Vasárnapi Ujság – 1921
1921-07-24 / 14. szám - Balázs Árpád 14. szám / Arczképek, Hazaiak - Fülöp, szász kóburg-góthai herczeg 14. szám / Arczképek, Hazaiak - A kecskeméti művésztelepről (2 kép) 14. szám / Időszerű illusztrácziók - A külföldi missziók látogatása a balatoni gyermek-üdülőtelepeken (7 kép) 14. szám / Időszerű illusztrácziók - A magyar amerikai társaság ünnepélye az amerikai szabadságnapon Washington budapesti szobránál 14. szám / Időszerű illusztrácziók - A Margit-szigeti detektiv-napról (3 kép) 14. szám / Időszerű illusztrácziók - Az O. M. G. E. növénynemesítő szakosztályának hatvani kirándulásáról (2 kép) 14. szám / Időszerű illusztrácziók - Szibériai magyar hadifoglyok hajóra szállnak Vladivosztokban 14. szám / Időszerű illusztrácziók - A kecskeméti művésztelep növendékeinek kiállításából: Prohászka József: Politizáló magyarok. – Benyovszky István: Lókötés 14. szám / Műtárgyak - Magyar hadifoglyok temetője Vladivosztok mellett 14. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - Óriási tölgyek a krizseváczi vagyonközség erdejében (5 kép) 14. szám / Természettudomány, ipar, gazdaság
<4. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 159 Klárika puha kis szivébe egyszerre minden erő és bátorság visszatért. Ránézett a fiúra és könnyein keresztül mintha egy kicsit mosolygott volna. A mint ott állt és messzehangzó parancsait osztogatta, úgy tetszett a lánynak, mintha az egy fejjel magasabb lett volna ... És Istenem oly jól állt neki a parancsolás és milyen szívesen engedelmeskedett neki mindenki. A templom udvarán nagy zűrzavar uralkodott. Az asszonyok kiabáltak, sírtak vagy jajgattak. Egy részük czéltalanul ide - oda futkosott, vagy a gyerekekkel a falu felé futott. A férfiak komoran állottak egy csoportban, némelyek levették süvegüket és imádkoztak, mások a menetet követték, amely a pap háza felé indult. Négy markos katonalegény vitte az öreg bárót, kinek nyakán Barna a ruhát feltépte. A jobboldalon haladt Klárika, aki nagyapja kezét fogta, a baloldalon pedig Barna ballagott és néha lopva egy-egy pillantást vetett a kisleányra. Ha akarta volna se hagyhatta volna ott ezt a helyet, mert a beteg egyszerre csak gör= esősen belekapaszkodott Barna karjába. Egyúttal az unokája kezét is átfogta hatalmas markával. A beteg úgy látszik aléltan is, ösztönszerűleg érezte, hogy itt két olyan adomány kínálkozik neki, amire e pillanatban nagy szüksége lehet: egyik oldalon a szeretet, másik oldalon az erő. A beteget szállító férfiak úgy látszik megmozgatták a fákat, melyekről sűrű zuzmaraeső hullott rájuk... és Barnának az a kedves érzése támadt, hogy láthatatlan kis tündérek fehér virágot szórnak kettejükre ... Csiborka tisztelendő úr nagy ebédlőjében a széles, ócska bőrdíványra helyezték el az elájult embert. Hála Barna ügyes kezelésé*nek, eczettel, cognakkal és friss vízzel, a beteg gyorsan magához tért. Barna látván, hogy az öreg úr túl van minden intett Andrásnak és az Uzonyiak veszélyen, diszkrétül elvonultak. Az eszméletre tért öreg báró első, egy kissé bágyadt tekintete természetesen Klárikának szólt és első, meglehetősen gyöngén hangzó szavait is ő hozzá intézte. — Te sírtál, tubiczám ? Ejnye, ejnye, de röstellem, hogy úgy megijesztettelek, hozzá tehetem, hogy minden komoly ok nélkül, mert már nincs semmi bajom. Elhallgatott és újra behunyta a szemét. Mikor megint kinyitotta így szólt: — Hol van Krantz ? Az ifjú tanár egy távoli sarokba valóság* gal elbujt és a lehető legkisebb ponttá igye*kezett összezsugorodni. Sejtette ugyanis, hogy a gazdájának vele egy elintézetlen ügye van. Mikor nevét hallotta, bűnbánó arczczal járult a kanapéhoz. Az öreg báró most már erősebb hangon így szólt: — Mit vág olyan kétségbeesett képet ? Én vagyok a hibás, mert gyáva és ostoba voltam. Gyáva, mert el akartam bújni a rossz hírek elől és ostoba, mert ilyen módon akartam elbújni. Tudott maga ezekről a dolgokról ? — Nagyon keveset és semmi biztosat. A lapok alig közöltek valamit. Hát én nem akartam hiába a báró urat fölriasztani és bánatot okozni... A báró behunyta szemét és egy darabig hallgatott. Majd a nélkül, hogy a szemét megint kinyitotta volna és a nélkül, hogy szavait bárkihez is intézte volna, el kezdett maga elé suttogni : — Egy vészkiáltást hallok az éjszaka* ban .. . felriadok és el nem tudom találni, hogy mi lehet. . . odamegyek a Vághoz és látok ott olyan dolgot, amilyen ezen a viszen tán évezredek óta sohse fordult elő: a rianást. És akkor jön az én együgyű parasz*tom és megmondja az igazságot. Ez a meggyalázott földnek jajsikoltása volt... keljen talpra mindenki és siessen segítségére. Miféle misztikus erő adja ennek az együgyű ember* nek ezt a látnoki képességet? Érthetetlen dolgok ezek... sötétbe tapogatódzunk, mit csináljunk? Hatalmas Isten, világosíts föl bennünket! Összetette a kezét, az ajka tovább mozogott, de már hangot nem adott: Imádkozott. A család megdöbbenve hallgatta a panaszos, fájdalmas, nyöszörgő hangon elmondott igéket. Klárika a kanapé mellé térdelt és gyönyörű fejecskéjét nagyapja széles mellére hajtotta. Az öreg úr megsimogatta, megcsó* kolta a remek hajat, aztán fölült és kije* lentette, hogy neki nincs semmi baja és ha tetszik, rögtön indulhatnak haza. Az istállómester ijedtében négy szánt is küldött Sámson úr segítségére, s a vissza* térés ezeken történt. Klárika egy szánba ült Sámson úrral és Krantzzal és aggódva vette észre, hogy szegény nagyapós bizony nincs egészen normális állapotban. Nem sokat törődött a vele együtt ülőkkel, izgatott volt és érthetetlen szavakat mormogott maga elé, néha élénken hadonázott, majd erősen dörzsölni kezdte a homlokát, mintha fejéből kellemetlen gondolatokat és képeket akarna kiradírozni. Egyszer Krantzhoz ezt a kérdést intézte: — Ugye az Uzonyi fiúk itt voltak? — Igenis itt. Uzonyi Barna volt az, aki méltóságodat megkapta, mikor megtántorodott. Ő intézkedett és parancsolt, hogy rend legyen és ő kezelte méltóságodat, mikor el tetszett ájulni. — Derék fiú, — mormogta Sámson úr. — Prohászka József: Politizáló magyarok. (Két kép a művésztelep növendékeinek kiállításából.) RÉVESZ IMRE TANÁR A MŰVÉSZTELEP VEZETŐJE TANÍTVÁNYAI KÖZT. AZ ISKOLA NÖVENDÉKEI MUNKÁBAN, A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEPRŐL.