Vasárnapi Ujság – 1921

1921-07-10 / 13. szám - A keszthelyi Helikon (képekkel) 150. oldal / Történelem és rokontárgyuak

150­­1. szám, 1921. 68. évfolyam. A KESZTHELYI HELIKON. Festetics Tasziló herczeg a Kisfaludy­ Tár­­sasággal szövetkezve felújította július 2-án és 3-án érdemes ősének, Festetics Györgynek s az általa száz év előtt rendezett keszthelyi he­­likoni ünnepeknek az emlékét. A szép és ke­­gyeletes ünnep lefolyásáról képeink adnak fo­­galmat. Nagyjában a régi programmhoz alkal­­mazkodott az ünnep : a költők verseiket szak válták, beszédeket mondottak, emlékfákat ül­­tettek irodalmunk nagyjainak emlékezetére. A kétnapos ünnep lelkesen, ünnepi hangulatban folyt le, kedves emléke lesz mindazoknak, a­kik részt vettek benne. Száznégy éve annak, hogy Festetics György gróf az első helikoni ünnepet rendezte 1817 február hó 12-én. Már akkor nagytekintélyű hazafiszámba ment, a Georgikon alapításával és egyéb kulturális áldozatkészségével magára vonta a nemzet figyelmét, sőt az udvart is megbékítette maga iránt, elfeledtette egykori kevéssé gutgesiint viselkedését, azt hogy ő is aláírta a Greven=huszárok kérvényét a magya­­roknak és a magyar nyelvnek a hadseregben való érvényesülése iránt. Most már főhercze­­gek látogatták, az ország és különösen Dunántúl magyarsága vezérét látta benne. A a nemes grófot fejedelemhez méltó hódolat vette körül, költők ünnepelték a kor hizel­kedő divata szerint, Berzsenyi Dániel is föllel­kesült és keserű honfibánattal és lelkes hódo­­lattal tele verssel üdvözölte. Festetics gavallé­­rosan hálás volt, két legszebb svájczi tehenet hajtatott be híres keszthelyi mintagazdaságá­­ról a költő niklai kúriájára, a miért aztán Berzsenyi elszégyelte magát és nem mert a grófhoz menni. Mikor aztán a gróf elhatározta, hogy né­­met mintára, a kor klasszicizáló divata szerinti ünnepet rendez a keszthelyi Helikonban, az ünnep legkiválóbb vendégének Berzsenyi Dánielt tekintette. Ott volt a Berzsenyinél előkelőbb úr számba menő Kisfaludy Sándor, továbbá a vidám és buzgó P. Horváth Ádám, a kedves és finom Dukai Takács Judit, de Berzsenyit tisztelte meg a gróf azzal, hogy érkeztekor levett kalappal ment elébe. Keszt­­hely környékének nemessége és népe nagy számmal gyűlt össze a nagy napra. Február u-én kezdődött az ünnep, a Georgikon ifjú­­sága iskolai színdarabot adott elő, másnap ünnepi mise, utána a Georgikon palotájában szónoklatok, melyekben a királyt dicsőitették, fiatalemberek verseket szavaltak, Dukai Ta­­kács Judit is felolvasta egy loyális versét. Ez­ után ebéd volt, délután a Georgikon kertjé­­ben egy madár­ berkenyét ültettek Gyöngyösi István emlékezetére. E közben szólt a duda, tizenkét magyar juhászlegény tánczolt, Hor­­váth Ádám egy idilljét olvasta fel és mind­­egyik költő a maga számára is ültetett egy- egy fácskát. Este zenei estély fejezte be az ünnepet. Ez a helikoni ünnep volt az első nagyobb arányú kísérlet a magyar irodalmi reprezen­­táczióra s jelentősége főleg ebben állott; más­­különben nem sok hatása volt irodalmunkra,­­ inkább a Georgikon és Festetics nimbuszát emelte nagy mértékben. A gróf egész kis vagyont költött rá, az első ünnep állítólag­­ 50,000 forintjába került. Berzsenyinek szer­­zett egy jó napot, bár ez sem volt zavarta­­lan : a betegesen érzékeny költő hozott egy fullánkot is a szívében. Némi súrlódása volt az ebéd közben Kisfaludy Sándorral, a­ki erősen megszólta a távollevő Kazinczyt nyelvújításért s a gróf is neki adott igazat. A a résztvevők általában orthologusok voltak, csak Berzsenyi védte Kazinczyt, a­kinek aztán mind­ ezt meg is írta a prehenziv hangú levélben. Még négy ilyen ünnepet ültek: 1818-ban és 1819-ben a király születése napján, 1817 és 1818-ban a májusi vizsgálatokkor. Csokonai, GRÓF FESTETICS GYÖRGY A HELIKONI­­ ÜNNEPEK ALAPÍTÓJÁNAK ARCZKÉPE A KESZTHELYI MÚZEUMBAN. KÖZÖNSÉG AZ ÜNNEPEN. FESTETICS TASZILÓ HERCZEG ELÜLTETI GRÓF FESTETICS GYÖRGY EMLÉKFÁJÁT. A KORMÁNYZÓ ÉS NEJE, FESTET­ICS TASZ­ILO HERCZEG GRÓF FESTETICS GYÖRGy BEÖTHY ZSOLT A KISFALUDY-TÁRSASÁG KOSZORÚJÁT ELHELYEZI GRÓF FESTETICS TÁRSASÁGÁBAN AZ ÜNNEPÉLYEN. GYÖRGY SZOBRÁRA. A KESZTHELYI ÜNNEPÉLYEKRŐL.

Next