Vasárnapi Ujság – 1921

1921-06-26 / 12. szám - Rabindranath Tagore (arczképpel). Zoltán Vilmos 140. oldal / Élet- és jellemrajzok

i?- szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAP Lewisham gondolkozni akart ! De két fej többet ér egynél, ha véleményt kell valamiről alkotni, — gondolta a leány. Bántotta őt, hogy oly kevéssé tud belátni társának a lelki világába. Hogy be van burkolózva és milyen távol esik egyik lélek a másiktól, gondolta, miközben a kocsiból a kívül elrohanó sötét tárgyakra meresztette a tekintetét. Hirtelen nyomasztó érzés fogta el. Egyedül érezte magát, teljesen egyedül, teljesen üres világban. A figyelem egyszerre ismét külső dolgokra terelődött. Észrevette, hogy ketten a szom­­széd fülke utasai közül őt nézik. Keze aka­­ratlanul a haját kezdte igazgatni. XII. Lewisham követelőleg lép fel Henderson Ethel írógépe előtt ült Lagune úr dolgozószobájának az ablakánál és üres tekintettel bámult a novemberi félhomály kékes szürkeségébe. Arcza fehér volt, szeme ki volt vörösödve a sírástól, keze pedig moz­­dulatlanul pihent az ölében. Az ajtó épen az imént csapódott be Lagune mögött. — Istenem. — siránkozott Ethel. — Bár ne is élnék. Jobb volna, ha már vége volna mindennek! Azután megint elhagyta magát. — Ha legalább tudnám, hogy mit tettem, amiért így kell bűnhődnöm, mondotta magában. Igazában a legkevésbbé sem látszott sorsa üldözött léleknek, hanem első pillantásra szemmel láthatóan nagyon csinos leányt mu­­tatott. Feje formás volt és hullámos sötét haj fedte, barna szemét pedig szép metszésű, sötét szemöldök ívelte be. Ajka finom vágású volt, szája fejezésteljes nem túl kicsiny ahhoz, hogy kié lehessen, álla viszont kicsiny, nyaka fehér, telt és szép. Orráról felesleges külön megemlékezni, minden tekintetben meg­­felelt. Ő maga középmagasságú volt, inkább telt idomú, mint sovány, ruhája tetszetős, aranyos,barna anyagból volt, könnyű ujjak­ k­i­s szabásának vonalai az akkori idők jó ízlésének megfelelően kellemesek voltak. Ethel pedig az írógépe előtt ült, azt kívánta, hogy bár ne élne és azon tűnődött, hogy tulajdoni képen mit követett el. A szobát könyvállványok szegélyezték, melyeken egy hosszú sor nevetségesen hival­kodó kötet ötlött fel különösen, Lagune ,,mun­­kái", az életét betöltő zűrzavaros, nyakat tekert bölcselet-utánzásnak a termékei. A párkányokon Plato, Sokrates és Newton mely szobrai díszelegtek. Ethel mögött terpeszke­­dett a nagy férfiúnak zöldernyős villany­ lámpától megvilágított íróasztala, teleszórva a Hesperus, „Folyóirat kételkedők számára" kefelevonataival és példányaival, melyet Lan­gune az ő segítségével szerkesztett, kiadott, összeollózott, írt és egyben az ő segítsége nélkül — fizetett és olvasott. Egy lecsapott tollszár, egyenesen állva rezgett a tintafoltos írómappán, a tollnak egyik megmaradt fém a hegyén. A tollat Lagune úr csapta le. Az előző esti letörés rettenetesen bántotta s mielőtt Ethelt magára hagyta ból meg újból heves monológokban volna, új­ öntötte ki haragját. Nem kevesebbről volt szó, mint a hogy egy élet munkája omlott össze. Ethel pedig bizonyára tudta, hogy Chaffery csaló volt. Vagy nem tudta? Hallgatás. „Ennyi jótétemény után . . ." A beszédet Ethel siránkozása szakította félbe • — Tudom, tudom . . . De vádolta, Lagune nem érzett szánalmat s azzal hogy megcsalta és — ami még rosszabb, nevetségessé tette őt [Gondoljon a „munkára", amelyet South Kensingtonban megkezdett, —­ hogy folytassa azt a történ­­tek után? Hogy legyen hozzá elég lelkiereje, ha a saját gépíró kisasszonya kiszolgáltatja őt a mostohaapja csalásainak? „Csalásainak!" Ennél a szónál a hadonászó kéz mozdu­­latai szélesre változtak, a szürke szem mél­­tatlankodva kitágult, a sípoló hang pedig szónokira változott. Ha nem ő csalta volna meg önt, más tette volna meg. Ő volt Ethel félig mor­­mogó válasza, melyet a szellemkutató nem hallott meg. A­mi történt, nem volt olyan rossz, mint a felmondás, de mindenesetre tovább tartott. Odahaza pedig a haragos Chaffery várt rá, a­ki dühöngött, mert nem sikerült neki gummikesztyűt elrejteni.Chafferynek nem volt a­ joga, hogy őt okolja, bizonyára nem, de a sodrából kijött lélek nagyon könnyen kész az igazság mértékének meghamisítására. A tamburint, állította Chaffery, még kimagya­­rázhatta volna azzal, hogy Smithers felé emelt kezével el akarta kapni, hogy a fejét védje. De a gummikesztyűre nem volt ma­­gyarázkodás. Pedig ő alkalmat akart nyúj­­­tani Ethelnek, hogy biztonságba mikor rosszullétet színlelt. Ostobaság helyezte, olyas­­mit mondani, hogy ekkor valaki az asztalra nézhetett volna, ostobaság. A sokatmondó tollroncs mellett egy kis álló óra hirtelen éles hangon megszólalt és az öt órát jelezte. Etel hátrafordult székén és ülve az órára bámult. Szája szögletét lehúzva szomorúan mosolygott. Arra gondolt, hogy haza kell mennie és otthon újból kezdődik az egész. Cseberből vederbe ... A gondolatok zavarosan kóvályogtak a fejében. — Ostoba voltam . . . Talán mégis én volt A MISKOLCZON ÖSSZEGYŰLT IRODALMI TÁRSASÁG AZ AVAS EGYIK NYARALÓJÁBAN JÓZSEF K­.R. HERCZEG ELÜLTETI SZEPESSY ANDRÁS ALEZREDES EMLÉKFÁJÁT AZ AVASON. JÓZSEF KTR. HERCZEG A BORSODMEGYEI GAZDÁK KÜLDÖTTSÉGÉT FOGADJA. FAY SZERENA ELÜLTETI DERYNE EMLÉKFAJÁT. A MISKOLCZI KULTÚRÜNNEP, A­MELYEN EMLÉKFÁKAT ÜLTETTEK AZ AVAS-HEGYEN BORSODI SZÁRMAZÁSÚ NEVEZETES MAGYAROK EMLÉKEZETÉRE.

Next