Vasárnapi Ujság – 1921
1921-07-10 / 13. szám - Gróf Festetics György 13. szám / Arczképek, Hazaiak - A keszthelyi Helikoni-ünnepről (9 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - A Ludovika-Akadémia által rendezett lovagjátékokról (4 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - Az 1919 junius 24-iki ellenforradalom második évfordulójának megünneplése a Ludovika-Akadémiában 13. szám / Időszerű illusztrácziók - Az első magyar Derby-verseny Alagon (6 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - Hegedüs Loránt pénzügyminiszter alföldi útjából (2 kép) 13. szám / Időszerű illusztrácziók - A Szépművészeti Múzeum új magyar szerzeményei: Aggházy Gyula: Vízparton. – Zemplényi Tivadar: Az ezermester. – Girsik József: Női arczkép. – Munkácsy Mihály: Erdei tájkép. – Rombauer János: Férfi arczkép. – Györgyi (Giergl) Alajos: Női arczkép. – Spitzer Emanuel: Nevető férfi. – Hollósy Simon: Férfi arczkép 13. szám / Műtárgyak - Pantheon a keszthelyi balatoni parkban 13. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak
<4. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 147 Nem él ? És erre a gondolatra a szíve még rémültebben dobbant meg. Istenem, hisz akkor mi lesz Klárikából ? A czinikus apjához megy, akinek sejtelme sincs egy fiatal lány lelkéről ? Vagy a szívtelen és lélektelen Tamásné kezelésébe kerül ? Ez az etikettbáb fogja tovább nevelni? Hiszen Klárika mind a két helyen boldogtalan lenne. Végre is abba nyugodott bele, hogy a krónika szerint a Sztregovay-lányok mind késő mentek férjhez, hát várjuk be türelemmel, hogy mit hoz a sors. Még egy vendégük volt, Kordoványi Kristóf gróf, egy megcsontosodott agglegény, aki szintén rokonságot tartott. Eddig diplomácziai szolgálatban volt, de a nagy fölfordulás őt is hazahozta. Típusa volt a jelentéktelen, de nagyképű osztrák diplomatának, kinek arcza mindég súlyos gondokat szimulál, pedig nem bíznak rá semmit, nem tud semmit és nem dolgozik semmit. Szerencséjére az országnak, melyet képvisel. Minden tevékenysége udvari és főrangú bálokban és diplomácziai ebédekben, no meg udvari pletykák terjesztésében merül ki. Sámpson úr különben hamar megkedvelte, mert Kordoványi gróf is nagyon szeretett sakkozni, de természetesen ehhez sem értett és az öreg úrnak nagy örömére szolgált, hogy mindennap ráverhetett néhány partit. A karácsonyest a rendes programm szerint folyt le ; az alsó és felső-sztregovai is a kólák ünnepén Sámson úr egész családjával és összes vendégeivel együtt megjelent, — természetesen Jób urat kivéve, aki semmit sem utált annyira, mint a sokadalmat. Az alsó-sztregovai iskolás gyermekeknek a legnagyobb tanteremben gyújtottak karácsonyi fát, ott voltak a helyi előkelőségek is, beleértve a módosabb gazdákat. Az Istenadta nép az udvaron foglalt helyet. Uzonyi Barna szívdobogva várta azt a délutánt, mely hatvan boldog perczczel kecsegtette őt, mert tán megadatik neki ennyi ideig láthatni a leányt. Barna közben oly változáson ment át, hogy bátyját, Andrást egyenesen nyugtalanította. Egészségi állapotának rohamos javulása mintha megakadt volna, arcza megnyúlt és sápadtabb lett, sokszor egész napon át szavát se lehetett venni. Sokkal többet foglalkozott gordonkájával mint azelőtt és a hangszer úgy zokogott a keze alatt, hogy Aranka asszony nem egyszer bement hozzá és megkérdezte : Mi bajod Barna, hogy így keseregsz ? Barna rendesen ezt felelte : Nem én kesergek édes fiam, hanem a gordonkám. Ez már ennek a hangszernek a tulajdonsága, vígat nem is lehet rajta játszani. De az asszonykának az volt a legnagyobb bánata, hogy Barna enni se tudott már olyan jóizűeket, mint azelőtt. De még az olvasás se izlett neki, órákig elült a kályha mellett és a tűzbe nézett, anélkül, hogy könyvet vett volna a kezébe. Végre is a házaspár abban állapodott meg, hogy a tudósemberek rendesen bogarasak és kiszámíthatatlanok. Barna bizonyosan valami nevezetes találmányon töri a fejét és ez teszi őt olyan hallgataggá és gondolkozóvá. Egy este, vacsora közben Barna az előtte gőzölgő paprikás csirkét, melyből pedig alig evett még pár falatot, hirtelen messze tolta magától (noha Aranka asszony maga válogatta ki neki a legízletesebb falatokat) és minden apropos nélkül Romeo és Julia tragédiájáról kezdett beszélni. Aranka többször kinyitotta már a száját, hogy Barnát a csirkéhez visszaterelje, de ez oly mély érzéssel és olyan mélabúsan csengő hangon beszélt, hogy nem merte megzavarni, sőt ő is abba hagyta az evést az urával együtt. Mind a ketten feszülten figyeltek és mikor Barna az erkélyjelenetet is elszavalta, Aranka szemei tele lettek könnyel. A fiú székén hátradőlve, behunyt szemmel beszélt, egyszerre aztán megrázkódott, szeme kinyílt és ő bámulva nézett körül, mintha egyenesen Veronából csöppent volna ide Alsó-Sztregovára. Nagy csend lett, Aranka a szemét törölgette, András, hogy meghatottságát leplezze, köhögött. Az asszony így szólt: — óh Barna, milyen gyönyörűen tudsz te szavalni! Mintha te magad is átéreznéd ezeket a szép verseket. Látod, engem hogy megr ríkattál. — Óh, Arankám nem nagy feladat a te puha, galambszivedet megríkatni. — Igaz, nekem nagyon érzékeny szívem van, még a regényeken is úgy tudok sírni... De bezzeg ez a te nagy költőd ugyancsak kegyetlen, szívtelen ember lehetett. — Vájjon miért? — Hát már miért nem tudta boldoggá tenni ezeket a szegény fiatalokat ? Hiszen azért a színdarabja csak nem lett volna talán rosszabb? — Édesem. — szólt Barna szomorú mosollyal. — Shakespeare nagyon jól ismerte az emberi lelket és az emberi szenvedélyeket és tisztában volt azzal, hogy ez a szervtelen, szilaj szerelem nem vezethet boldogságra. Az ilyen hatalmas szenvedély rombol, az ilyen szerelem megöli azt, a kit rabjává tesz. Azzal fölkelt, a kályhasarokba húzódott és egész este ott ült szótlanul. Aranka szomorúan szedte össze a nem méltányolt paprikáscsirke kihűlt hamvait és letakarította az asztalt, meg se próbálva Barnát megkínálni. . .. Barna a helybeliek tömegében foglalt helyet és most elkövetkezett reánézve a hatvan boldogságos perez. Szemét állhatatosan Klárika arczára szögezte, úgy érezte, hogy egy rózsaszínű felhő száll reá és betakarja őt. Minden porczikája reszketett a gyönyörűségtől. A levegő egyszerre olyan illatos lett, mint a vadvirágos rét a meleg májusi eső után. A karácsonyfa gyertyái oly biztatólag ragyogtak előtte, mint távoli apró csillagok. Az őt körülvevő tömeget és zürzavaros lármáját kedvesnek és harmonikusnak találta, mert elrejtette őt és meg nem halhatóvá tette szive boldog ujjongását, melyről azt hitte, hogy az egész földkerekséget betölti, mint az utolsó ítélet harsonája. Klárika nagyapja mellett ült mozdulatlanul, de meg kellett érezni a fiú tekintetének simogatását, mert egyszerre mintha csak figyelmeztették volna, egyenesen Barna felé fordult és szemük találkozott. Barnának elállott a szívverése, egy pillanatig habozott, aztán bicczentett a fejével... solygott és ugyanoly diszkrétül A lány már visszaintett neki. Ezzel vége volt a találkozásnak. A két csillag elsuhant egymás mellett és eltűnt a világűrben. Klárika máskor a gyerekek közé szokott keveredni, akikkel jókedvűen elfecsegett. Most azonban meg se mozdult nagyapja mellől, kissé előrehajlott fejjel ült, mintha valami távoli dalra figyelne és arczán olyan kifejezés volt, mint az ifjú leányon, akit édes ábrándok hevítenek. Titokban remélte, hogy Barna talán az ünnepségen gordonkázni fog, de aztán eszébe jutott, hogy a fiatalember bizonyosan ízléstelennek tartaná a gyermekek ünnepén előtérbe tolakodni. Alig egy órai tartózkodás után az előkelő uraságok hazatértek. A kastélyban a karácsonyfa - gyújtás este hét órakor volt, de ebben már csak a család, az atyafiság és a belső cselédség vett részt, mely a fa alatt szintén ajándékoz. Az ünnepségek megtalálta a maga utolsó pontja az volt, hogy Sámson bárótól le az utolsó kuk=táig a kastély minden lakója a felső-sztregovai katolikus templomba vonult, éjféli misére. Az Uzonyi-házban is gyújtottak egy kis karácsonyfát a csemetének, de ennek a gyermeknek édes öröme, a kis kacsák vidám tapsa és a cseresznyenagyságú száj kedves gagyogása se tudta Barnát mély levertségéből kiverni. Szórakozott volt és szűkszavú, mintha idegen helyen volna és unná magát, a házaspár nagy bánatára, mely föl sem foghatta e magaviselet okát. Egyszer csak Barna a homlokára csapott és így szólt : — Ejnye de ostoba vagyok, egészen elfelejtettem nektek megmondani, hogy föl akarok menni a felső-sztregovai éjféli misére. András elámulva nézett öccsére. — De különös ötleteid vannak, Barna. Hogy juthat eszedbe késő éjjel ilyen útra vállalkozni ? (Folytatása következik.) A SZENTESI NÉPGYŰLÉSEN A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NÉPGYŰLÉSEN HEGEDŰS LÓRÁNT PÉNZÜGYMINISZTER ALFÖLDI ÚTJÁBÓL. Csonka Magyarország—nem ország, Egész Magyarország — mennyország.