Vasárnapi Ujság – 1921
1921-07-24 / 14. szám - Szepi paripája. Elbeszélés. Irta Csűrös Zoltán 161. oldal / Regények, elbeszélések
<4. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 161 SZEPI PARIPÁJA. Elbeszélés. — Irta Csűrös Zoltán. Ki nem ismeri Muttersben Szepit? Ugy hozzá tartozik ő a falu életéhez, mint valóban a napfölkelte. Tekintve a feje vörösségét, na meg azt a körülményt is, hogy a kora reggeli órákban szokott Szepi minden áldott nap felbukkanni, az ő megjelenése s a napfelkelés között sok rokon vonás és hasonlatosság állapítható meg. A két természeti jelenség fontosságban is vetekedik egymással. A napocska hozza a meleg, éltető világosságot a Mutters - beli polgároknak, Szepi pedig szállítja pontosan és hűségesen a jó, zsíros havasi tejet. A falu ott lapul meg a nagy tiroli hegyek árnyékában, kedves, ábrándos, virágos völgy szögletén, nem messze attól a nagy várostól, mely az Inn partján terpeszkedik temérdek emeletes házzal, büszke templommal és az embereknek imponáló tömegével s aminek a neve Innsbruck. Muttersből szabadon le= látni odáig, valamint a másik irányban fel= felé a hegyek közé, ahol a napfényes menedéken, a fenyők közti tágas tisztáson, Koffler uram gazdasága kerekedik. Szép kövér jószágok tejelnek ott, afféle izmos és tarka svájczi fajták, számszerint összesen ép egy tuczat, mind hatalmas tőgyüek szopogtatják az illatos szénát, gyenge sarjút, friss he=rét. Valami fölséges zamatja van a tejüknek, annyi bizonyos. Talán a takarmány teszi, a napfény, vagy a levegő, ez nagyfokú rejtély és titok s Koffler gazduram, ha ez irányban megkérdezik, csak a kezét dörzsöli, de nem felel, mert hiába, ha a gyárak, feltalálók titoktartók, ő sem vonhatja ki magát az általános szabály alól. Csak hagyja, hogy a tejivó polgárok fantáziáját foglalkoztassa a Koffler-féle tejspeczialitás. Legelnek a tehenek, kérődzenek, a nap a fényben, bogárzanak, hogy ebédidőtájt ellepik a rétet az óriás dongók és darazsak s mire a hegyek csipkés peremén a nap al=konyra hajol s a közeledő este végigfúj a gazdaság fedélzetén, a cselédség előszedi a sajtárokat. Egy egész hordó habzó zsíros tej gyűl össze csakhamar, a fehérnép dolgai végeztével a konyhában trécselésre ül . Szepi kigörgeti a hordót, mert a további munka vele már az ő kizárólagos feladata. Felrakja a kis kétkerekű kordéba, melyen leszállítja majd a tápláló nedűt a Mutters-beli családoknak. Hogy hasad a hajnal, már talpra szökken, elővezeti az istállóból Lizit, a kis fekete tehenet s beállítja a kordé rudjai közé. Lizi, a tehénke, makranczoskodik. Rázza jobbra- balra a buksi fejét, ám Szepi hamar megtanítja arra, hogy mi a móres. Hiszen Szepi maholnap tizenhat éves, tehát kész férfiú. A férfi pedig egy tüzes paripát is ránczba szed. Husángot tör magának a hosszú útra s rikkant egyet : — Ahó, Lizi! S megindul lefelé az apró fogat. Zúgnak a fenyvesek, a havasi patak a rengeteg mélyén dallamos morajlással szakad alá, az árvácskák, violák megrázzák kaczér fejecskéjüket s mint nagy nesztelen szárnyú fehér madarak, szállanak a ködök a völgyből föld felé. Az ég felkékellő mélységében fekete madár jelenik meg s óriási körben úszik a földek fölött. — Sas — mondja ragyogó szemmel Szepi. Az út a faluig így lemenet alig egy félóra csupán. Ámde Szepi szereti a természetet. Nem lehet az, hogy virágból bokrétát ne gyűjtsön a zsíros és szakadozott kalapja mellé, hogy űzőbe ne vegyen olykor egy-egy bogarat, amely oly tündöklő szárnyú, mint a harmatcsepp a fűszálakon. Aztán egy darabon a fák között visz az út. Mókusok és egyéb állatkák ugrándoznak a sűrűben. Szepi álmélkodva figyeli a játékukat. A perczek peregnek egymás után s a nap már bizony jócskán felhaladt, hogy eléri a falut Szepi. Itt már simán megy a munka része. Mindig ugyanazon házak udvarára kanyarodik a tehénke s a csapon át kiméri Szepi a tejet, a mennyi kell. Az emberek, kik már várják a fiút, ezfcel, azzal, aprósággal megkínálják. S Szepi eldiskurálgat, majd megabrakoltatja Lizit, s a nap többi részét bevásárlásokkal tölti el. Az ismerősök jók és kedvesek, de nem a gyerekek, kik az utcza porában hanczuroznak. Ezek az apró ördögök már lélekszakadva lesik Szepit. — Hogy vagy, Piroska ? — kiáltoznak s a gúnykaczagásuk féktelen. Kavicsokat dobálnak a tehénbe és Szepi után s a vidámságuk annál nagyobb, minél hangosabban fordul hátra a fiú s csámpás lépteivel a csú=folódókat megkergeti. Aztán eltűnik a tehénke, a kordé és Szepi a falu elől. Elnyeli őket a rengeteg köde. Szepi megáll, fúj és megpihen. Az világos, gúnyt űz belőle az egész világ. Ki ennek az oka, ha nem Lizi, hiszen olyan apró tehén, hogy csupa nevetés. És a mellett milyen makranczos és engedetlen! A fiu tekintete rátéved Lizire s a haragja egyszerre fellobog. Ádáz dühvel vágja hozzá a husángból való ostorát. — Ha már nem nőttél meg, majd megtanítlak becsületre — morogja s tovább indulnak a hegyen felfelé. Öreg este van, mire felérnek. A hegyek feketén bólogatnak a csillagok mezején. Valahol pásztortűz piros fénye hunyorog s lent a völgyben álmodozva és édesen szólnak az esteli harangok. Szepi megtörli az üstökét. Halálosan fáradtnak érzi magát egy-egy ilyen út után. Csak azt érzi, hogy a gyűlölete Lizi iránt ismét növekedett. Durván löki elébe az ivó= csöbröt s végleg elhatározza, hogy úgy bánik Lizivel, ahogy megérdemli. Napi nap után mind mordabb arczczal és villogóbb szemmel dobta elébe a szénaköte gezt, lódította a vizet s mindennap friss és vastag husángot kerített, amit a tehénke hátán szétdolgozott. És mindegyre vadabb lett a Lizi. Olykor, ha idegen utasember látta az erdei koptatón a kis fogatot, incselkedve fel kiáltott. — Micsoda pompás paripád van neked, hallod-e ? Szepi nem felelt, csak magában befelé mormogott. S hogy eltűnt az idegen, szilardan végig vágott Lizin, így éltek ők s a hónapok elrepültek. Egyszer aztán egy fa estében elütötte a fiút. A gazdája a ház elé fektette. Szepi nehezen lélegzett. Akkor Lizit akarta látni. Elébe hozták a kis fekete tehenet. A haldokló nézte s a szeme könybelábadt. Ki fogja már ezután a gondodat olyan jól viselni ? — kérdezte elhalón, gyenge hangon. Aztán elfordította a fejét s abba a távoli rózsás párába nézett, melybe a nappal az alkonyattal könnyedén összeolvadt... mellyet csak a kolomp zengése rezzentett néha... néha. A NÖVÉNYNEMESITÉS ÚTTÖRŐI : Grubner Emil, Székács Elemér, Ledány Ödön, Fleischmann Rudolf, Baross László. A NEMESÍTETT BUZAKALÁSZOK KÖZT. AZ O.M.G.E. NÖVÉNYNEMESÍTŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK HATVANI VÁNDORGYŰLÉSÉRŐL. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.