fel-felkiált: Lóri! Lóri! — „mintha egy visszasírt hűtlen asszonynak fájdalmas és drága neve lett volna." ,,A villámcsapás" czímű tárcza írója „a mennydörgés késlekedő szavából, amellyel a villámlásra felelt, kiszámította, (!!) hogy a vihar olyan lassan érkezik, hogy ő a félórai utat kis sietséggel teheti." — „Szerette minden baj nélkül meg a természetet, ha (!) engedelmeskedett azoknak a törvényeknek, amelyekre kis diákjait tanította" ... „Amint egy villám nagy sustorogva (?!) bevilágított az erdőbe, nagyra nyílt szemmel nézett beléje, hogy mit csinál ott ilyenkor a madár, a mókus, vagy netalán a róka"... (mintha éppen ilyenkor mutogatnák magukat). Valaki ír az „őserdőről", ahol gyönyörű nyári reggel. . . „lassan ébredeznek a barlangok, fakoronák vízmocsarak nyugtalan néppel"... „Ezer kiáltozás, jajgatás, bőgés, csillingolás, (!) mintha egy farsangi zenekar szólalna meg a kelő nap felé". .. „szarvasok bőgnek a párjuk után!"... Szó esik itt „őzgémről", „a fák mögül hangzó kanczanyerítésről". ,,kék csókokról", medvebőgésről, farkasüvöltésről, mindenről, ami az írónak éppen eszébe jut. És ami mind nincs úgy a valóságban. ,,Palmárum"!... Az író hazautazik Budapestről a vidékre s kimegy az erdőre vadászni, persze, szalonkára. „Az örvösgalambok messzi kiáltását (!) hordozza a szél". (A szalonka is „felkiált" neki.) Sikerül a vadászat. Az író visszatér a faluba s a nagy kert tövében, öreg platánok alatt terített asztalka vár; az asszony kint ül egy lámpa világánál, könnyű kék ruha van rajta. (Akár csak ha legalább is május közepén volnánk.) Kint vacsoráznak ketten, — az író meg az asszony^ — húsvétkor. — Félnek is a náthától. És — a cserebogarat (!) fognak márcziusban, vagy április elején ; „már rajzik (!) tőlükra kert", — mondják, — hisz' tavasz van. És reggelre hó esik. És „néhány cserebogár mászkál a havon a fák alatt." Ilyesmiket gyakran olvashatunk szépirodalmi íróink műveiben ; de talán valamennyin túltett az a nagyszerű vadásznak kikiáltott tollforgató, aki egy úgynevezett „kis regényt" írt a nyulakról s ebben úgy látja a fürjet (a legkisebb szárnyas vadunkat) felborzolt tollal röpülni, mint a kilőtt nyíl és olyan berregéssel, amely úgy hallik, mint távoli mennydörgés (!) . Amikor végre nyulat lő a „vadász", ez így van megírva : „eldördült a puska, süvített (! ) a nyúl, s a lehetetlen megtörtént; a boszorkánymesék hőse (!), a vágtató árnyék (?!) a lőhető vadak legfurcsábbika (?!) elterült a földön." Humorosabb „kisregényt" már elképzelni sem lehet, mint ez, elejétől végig, minden terrrészeti vonatkozásában. Idézni lehetne az egészet. Még „szaklapunk" is volt olyan (már nincs), amelyben egy azóta hírre vergődött operettel librettistánk így festett egy márcziusi hangulatképet, hogy kiment foglyászni, (márcziusban!) felszált előle egy falka (!) fogoly (a fogoly február végén már párokra szakad) s leszállt egy bokorra (!) (a fogoly nem száll bokorra), ő odalős leesik egy pár csirke(!) (márcziusban nincs fogoly , csirke), amikor odasiet, a bokor alól egy vadmacska vicsorog rá, a melyet ő — „felrúg"! Boldogult kedves rokonom és a maga idejében neves költőnk, Bartók Lajos, egyetlen vadász=verset írt, abban is az van, hogy mikor* a vadász az „anyaszarvast" (szarvas* sutát) lelövi, a „királyi gim" (a bika) két borjával visszacsörtetés idején a katasztrófás színhelyre és rívó árvái homlokát könnyes szemmel nyalja, azután elbúsult düh = vebőg s még hajnalban is „a két reszkető árva arczára hajlik." Bizony pedig az a szarvasbika semmit sem törődik a borjakkal s a bőgése nem bánat, hanem vágy; nem szól az a lelőtt „párnak", hanem valamelyik nagyon is eleven hárem hölgynek. Egy bokrétában elég ennyi szemelvény, innen-onnan. — Nem akartam neveket leírni, (nomina sunt odiosa), — czélom nem az volt, hogy rossz érzést okozzak íróink közül az érdekelteknek, hanem hogy használják nekik a barátságos figyelmeztetéssel arra, hogy amikor a természetről, állatokról, növényekről írnak, tartsák érdemesnek megbizonyosodni az igazságról és ne viríttassanak valamely virágot sem ott, ahol olyan virág nincs, sem olyankor, amikor nem virít; sem pedig ne írjanak olyat az állatokról, amit azok nem tesznek ; ne szólaltassák meg télen a ligetben a fülemülét; ne szedessenek ősszel ibolyabokrétát a szende szőke hölggyel az erdő mélyén; ne hordjanak össze hetet=havat a természetről csak úgy vaktában, azt hivén, hogy az úgyis mindegy , hisz' azért a mese csak olyan érdekes, ha nem is igazak a mellékjárulékai, a színfoltjai, az aláfestései, amik pedig mind lényegesek, mert éppen ezek adják meg a fantázia alkotásainak az eleven életszerűségét. Kisdiák koromban egyik osztálytársam elé dicsekedett vele, hogy ő milyen nagyszerűen madarászott a „Somos"-ban, (egy erdőcske volt az, Nagykároly mellett) magam is nagy madarász voltam s irigykedve hallgattam. — Aztán mit fogtál ? kérdeztem. — Sok kanári madarat, felelte komoly arczczal. Persze, hogy kinevettem. Mindjárt tudtam, hogy az egész dicsekedése füllentés. A természet is el eltér néha az ő sablonjától, ismert közönséges rendjétől, — de a természetet érintő írónak az ilyesmikről is kell annyit tudni, amennyi ahhoz szükséges, hogy írni merjen a természet bármely részlétéről. EITEL FRIGYES ÉS NEJE, HÁTRÁBB A NÉMET CSÁSZÁR HÁROM FIATALABB FIA. HINDENBURG, LUDENDORFF ÉS TIRPITZ ADMIRÁLIS A MENETBEN. AUGUSZTA NÉMET CSÁSZÁRNÉ TEMETÉSE, AZ ELEMEK ÁTVÁLTOZTATÁSA. Pár hónappal ezelőtt híre érkezett annak, hogy Rutherford kiváló angol fizikusnak sikerült előidézni a mesterséges atombomlást s a nitrogénből hélium és radioaktív kisugárzás kapcsán hidrogént állított elő. Ennek az eredménynek döntő fontosságáról megemlékeztünk a „Vasárnapi Újság" hasábjain s rámutattunk arra, hogy ezzel Rutherford megtette az első lépést a jövő nagy energiaforrásának, az atomközi energiának felszabadítása és hasznosítása felé. A kísérlet részléteiről akkor még nem érkezett hír, de most egy újabb hasonló siker kapcsán megtudtuk, hogy az angol fizikusok milyen eszközökkel dolgoztak ezen az eddig még teljesen járatlan téren s eredményeiknek milyen a tudományos jelentőségük. Rutherford után most Aston kísérleteinek eredménye jutott tudomásunkra, a ki a klór=