Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Az elemek átváltoztatása. Sz. K. 115. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
9. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. _ 117 a Westbourne Park yard sztrájkoló, elsenyvedt és éhező szénhordói, a fekete utczák sarában kolduló gyermekek és éhező munkanélküliek egy leveskonyha előtt, a másik oldalon, két utczával odébb, a Westbourne Grove,fényárban úszó üzletek sorozata,cab=ek és fogatok nyüzsgő forgataga és a költekezésének olyan tobzódása, hogy a lyukas czipőkben és rosszul szabott ruhában fáradtan haza felé törtető diákot minduntalan feltartóztatta a szoknyák, csomagok és elragadóan bájos nőiességnek a forgataga. Kétségtelen, hogy a fáradt diáknak saját dicstelen tapasztalatai élezték ki az erkölcsi tanulságot. Ez azonban csak egyik pontja volt az élénk megismerések állandóan visszatérő sorozatának. Lewishamnak erős, mondhatni ösztönszerű meggyőződése volt, hogy emberi lény nem lehet boldog, míg mások közvetlen közelében nyomorognak s a gazdaságnak ez a derűs csillogása a bűn érzete gyanánt érintette őt. Ekkoriban még azt hitte, az emberek felelősek a saját sorsukért és ezekben a napokban még az erkölcsi közömbösségnek a fokát méregette magában és embertársaiban. Ugyanekkor azonban kezébe került a „Haladás és szegénység" és a „Közjólét"-nek nehány véletlen füzete s nem volt nehéz magáévá tenni az ármányos és kizsákmányoló tőkések és földbirtokosok s a derék, becsületes, szenvedő munkások elméletét. így lett belőle szoczialista. Természetesen annak szüksége, hogy rögtön tegyen valamit, amivel kifejezésre juttatja új hitét, sürgető módon ébredt fel benne. Elindult és egy történelmi pillanatban megvásárolta a vörös nyakkendőt. Vérszínűt kérek, — mondta Lewisham szelíd hangon a fiatal hölgynek a pult mögött. — Milyen színű legyen ? — kérdezte a fiatal hölgy a pult mögött, élesen. — Bíborvöröset kérek, — mondta Lewis=ham szégyenkezve. Estéjének legnagyobb és buzgalmának jelentékeny részét annak próbálgatására áldozta, hogy a nyakkendőt miként kösse szép csokorba. Ennek kedvéért új kézügyességet kellett neki elsajátítani, azelőtt ugyanis mindig kész nyakkendőket viselt. Lewisham így proklamálta a társadalmi forradalmat. Az első alkalommal, mikor szimbolikus nyakkendő megjelent az utczán, a hatalmas termetű, rendőrök menete vonult fel egyes sorban a Brompton Roadon. Lewisham ellenkező irányban haladt. Magában hümmögni kezdett. Sokat jelentő pillantással haladt el a rendőrök mellett és a Marseillaiset dúdolta . . Ez azonban már hónapokkal előbb történt s azóta a vörös nyakkendő használati ruha= darabbá és szokássá vált. Ezúttal egy kovácsolt vaskapun fordult be az Exhibition Roadról és belépett a főiskola előcsarnokába. Az előcsarnok diákokkal volt tele, akik könyveket, táskákat, fizikai eszközöket tartalmazó dobozokat vittek a hó=unk alatt, álltak és vitatkoztak, a vitaegyletnek bekeretezett és üvegezett hirdetéseit olvasták, vagy jegyzőkönyvet, czeruzát, radir, gummit és rajztollat vásároltak a szabadalmazott papírkereskedőnél. Nagy számmal voltak köztük mindenféle új alakok, fizető diákok, fekete felsőkabátban és selymes kalapban, vagy jól vasalt ruhában és a hallgatók zöme, a Lewisham osztályából, nyersek, kopottak, rendetlenek, groteszk módon rosszul öltözöttek és bizonytalan megjelenésűek ; egy feltűnt Lewishamnak bóbitás tengerész sapkájával és arany kitüntetésével, egy másik durva fejes keztyűjével, a harmadik pedig nagyon finom bőrkeztyűjével. A diákok között Grummett, az egyetemi törzskönyv örökös vezetője, buzgólkodott. — A czuczilista ! — mondta egy csúfolódó hang. Lewisham úgy tett, mintha nem hallotta volna, de erősen elpirult. Nagyon gyakran kívánta, hogy ne pirulna el olyan könnyen, hisz már huszonegy éves férfi volt. Figyelmesen tanulmányozta a vitaegylet hirdető tábláját, melyen „Lewisham E. C. előadása a szoczializmusról" volt hirdetve a legközelebbi pénzekre és áttörtetett az előcsarnokon, ahol a törzskönyv várt a bejegyzésre. Néhány perczig azonban nem tudott a bejegyzéshez jutni, mert társainak kézszorításai és barátságosan nyers életei feltartóztatták. — Rettenetes biflázó ez az állat Lewis=ham, — jellemezte egyik társa. — A második volt a mult esztendőben. Borzalmasan margol. Valami állati önhittség van ezekben a biflázókban. Vizsga . . . vitaegylet . . . vizsga. Mintha ezenkívül nem is volna élet. Az év elejétől végéig egyszer se menne valami mulatóhelynek a tájára. Lewisham éles füttyentést hallott, a lift felé rohant és pont az elindulás pillanatában érte el. A lift nem volt kivilágítva és sötét árnyakkal volt tele, csak a vezetőnek az alakját lehetett megkülönböztetni. Mikor Lewisham találomra vizsgálgatta a sötét arcokat maga körül, egy lányos hang a nevén szólította. . — Ön az, Heydinger kisasszony ? — felelte. — Nem vettem észre. Remélem, kellemesen töltötte a szünidőt ? IX. Heydinger Alice tére Mikor Lewisham az épület legfelső emelet megérkezett, félreállt a lift ajtajától, hogy egyetlen megmaradt útitársa előtte kiléphessen. Az útitárs Heydinger kisasszony volt, aki őt megszólította, az aranyszegélyes barna burkolatú könyv tulajdonosa. A többiek közül a földszintről egy sem jött fel a harmadik emeletre. A lift közönségének többi része a „csillagászati" és „kémiai" emeleteken szállt ki, de ők ketten harmadik esztendei tanulmányuk tárgyául a zoologiát választották és a zoologia az épület legmagasabb részében volt elhelyezve. A leány kilépett a világosságba és arczát akarata ellenére könnyű pirosság futotta el. Lewisham- nak feltűnt, hogy a ruhája megváltozott. Lehet, hogy ez a leánynak a figyelmét sem kerülte el és észrevette a futó meglepetést Lewisham arczán. Az elmúlt tanévben — barátságuk ugyanis már csaknem egy esztendős volt — Lewisham sohasem gondolt arra, hogy a leány esetleg csinos is lehet. A legjellemzőbb dolog, amire a szünidő alatt határozottan vissza tudott emlékezni, az volt, hogy haja sohasem volt egészen lesimítva és ha véletlenül egyszer rendben volt, valósággal izgatta őt és megint felborzolta. Lewisham különösen a leánynak ideges kézmozdulatára emlékezett, mellyel haját összekuszálta. Erről eszébe jutott, hogy hajának a színe kellemes világosbarna volt. A száját elfelejtette és a szemének a színét szintén nem tudta volna megmondani. Igaz, hogy a leány szemüveget viselt. Alaktalan, sötét ruhája is csak bizonytalanul élt az emlékezetében. Mégis, míg távol volt tőle, meglehetősen sokat látott belőle. Nem ugyanabban a tanfolyami csoportban voltak ugyan, de a vitaegylet választmányában megismerkedtek egymással. Lewisham ebben az időtájban fedezte fel a szocializmust. Ez alapot nyújtott nekik az eszmecserére és érintkezésre ösztönözte őket. Úgy látszott, hogy a leány nagyon érdekesnek találta Lewishamnak a dolgokról alkotott felfogását és mintha a véletlen akarta volna, sokszor találkozott vele az iskola folyosóin, a hatalmas egyetemi könyvtárban és a képzőművészeti múzeumban. Bizonyos idő múlva úgy tűnt fel, mintha ezek a találkozások nem is volnának egészen véletlenek. Lewisham életében ezúttal kezdett először képzelődni beszélőtehetségéről. A leány fel tette magában, hogy sarkalni fogja az ambiczióját, ami nem is volt nehéz feladat. Azt hitte, hogy Lewishamnak kivételes tehetsége van és hogy neki hivatása lehet ennek a tehetségnek az irányítása. Kétségtelenül hozzá is járult hiúságának kifejlesztéséhez. Ő is be volt iratkozva a londoni egyetemre és a gyakorlati tudományokból együtt szigorlatoztak júliusban,— a leány kissé gyengén volt elkészülve — ami csak arra szolgált, mint minden az ilyen esetekben, hogy újabb kapcsolatot teremtsen közöttük. A vizsgája nem sikerült, de Lewishamnak a becsülését irányában egy cseppet sem kisebbítette. A szigorulati napok alatt nagy általánosságban beszélgettek a barátságukról és más hasonló dolgokról, a déli szünetek idején a Burlington Arcade alatt, — megjegyzendő, hogy az egész Burlington Arcade mulatott a leánynak divattalan szürke ruháján s Lewishamnak vörös nyakkendőjén, — egyebek között a leány szemrehányást tett Lewishamnak, hogy egyáltalán nem olvas költőket. Mikor a vizsga után együtt haladtak a Piccadillyn, megállapodtak, hogy írni fognak a szünidő alatt egymásnak, költészetről és magukról s a leány némi habozás után kölcsön adta Rossetti költeményeit. Lewisham kezdte elfelejteni, amit eleinte nagyon jól tudott, hogy a leány két vagy három esztendővel idősebb volt nála. Lewisham a szünidőt egy kevéssé szimpatikus, de egyébként jóindulatú nagybátyjánál töltötte, aki foglalkozására nézve szerelő, mester és építő=vállalkozó volt. A nagybácsiknak hattagú családja volt, köztük a legidősebb tizenegy éves s Lewisham mint tanító hasznossá tette magát. Azonkívül erősen készült a tanulmányait befejező harmadik esztendőre, melynek folyamán nagy dolgokat szándékozott végrehajtani és megtanult kerékpározni. Azonkívül Heydinger Alicera is gondolt s mint ki fog tűnni, Heydinger Alice is gondolt rá. Nagybátyjával, aki a helyi konzervatív pártnak kiváló tagja volt, vitatkozni szokott a szocziális kérdésekről.Nagybátyjának a vitatkozási modora módfelett durva volt. A szoczialisták tolvajok, szokta mondani. A szoczializmus czélja az, hogy elszedje, amit az GRÓF ANDRÁSSY GYULA FOGADTATÁSA MISKOLCZON.