Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Az elemek átváltoztatása. Sz. K. 115. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
116 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. A.men.tal kísérletezett és pedig azzal a meglepő eredménnyel, hogy a klór felbomlásából egyszerre két új elemet állított elő. E két új elem atomsúlya csak keveset különbözik a klórétól, az egyiké fél egységgel kisebb, a másiké egy és fél egységgel nagyobb s a kétmia eddigelé nem is ismerte őket. Rutherford és Aston elembontó kísérletéinek alapja a következő volt. Tudjuk azt, hogy ha magas feszültségű elektromos áramot vezetünk át nagyon ritkított gázzal telt csövön, akkor a csőbe forrasztott két fém* elektród között kékes sugárzás kezdődik, mely a negatív elektródból indul ki s a pozitív felé tart s ez a sugárzás zárja a két elektród között az áramkört. A sugárzást katódsugaraknak nevezik s a fizikai vizsgálatok kiderítették, hogy ezek a katódsugarak végtelenül apró anyagtalan elektromos testecskék, elektronok, melyek rendkívül nagy, másodperczenként néha 150,000 kilométert is elérő sebességgel száguldanak át a légritkított a katódtól az anódra. Ezek a sugarak térben vezették rá a fizikusokat egyrészt arra, hogy a múltban a véletlen úgy akarta, hogy fordítva nevezzék el a pozitív és negatív elektromosságot, mert tulajdonképen a negativ- nak nevezett elektromosság a pozitive létező energia — másrészt arra, hogy rátaláljanak az anyag és az energia összekötő kapcsára, mivel a katódsugarakban a szín=elektromosság, az energia, szinte érzékelhetően anyagi alakban jelentkezik , nagy sebességgel, nagy mozgási energiával mozgó parányi fémanyag- szerű elektronok képében. Habár az elektronok szinte mérhetetlenül aprók, a nagy sebességük oly eleven erőt kölcsönöz, nekik, hogy ennek az eleven erő* nek a megnyilvánulását már észlelhetjük. A pár grammos, de nagy sebességgel mozgó puskagolyónál is az energiája az, ami hatást létesít s bármilyen kis tömegű is a mozgó test, ha kellően nagy a sebessége, a mozgási energiája óriási lehet. Az elektronok tömege elenyésző csekély, de sebességük csak nem olyan rendű, mint a fénysebesség s ezért hatásuk meglepően nagy is lehet. Rutherford és Aston a katódsugarakat használták fel arra, hogy hozzáférkőzhessenek az elemek atomjaihoz és meg tudják bolygatni az atomok belső egyensúlyát. Az atomok belső szerkezetét ma már pontosan ismerjük. Minden atom egy - egy miniatűr naprendszer, középen egy nagyobb maggal, ami positív elektromos töltést képvisel, körötte számtalan, gyorsan keringő negatív töltésű elektronnal. A mag és a bolygó elektronok rendszere tökéletes egyensúlyban van egymással, kifelé nem nyilvánul meg az atomot alkotó elektromos energia hatása, csak a radioaktív elemeknél, melyeknél a belső egyensúly nincs meg s ennek következtében a bolygó elektronok egy része folyton leszakad az atomjaikról. A modern fizikának, mihelyt felismerte az atomoknak ezt a rejtelmes szerkezetét, azonnal az lett a czélja, hogy kísérleti módot találjon az elmélet végleges igazolására s e czélból mesterségesen is elő tudjon idézni a közönséges elemek atomjaiban is olyan bomlást, milyent a rádiumnál észlelünk. A feladat rend*kívül nehéz, hiszen hozzá kell férni az amúgy is végtelenül apró atomokhoz s aztán megbolygatni bennük a még egyszer oly végtelenül kicsiny bolygó rendszert, de Ruther=fordnak mégis sikerült módot találni rá a katódsugarak révén. A katódcsőben nagyon ritka gázt zárva be, az illető gáz atomjai ritkább eloszlásban lebegnek s könnyebben elkülöncdnek egymástól. A katódsugarak nagy sebességgel mozgó elektronjai hatalmas házzák a gázatomokat, nagy záporban homó részük természetesen elsiklik az atomok között, de feltétlenül akad megszámlálhatatlanul sok szá=guldó elektron, mely telibe talál egyes gáz atomokat. Rutherford azt várta, hogy ezek a telitalálatok meg tudják bontani az eredeti gázatomok belső egyensúlyát s a kísérletek csakugyan meghozták e remény beteljesedését. A katódsugarak bombázása a nitrogén atomjaiból letépett egy csomó elek* trónt, minek következtében a nitrogénatomok megváltoztak és átalakultak a kisebb atomsúlyú hidrogén atomjaivá. Aston a klórral végezte el ugyanezt a kísérletet , míg részben ugyanazt az eredményt kapta, mint Rutherford, vagyis egy újabb, kisebb atomsúlyú elem keletkezett, részben azt a meglepő felfedezést tette, hogy az atom egyensúlyának megzavarása ellenkező irányban is járhat következménnyel, azaz a bombázó elektronok nemcsak leszakíthatnak részeket a stabilis atomokból, hanem bele is hatolhatnak és ottmaradhatnak, mint mikor egy üstökös belekerül a naprendszerbe és itt ragad, megváltoztatva az eredeti rendszer képét. Úgy Rutherford, mint Aston kísérletei ezek szerint még távolról sem jelentőségűek, de azért mindenesetre gyakorlati komoly bázisul szolgálhatnak annak a kongresszusnak, mely most fog összeülni Svájczban, hogy megvizsgálja az atomenergia gyakorlati hasznosíthatásának lehetőségeit. Az angol fizikusok sikeres kísérletei egyelőre csak az atombontás lehetőségét bizonyítják, de még nem mutatják meg az utat arra, hogy az atomközi energiát hasznosítható formában lehessen felszabadítani. A katódsugarakkal csinált atombontáshoz ezzel a czéllal ellentétesen nagy energiára van szükség, holott ép ellenkezően az atombontásból várunk hasz*nosítható energiát. Abban a helyzetben vagyunk, mintha már tudnánk, hogy a szénben energia rejlik, kísérletileg be is bizonyítottuk már, de még nem tudnánk, hogy a szenet meg kell gyújtani, hogy hasznosítható hő* energiává változzék át a benne felraktáro* zott energiamennyiség. Az atomközi ener* giához sem tudunk még ilyen értelemben hozzáférni, amíg meg nem találjuk az egy* szerű „meggyújtás" módszerét, amiről egye*lőre sejtelmünk sincs, hogy milyen lesz, csak bízunk benne, hogy megtaláljuk. Sz. K. JÓZSEF FŐHERCZEG SZÉKFOGLALÓJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN. A SZERELEM ÉS LEWISHAM ÚR. Regény. (Folytatás.) Irta H. G. Wells. Fordította Tonelli Sándor. (Ha figyelmesebben megnézte volna őt asz* szonyom, kétségtelenül feltűnt volna saját* ságosan fényes gallérja, mely majdnem olyan volt, mintha felülete nedves gummival lett volna bekenve. Noha ennek tulajdonképpen semmi köze sincsen a történethez, úgy érzem, hogy mielőtt tovább mennék, erre is ki kell terjeszkednem, mert különben elveszteném a kegyed érdeklődését. Londonnak nagyon sok rejtelme van, ezek között ez a sajátsá* gosan fényes fehérnemű. ,,Az olcsó mosóinté*zetek megkékítik a holmikat" — mondhatná ön asszonyom. — „Ennek is kékesnek, általánosan kopottnak, a gomblyuknál szagga* tottnak és kirojtozottnak kellene lenni. De ez a gallér . . ." Ha közelebbről megtekin* tette és tája olyan végül megérintette volna, a tapin* lett volna, mint a halottasházé, nyirkos és hideg. Ez azért van így asszo* nyom, mert a gallér vízálló anyagból készült. Abból a fajtából való volt, melyet este a fogkefével kell végigmosni és a szék támlá*jára kell akasztani, hogy megszáradjon másnap reggel megifjodva látja viszont. Le* swishamnak ez volt az egyetlen gallérja, mel* lyel legalább három pencet takarított meg hetenkint, ami egy tanulmányait végző south* kensingtoni tanárjelöltnél, aki az atyai, de egyúttal túlságosan takarékos kormány által engedélyezett heti egy guineából él, kétségtelenül igen megfontolandó összeg. A gallér nagy felfedezés volt Lewishamra nézve. Leg* először egy gummiárokkal teli üzleti kirakat* ban pillantotta meg, ahol egy üvegmedenczének a fenekén feküdt, amelyben az arany* halak rosszkedvűen össze-vissza úszkáltak. Ekkor állapította meg magában, hogy na* gyon szereti az ilyen fehérneműt. Meglepőnek tűnhetett azonban fel a széles , vörös nyakkendőnek a viselése, — olyanforma széles vörös nyakkendő, amilyent a délnyugati vasúttársaság portásai szoktak viselni. Más egyéb Lewishamon nem volt dandy* szerű, még a hiúságból viselt szemüvegről is letett. Kellett, hogy ez gondolkozóba ejtse önöket . . . Hol is láttak önök nagy tömeget együtt, tüntetésszerűen sok vörös nyakkendő* vel? Meg kell mondani az igazat. Lewisham újból szoczialista lett! Az a bizonyos vörös nyakkendő csak külső és látható jele volt a nagy belső és szellemi fejlődésnek . . . Lewisham, buzgó tanulmányaitól való igénybevétel mellett is ez idő alatt átolvasta Butler Analógiáját és más könyveket; csoportosította az érveket, kételyei támadtak és az éjszaka csendjében Istenhez fordult, hogy ,,hitet" adjon neki, — adjon tüstént „hitet", ha van értéke a Levisham úr megoltalmazásának. A hit azon*ban nem akarta őt megszállani . . . Sorsáról alkotott képzete többé nem merült ki egy távoli katedrához vezető vizsgák sorozatá* ban és a „liberális szellemű" politikai kiváló* ságban. Kezdte társadalmi rendünknek egyes olyan tüneteit felértékelni, melyek Whortley- ban nem nyilvánultak meg előtte, kezdte érezni, hogy a komor nincsetlenség hogy mélyül teljes nyomorúsággá és szenvedéssé, ami a modern Londonban oly sok emberi életnek az alapszínét adja meg. Különösen egy éles ellentét rögződött meg szimbolikus módon az elméjében. Egyik oldalon voltak