Vasárnapi Ujság – 1921
1921-05-25 / 10. szám - Az elemek átváltoztatása. Sz. K. 115. oldal / Természettudomány, ipar és rokontárgyuak
9. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. _ 119 — Ugy van, — mondta, mikor kezet szorítottak. Lewisham habozott, hogy megfogja-e a leány kezét. A szemébe nézett s e pillanatban a leány hátralevő éveinek háromnegyede részét odaadta volna, ha szeme és tekintete kifejezte volna, amit akar. De e helyett úgy érezte, hogy arcza kemény, a kis izmocskák ajka körül engedetlenül rángatóznak s azt képzelte, hogy ez az önmegismerés kiöli az őszinteséget a szeméből. — Úgy érzem, — mondta Lewisham, — hogy ennek így kell megindulni. Mindig őszinte barátok maradunk, egymás oldalán. — Mindig. Amiben csak segíthetek, segítség íjére leszek. Segíteni akarom, ahol csak tudom. — Ketten együtt. — mondta újból megszorítva a leány kezét. Lewisham: Az öröm villant meg a leány arczán. Szeme egy pillanatig a benső meghatottság szépségében ragyogott. ,,Ketten együtt" — ismét teljes ajka remegett, torka pedig elszorulni látszott. Egyszerre visszarántotta a kezét és elfordította az arcát. Hirtelen a csarnok vége felé sietett és Lewisham azt látta, hogy a zsebe kendőjét keresi zöld és fekete ruhájának redői között. Heydinger Alice sírt. A meghatottságnak ez a teljesen megmagyarázhatatlan rohama zavarba ejtette Lewis- hámot. A leány után sietett és mellette megállt. Miért sír? Azt remélte, hogy senki sem jön a kis csarnokba, míg a leány el nem teszi a zsebkendőjét. Mindamellett a jelenet hízelgett neki. A leány végre erőt vett magán, leszállította a könnyeit és kivörösödött szemével újra mosolygott. — Olyan szomorú vagyok, — mondta még a sírástól csukló hangon. Azután megnyugodva tette hozzá: — Olyan boldog vagyok .. . Együtt fogunk küzdeni. Együtt, mi ketten. Én segítek önnek. Érzem, hogy tudok segíteni. Kint a világban még oly nagy feladatok várnak megvalósításra. — Ön nagyon önfeláldozó, hogy segíteni akar nekem. — mondta Lewisham, egy mondatot idézve, melyet még azelőtt akart mondani, mielőtt látta volna, hogy a leányt mennyire elérzékenyítette. — Nem! . . . Nem tapasztalta-e már, — kérdezte a leány hirtelen, — hogy egy nő milyen keveset tehet egyedül a világban ? — Vagy egy férfi, — felelte Lewisham pillanatnyi gondolkozás után. A első szövetséges így csatlakozott Lewishamhoz a vörös nyakkendő szolgálatában, a vörös nyakkendő és a hírnév szolgálatában, melynek rövidesen jönnie kellett. Első szövetségese volt neki; eddigelé — leszámítva falra alkalmazott feliratokat, — titokban tart a totta személyi ambíczióit. Még ama bizonyos, félig elfelejtett whortleyi szerelmi ügy alkalmával is, noha a bizalmaskodásnak elég magas fokáig eljutottak, egyáltalán nem tett említést jövő pályafutásáról. XI. Szellemidézés: Heydinger Alice nem volt hajlandó letenni a halottak szellemeiben való hitéről s ebbeli meggyőződése a laboratóriumban a délutáni tea alatt vitára adott alkalmat. A nő diákoknak, akik ebben az évben többségben voltak, délután négy óra és a termeket bezáró szolgának öt órai megjelenése közötti időben teát szolgáltak föl. Esetről esetre a férfi hallgatókat is meghívták teára. Utóbbiak közül azonban ugyanazon időben egyszerre legfeljebb kettő vehetett részt a teázásban, nem lévén több két fölös csészénél, mióta a hebehurgya Simmons összetörte a harmadikat. A szögletes fejű és kemény, szürke szemű Smithers határozott ellenszenvvel érvelt a túl= világi élet ellen, míg Bletherley, aki narancsszín nyakkendőjével és nyiratlan szőke hajtömegével tetszelgett magának, nagyjában hajlandó volt hinni benne. — Mi például a szerelem ? — kérdezte Bletherley. — Bizonyára halhatatlan! Megjegyzését azonban tárgyhoz nem tartozónak tekintették és nem törődtek vele. Lewisham, aki az esztendőnek legtöbbet igérő diákja volt, a szellemek létezését érvek alapján mérlegelte. A szellemidéző seanceokat szemfényvesztésnek minősítette. — Ostobaság és csalás! — mondta Smithers hangosan és féloldalt pislantva leste, hogy a kihívás elérte-e a czéltábláját. A czéltábla egy feltűnően kis arczú és nagy, szürke szemű, őszes kis öreg ember volt, aki szótlanul állott a laboratórium egyik ablakánrál, míg csak a személyét nem vonták bele a vitába. Barna bársony kabátot viselt és rettentő gazdagság hírében állott. Lagune volt a neve. Nem volt rendes hallgató, hanem az olyan külső látogatók közé tartozott, akik bebocsáttatást nyertek a nem teljesen megtelt laboratóriumokba. Buzgó spiritisztának ismerték s azt is beszélték róla, hogy Huxleyt nyilvános vitára szólította fel a materializmus kérdéséről. Az élettani órákat azért látogatta s közben a laboratóriumi munkákon azért vett részt, hogy — mint mondotta, — a hitetlenséget saját fegyvereivel győzze le. Mintha csalétek lett volna, mohón kapott Smithers ellentmondásán. — Tagadom! — mondta és a keskeny laboratóriumban a többiek felé közeledett, mintha utána menne a saját hangjának. A selypítésnek egy árnyalatával beszélt. — Bocsásson meg, igen tisztelt uram, ha közbeszólok. A kérdés azonban rendkívül érdekel. Azt hiszem, nem zavarom önöket. Bocsáson meg, uram. Vonatkoztassuk az ügyet az én személyemre. Bolond vagyok én, vagy csaló ? — Kérem, — védekezett Smithers akkora udvariasággal, amekkora csak egy south- kensingtoni diáktól kitelik, — ilyenformán a dolog kissé személyes természetű. — Tegyük fel uram, hogy én becsületes megfigyelő vagyok. — Helyes ... és ? — Nos tehát, én láttam szellemeket, hallottam szellemeket és éreztem az érintésüket. Beszéd közben szürke szeme tágra nyílt. — Akkor csak bolond lehet. — mondta Smithers halk hangon, úgy hogy a spiritiszta nem hallhatta meg. — Esetleg csalódhatott. — vélekedett Lewisham. — Biztosíthatom önöket . . . mások láthatnak, hallhatnak, érezhetnek. Én azonban tudományosan ellenőriztem őket. Ellenőriztem ! Van némi tudományos gyakorlatom és bizonyítékokat szereztem. Tudományos és kétségbevonhatatlan bizonyítékokat! Minden elképzelhető módon ... De kérdezem öntől, uram, kereste már az alkalmat, hogy szellemekkel — Az találkozzék? csak arra jó, hogy az ember egy guineát kidobjon szélhámosságra. — felelte Smithers. Itt — Nos látja, ilyenek önök! Csupa előítélet van valaki, aki tagadja a tényeket és következetesen nem akarja meglátni őket, nem akar a közelükbe menni. — És ön megengedi akármelyik embernek a hármas királyságban, aki nem hisz a szellemekben, hogy jelen legyen a mielőtt abbanhagyná a tagadást? seanceon, — Feltétlenül igen. Feltétlenül igen! Bárkinek, aki még nem találkozott szellemekkel. Ez az érv fokozta az érdeklődést. A kis öreg úr hamarosan belekevült. Ismer valakit, akinek a legkülönösebb adományai vannak, egy médiumot, aki . . . — Megfizetteti magát? — kérdezte Smithers. — A nyomtató lónak talán be szokták kötni a száját? — vágott vissza Lagune haladéktalanul. Mindenki Smithersen nevetett. — Kétségbe vonná ön egy mérleg hitelességét, mert pénzen vásárolta ? Jöjjön és győződjék meg. — Lagune egyre jobban felhevült, gesztikulált és mind hangosabban beszélt. Azon melegében az egész osztályt meghívta egy külön seance-sorozatra. — Figyelmeztetem önöket, az is lehet, hogy nem jelenik meg semmi. A valószínűség azonban mellette szól . . . Végtelenül örvendenék . . . Lewisham ilyenformán beleegyezett, hogy jelen legyen a szellemidézésnél. Megállapodtak, vülük hogy Heydinger Alice is ott lesz , ki= még a hitetlen Smithers, Lagune, utóbbinak gépírónője és a médium lesznek a társaságban. Azután másik társaságot állíta= A FUTÓK STARTJA. MAGASUGRÁS. A MAGYAR ATHLETIKAI KLUB MARGITSZIGETI VERSENYEIRŐL.