Vasárnapi Ujság – 1921
1921-06-12 / 11. szám - Viscount James Bryce 11. szám / Arczképek, Külföldiek - A Jókai-szobor leleplezési ünnepéről (2 kép) 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Az Országos Földmíves Szövetség nagygyűlése a Vérmezőn (5 kép) 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Ezerötszáz méteres futóverseny: Sorakozás az indításhoz 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Gróf Apponyi Albert hetvenötödik születésnapjának ünnepe (4 kép) 11. szám / Időszerű illusztrácziók - Harangszentelés Kismaroson (2 kép) 11. szám / Időszerű illusztrácziók - A Műcsarnok tavaszi kiállításából: Túry Gyula: Erdő széle. – Englerth Emil: Sámson és Delila. – Gábor Lajos: Rézteleki paraszt menyecske. – Jámbor Lajos: Áhitat. – Szent-Iványi Gyula: Imádkozó bányászok. – Czencz János: Marczella. – Spányik Kornél: Feleségem arczképe. – Kukán Géza: Beomlott bányában 11. szám / Műtárgyak - Jókai Mór szobra. Strobl Alajos szoborműve 11. szám / Műtárgyak - Dante sírja Ravennában 11. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - Dante szülőháza Firenzében 11. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek
9. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. _ 123 hogy ez azonnal megértette és az angol lányt egyesült erővel visszanyomták a székére. De don Quijote özvegye nem tartozott azok közé, a kiket az ember egykönnyen lerázhatott a nyakáról és oly erővel kapaszkodott a szerencsétlen tanárjelölt karjába, mely a birminghami legelső gyárban remekbe készült harapófogónak is becsületére vált volna. Kínjában olyant kiáltott a kisasszony fülébe, hogy ennek ujjai egy pillanatra tágultak és akkor Krantz úr egy rántással kihúzta karját a vaspántok közül. A mulatságos epizód egyszerre megváltoztatta a merev alaphangulatot, mely melegebbé lett és a társaság is összekeveredett. Most Klárika és Barna egymás mellett állottak, mint a tudósok mondanák, egymásnak érzékenységi körében, mely mint valami magnetikus fluidum, akárcsak a földgömböt a levegő, láthatatlanul körülveszi az emberi testet. Mind a ketten kellemes zsibbadtságot éreztek végigfutni testükön, a halántékuk kimelegedett és vérük sebesebben kezdett lüktetni. Egymásra néztek és tiszta szívből nevetett mindegyik. Oly jól esett nekik, hogy a támadt zenebona zűrzavarában észrevétlenül élvezhetik egymás közeli létét. Barna volt az első, aki ebből az édes mámorból magához tért és úgy érezte, hogy neki most beszélgetést illenék kezdeni. De nem mert megszólalni, mert attól félt, hogy a varázs szétoszlik és újra jön a hidegség, a fagyos szél, a nedves hó újra csapkodja arczát, holott mindezt most nem érezte. Álltak egymás mellett némán és beszélgettek egymással egy nyelven, melyet nem tanul senki, de mindenki tud, melyhez nem is kell alak, mert tudja azt a szem is, mely nem kiváltsága az embernek, mert érti azt a dalos madár és az illatozó virág is... De ah, hamar kikergették őket ebből a kis külön paradicsomból ... Egyszerre megharsant missz rikácsoló hangja és a fölébredt álmot adozók ijedten néztek körül. — Ah báró úr, vége a művészi hangula rómnak. Ez a buta tömeg lehetetlenné tesz itt minden munkát. — Hála Isten, — felelt nyersen a báró, — akkor hát pakkoljon és gyerünk haza. A missza megsértett művész gőgjével fordított hátat a bárónak, akit különben mindig azzal vádolt, hogy nem érdeklődik az ő művészi működése és annak eredménye iránt. A báró észrevette, hogy kicsit kurtán bánt el őnagyságával és utána kiáltott : — Kérem kisasszony, maguk Klárikával a kis kocsirszánon mennek, mert én a remetét veszem a szánomra. Apropos remete, lássa, ez magának való alak volna. A kastélyban mindjárt hozzá is foghat, jobb modellt messze vidéken nem találhat magának. — Köszönöm báró úr, ez pompás gondolat, — felelt az angol nő és arczáról rögtön eltűnt az iménti szigorúság. Sámson úr csakugyan föltette magában, hogy a remetét kiragadja különös világából és a kastélyba viszi és ameddig csak lehet, ott tartja. Ezt tudtára is adta a remetének félig parancsoló, félig rábeszélő hangon, de az ijedten tiltakozott a terv ellen. Hogy ő ott hagyja vadon erdejét és egyszerre elmerüljön az úri élet puha kényelmébe? Ez lehetetlennek, majdnem árulásnak tetszett előtte. De tiltakozása hamar elgyöngült, sőt teljesen megszűnt, mert életében sohse mondott ellene Sámson úrnak és minden ellene szegülést bűnnek tekintett volna az ő patrónusa ellen. Mikor aztán a szánok előrobogtak, Patak Sámson a báró intésére szomorú arczczal mászott be a szánkóba és foglalt helyet a főúr mellett. Míg a missz összeszedte holmiját, a báró kisasszony egy csoportban állott a két Uzonyival és Krantz=zal. Barna nyitott szájjal szedte a lélekzetet és melle hevesen hullámzott, mert úgy érezte, mintha temérdek szó tódulna az ajkára és ő nem tudna nekik hangot adni. Az az érzése volt, hogy ha négyszemközt volnának, rögtön meg tudna szólalni, de ennyi ember jelenlétében ez tisztára lehetetlen. Klárika is hallgatott és csak akkor szólalt meg, mikor a missz figyelmeztette, hogy indulhatnak. Kicsi kezét Barna felé nyujtá és csak ennyit mondott: — Isten önnel, Uzonyi. A két kéz egy pillanatra összeért és a négy szem összevillant. És most Barna nagy kínnal ennyit mondott: Kezét csókolom méltóságos kisasszony. És a leány eltűnt, elényelte a föld, vagy felrepült a felhők közé, azt Barna nem tudta volna megmondani. Körülhordozta tekintetét, keresve őt. Üres, komor és hideg volt körülötte minden. Úgy érezte, hogy a fölötte lebegő hófelhők egyszerre szikladarabokká válnak és rászakadni készülnek. Sámson úr csakugyan kísérletet tett, hogy a két Uzonyit a kastélyba vigye ebédre, de ezek nemcsak nem fogadták el, hanem még Krantzot is elkérték az ünnepi lakomára. Még aznap hire futott a két Sztregován, hogy a remete milyen meglepetést szerzett Sámson bárónak. A strazniczi hidnál meg ugrott mellőle. Valami hiba történt a hámuban és a szánkó megállt, hogy a kocsis a bajt megigazíthassa. A remete, aki komolran és szótlanul ült Sámson úr mellett, kilépett a szánból, hirtelen átugrott az árkon, ott visszafordult és az elámulva utána tekintő Sámson úr felé kiterjesztve két kar*ját, így kiáltott: — Bocsáss meg atyám, de nem tehetek másképp. A következő pillanatban eltűnt a zúzmarás erdőben. A báró a legnagyobb levertségben érkezett meg a kastélyba és mivel Klárika is feltűnően rosz kedvű volt, úgy hogy a hangját is alig lehetett hallani, ez a nap nagyon szomorúan telt el. Az állapotot súlyosbította az, hogy az angol lány a Vág partjáról egy hatalmas náthát hozott magával és délben már olyan piros volt az orra, mint a legérettebb paprika, mely valaha Szeged padlásablakain kikandikált. Emiatt aztán a hiú és érzékeny leány, aki ha egy szálka ment az ujjába, már azt kívánta, hogy mindenki őt sajnálja és vele foglalkozzék, vagy dühöngött, vagy pedig jajgatott, a közbeeső szüneteket pedig pisztolydurranásszerű prüszkölésekkel töltötte ki. Végre is Sámson úr gorombán ráüzent, hogy okosabban tenné, ha nem vonná magára a közfigyelmet ezzel a szörnyű lármával, mikor ilyen dagadt és vörös az ábrázata és az orra. Mire a missz dühbe jött, szobájába zárkózott és ettől kezdve az állapot tűrhetőbb lett. (Folytatása következik.) X/1 Csonka Magyarország — nem ország, BERZEVICZY ALBERT, A TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ELNÖKE ÁTADJA JÓKAI SZOBRÁT SIPŐCZ JENŐNEK, BUDAPEST POLGÁRMESTERÉNEK. ÖZV. HEGEDŰS SÁNDORNÉ JÓKAI JOLÁN, CSALÁDJÁVAL A SZOBORLELEPLEZÉSI ÜNNEPÉLYEN. ~ . A JÓKAI-SZOBOR LELEPLEZÉSI ÜNNEPÉRőL. Egész magyarország - mennyország.