Vasárnapi Ujság – 1921

1921-07-24 / 14. szám - Balázs Árpád, a dalköltő (arczképpel) 163. oldal / Élet- és jellemrajzok

164 VASÁRNAP] ÚJSÁG. 2-5. szám. 1921. 68. évfolyam. helyettes elnöke, odahaza mindenki ismerte benne a kedves nótaköltőt, egy-egy új dalát a izgatott érdeklődéssel várta az egész város és mint kész lett, ajkára vette mindenki. A főváros zenei köreivel a csendes, szerény és visszavonult életű költő nem igen keresett érintkezést máskép, mint időnkint megjelenő zeneműveivel. 1905-ben aztán rendkívüli sikert aratott Rácsos kapu, rácsos ablak kezdetű na=­tája, színpadokról, énekesek ajkáról, czigány vonójáról, mindenünnen, a­hol a muzsikát szeretik, ez hangzott, — azt lehet mondani, ennek a szép, meleg, érzelmes nótának hangja betöltötte az országot. Balázs Árpádra a figyelni kezdtek mindenütt, de ő folytatta tovább életét a zilahi meghitt körben, részt vett a város és Szilágy megye minden kulturá­­lis és társadalmi mozgalmában, egyik leg­­kedveltebb tagja volt a zilahi társaságnak, harmonikus, boldog munkában telt az ideje. Egyre-másra keltek és kerültek közszájra dalai, ha egy­néhánynak a czímét felsoroljuk, nem lesz olvasóink között, a­ki ne akadna közük régi kedves ismerősre: Kantinosné angya­­lom, Valakinek muzsikálnak, Levelet hozott a posta, Két babonás szép szemednek, Nem tudok én neked csak virágot hozni, Salzburgi csap a székben (Szabolcska versére), Az alispán leánya, Levelem, levelem, Szidnak engem az emberek, — és még száz más, fel sem lehet őket sorolni. A háború kitörésekor nótái a hadban induló magyar legények vigasztalói és lelke­­sítői voltak : a lövészárkokban, táborokban és odahaza is mindenütt zengettek a Balázs Árpád nótái. Számos háborús nótája közt a Csak még egyszer tudnék hazamenni czímű lett a legkedveltebb. A háború szerencsétlen befejezésével lehullt Balázs Árpád előtt is szülővárosának a sorompója, menekülnie kellett Zilahról ; a Károlyi-forradalom utolsó napjaiban Buda­­pestre jött, itt élte át a proletárdiktatúra sötét hónapjait. Itt találkozott újra szövegei­­nek szerzőivel, köztük különösen Antal Iván-­nal, és megnyílt új szövegeket kapott tőlük és újra benne a dal forrása. A proletár* diktatúra után az államrendőrség újjászer*­vezésénél kapott munkakört mint rendőr* tanácsos, szervezett, agitált az ügy érdekében és pénzt is szerzett . 1920 áprilisában rendőri jótékonyczélra hangversenyt rendezett, a­melyen maga adta elő újabb dalát. A hang* verseny 10,000 koronát jövedelmezett a czél* nak, a budapesti közönség pedig lelkesedve ismerte meg a nótaköltőt, a­ki minden ma­­gyar ember szívéből fakasztotta dallamait. Azóta sok hangversenyt rendezett Balázs Árpád Budapesten és vidéken s minden hang­­versenye valóságos magyar ünnep volt. A nemzetközi nótákhoz szokott főváros mohó szomjúsággal szívta magába a tiszta magyar hangokat és öntudatra ébredt benne a ma­­gyar érzés. Balázs Árpád kitűnő előadója is saját műveinek, meleg bensőséggel, hatás* vadászat nélküli egyszerűséggel és teljes át* érzéssel adja elő dalait, — a magyar ember hagyományos nótázását emeli művészi szin* vonalra. Ujabb dalai közül a Piros pettyes ruhácskádban, Ide a kupámat, Rozmaringos kertben járok, Csillagom, csillagom, Kicsi falu, kicsi ház czíműek, továbbá az Altató dal, a Vallomás, az irredenta dalok közül pedig a keserű hangulatú Édes szülém s a remény* től csillogó ,­merre a Szamos kanyarog a legkedveltebbek és legsikerültebbek is. Köz­­ismertté vált szerzeményeinek a száma ma már meghaladja a kétszázat s kiadatlan műve is sok van még. Megszállott területekre is eljutottak Balázs Árpád dalai, — erdélyi magyarok, ha össze* jönnek, az ő ritmusaival csillapítgatják szívük magyar bánatát, velük fejezik be remény* kedésüket, daczos bizalmukat a jövőben. Ezer meg ezer magyarnak szerez mindennapi gyönyörűséget Balázs Árpád nótaköltészete, ezekben a keserű napokban valósággal jó* tétemény mindenkinek, a­ki szereti a szép* séges magyar nótát. BALÁZS ÁRPÁD: A SZERELEM ÉS LEWISHAM ÚR. Regény. (Folytatás.) Irta H. G. Wells. - Fordította Tonelli Sándor. Mikor a gyűrűt megvette, az volt a szán­­déka, hogy karácsonyig vár s akkor adja Ethelnek. A vágy azonban, hogy a leány örömét lássa, úrrá lett fölötte. Karácsony szombatját a fiatalok, meg nem állapítható ravaszkodás folytán, reggeltől estig együtt töltötték. Lagune torokfájással feküdt odahaza és gépírónőjének szabadságot adott. Lehet, hogy Ethel ezt elfelejtette meg­­mondani odahaza. A Royal College-ban már karácsonyi szünet volt s Lewisham is szabad volt. Köszönettel elhárította magától a sze­­relő=vállalkozó meghívását, azt mondván, hogy „dolgai" Londonhoz kötik, noha ez a kijelentés egy vagy két font többlet­ kiadást jelentett számára. Ezen a karácsony szom­­batján a beszámíthatatlan két fiatal személy legalább tizenhat mérföldet sétált s állandó meleg és forróság töltötte el őket. Kemény fagy volt és kevés hó, az ég színtelenül szürke, az utczai lámpák karjain jégcsapok lógtak, a járda tele volt szórva a járókelők lábnyomaival, melyeket simára tapostak a nap folyamán. A Temze, mint megállapítot­­ták, csodálatosan szép volt, de csak sétájuk végén pillantották meg. Először a Brompton Roadon mentek végig .. . Nem látszik feleslegesnek, hogy az olvasó a a képet teljesen maga elé idézze : Lewisham készen vett, kék szövetű és bársony gal*­léros télikabátban, piszkos vörösesbarna kez*­tyűben, vörös nyakkendővel és puha kari* más kalappal. Ethel a kétesztendős göndör asztrahán kabátban és sapkában ; arczuk ki* csípve az éles levegőtől, karjuk időről-időre félesen egymásba öltve ; figyelmük állandóan éber, hogy semmiféle látványosságot ne mu­­lasszanak el. Már a Brompton Road üzletei változatosak és érdekesek voltak, de egyál­­talán nem lehetett őket a Piccadilly­val összehasonlítani. A Piccadilly kirakatai úgy tele voltak drága apróságokkal, hogy ötven perczig tartott, míg végignéztek mindent, a papirosüzleteket és a hóbortos, vonzó érde­­kességekkel teli divatárú üzleteket. Ethelt annyira gyönyörködtették ezek a csinos hiábavalóságok, hogy Lewisham régi ellen*­szenve ellenére is, megfeledkezett a boltok*­ban nyüzsgő közönség iránti szigorúságáról. Azután a Regent Streeten elhaladtak hamis gyémántok előtt, a kirakat előtt, ahol a élő modellek mutogatják hosszú hajukat, ahol kis csirkék futkároznak a kirakat üvege mögött s így jutottak az Oxford Streetre, Hol*­bornra, Ludegate Hillre, St. Paul's Chur*­chyardra, Leadenhallra s a piaczokra, ahol ebben csirkék, az időben pulykák, libák, kacsák és de főként pulykák lógtak ezrével sorjában egymás mellett. — Valamit vennem kell magának, — mon*­dotta Lewisham megérlelődött elhatározással. — Nem, nem, — tiltakozott Ethel, a meg­ számlálhatatlan mennyiségű szárnyast néze­­get­ve, ha — De kell, — mondta Lewisham. — Jobb, maga választja, mintha én veszek vala­­mit, ami nem nyeri meg a tetszését. Lewishamnak valami bross, vagy csatt járt a fejében. — Ne könnyelműsködjék a pénzével és különben is, már megkaptam a gyűrűt. Lewisham tovább nógatta Ethelt. — Ha már mindenáron költekezni akar, — mondta végre a leány, — éhes vagyok. Együnk valamit. Túláradó és emlékezetes öröm. Lewisham némi tájékozódás után vakmerően behatolt egy derékszögben felállított szalvétákkal díszelgő, tiszteletet parancsoló helyiségbe. Rántott szeletet ettek, — a szeleteket cson­­tig elfogyasztották, mellé ropogósra sült barna burgonyát s közben megittak egy fél üveg fehér bort, vagy olyasfélét, a mit Le­­wisham hirtelenében választott ki az étlapon. Egyikük sem ivott azelőtt bort az étkezés­­nél. A bor egy shillingbe és kilencz penczebe került és Capri volt a neve ! Igazán nagyon jó minőségű Capri volt, kétségtelenül más bor, de melegítő hatású és fűszeres. Csodás sze Ethelt egészen rabul ejtette s másfél pohárral ivott belőle. Azután egészen kimelegedve és elégedetten lementek a Towerig, a hol a Tower hídnak hóval fedett váza, hatalmas, lefüggő jégcsap* jaival és az ívoszlopaihoz verődő jégtáblák* kal az évszaknak megfelelő látványosságot mutatott. Miután megelégelték a kirakato* kat és a tömeget, rászánták magukat hogy az elhagyatott Temze-parton hazafelé indul* janak. De ebben az esztendőben még a Temze is csodálatos látványul kínálkozott; mindkét partját jégpánczél szegélyezte, közepén zaj­­lott a jég, bíborvörösen verte vissza a le*­menő napnak vörös fényét és szüntelenül, pihenés nélkül hömpölygött a tenger felé. Keringő sirályok raja röpködött fel s alá s közéje galambok és varjak is keveredtek. A surreyi oldal házai sötéten, szürkén és rejtel*­mesen emelkedtek, a lehorgonyzott elhagyottan hallgattak s csak itt-ott uszályok árasz­­tott egy-egy ablak meleg világosságot. A nap egyenesen a szemük előtt merült el a sötétkék láthatáron s a surreyi oldal, kevés­ számú, de hamar megszaporodó sárgás fény* pontot kivéve, sötét szürkeségben olvadt össze. Mikor a két szerelmes a Charing Cross híd alá ért, a kékes és halvány lámpáknak a föld és ég között lebegő köríve mögött, a parlament emelkedett előttük. Tornyán az óra olyan volt, mint a novemberi nap. Minden tekintetben kifogástalan nap volt, egy szemernyi zavaró körülmény nélkül. Csak az volt a baja, hogy ennek is véget kellett érni. Kallós O­sz­kár fényképe. FÜLÖP, SZÁSZ KOBURG-GOTHAI HERCZEG, A­KI A NAPOKBAN HUNYT EL GOTHÁBAN.

Next