Vasárnapi Ujság – 1921
1921-07-24 / 14. szám - Balázs Árpád, a dalköltő (arczképpel) 163. oldal / Élet- és jellemrajzok
<4. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 167 ezeket a sétákat hazafelé, — legalább is a legközelebbi vizsgáig. Ethelnek meg kell érteni őt. Mégis oka volt kételkedni, hogy vájjon megérti-e? ... Ez a lehetőség haraggal töltötte el. A helyzet szépítgetése azonban nem mutatkozott czélszerűnek. Ha kifejti neki ... De miért fejtegetné ilyen formán? Ethel bizonyára nem az, aki az ész=szerűség szavára hallgat. Lewishamot pillanatnyilag a harag öntötte el. A séták beszüntetése azzal fenyegette, hogy megvetésben lesz része. A leány majd megvetőleg gondol reá. Ami talán még rosszabb, valahogyan igaza is van neki. De miért volna a megvetendő? Miért gondolhatna reá megvetéssel? Újra elfogta a haragot A tekintélyes múzeumi őr, aki lopva figyelte és csodálkozott, hogy egy diák miért ül leszögezve a Lystra áldozata előtt, miközben az ajkát, körmét és bajuszát harapdálja s haragos pillantásokat és bősz tekinteteket vet erre a remekműre, azt látta, hogy Lewisham hirtelen elhatározással felpattan, sarkon fordul és gyors léptekkel távozik teremből. Nem tekintett se jobbra, se balra. a A lépcsőn lemenve eltűnt az őr szeme elől. — Elment, hogy máshol kicsit több meg rágni való bajuszt keressen magának, — elmélkedett a múzeumi őr. — Úgy ugrott fel, mintha valami megmarta volna. Néhány pillanatnyi elmélkedés után az őr végig ballagott a termen és szemben a képpel megállt. — Az alakok kissé nagyok a szoba számára, — állapította meg elfogulatlan szak értelemmel. — De hát ilyen a művészet. Hazudnék, ha elhinném, hogy ez a másik félig ilyen jót tudna pingálni. XVIII. A haladás barátai találkoznak. Az ezen elmélkedésre következő estén új világrend kezdődött. Egy asztrahán szegélyes télikabátba öltözött és kevésbé ragyogó tekintetű fiatal hölgy egymagában baktatott Chelseaből Claphamba, Lewisham pedig az egyetemi könyvtár rezgő villanyfényében lázas munkálkodást eláruló könyvoszlopok mögött merően nézegetett valamit. Az új helyzet megteremtése nem ment egészen simán és megmagyarázása nehéznek bizonyult. Ethel nyilvánvalóan nem tudta teljes mértékben felfogni annak jelentőségét, hogy Lewisham a névsorban csak közepes került. „De hát maga egészen jól átment", helyre — mondotta. Az esti tanulásnak a fontosságát se tudta kellően értékelni. „ Igaz, hogy én nem tudhattam, — mondta bíráló hangon, — de azt hittem, hogy maga egész nap tanul." A séták révén elveszett időt félórára, „alig fél órára" becsülte. Elfelejtette, hogy Lewisham- nak először el kellett menni Chelseába és onnan visszatérni a lakására. Megszokott gyengédségét nagyon is szemmel látható bosszankodás váltotta fel. Először Lewishamra, az után, mikor Lewisham védekezett, a sorsra neheztelt. — Ha kell, hát belenyugszom, — mondta, — ha kell, hát nem bánom ha nem látjuk is egymást olyan gyakran, — tette hozzá kissé remegő alakkal. Lewisham a sétáról nyomott hangulatban tért vissza és este nekiült egy levél szerkesztésének, hogy jobban megvilágítsa a dolgot Ethel előtt. A tudományokkal való foglalkozása azonban prózai stílusát „keménnyé" tette és amit suttogni tudott, azt nem tudta megírni. Önigazolásában nem tért el a színe tiszta igazságtól, de ahogy Ethel ezt fogadta, azt mutatta, hogy a leány nem tud észszerűen gondolkozni. Lewisham kedélyállapota heves hullámzásokon ment át. Néha kesergő harag fogta el, hogy a leány nem volt képes a dolgokat úgy megítélni, mint ő. Bejárta a múzeumot és képzeletben vitákat folytatott Ethellel, sőt még bántó megjegyzéseket is tett. Utána viszont keserű önfegyelmezés sésének egész hatalmát és a leány szemre hányó válaszainak az emlékét kellett segítségül hívnia, hogy visszatartsa magát attól, hogy hanyatthomlok Chelseába rohanjon és férfiatlanul behódoljon. A dolgoknak ez az új állapota két hétig tartott. Heydinger Alicenak azonban nem volt erre az egész időre szüksége, hogy megállapíthassa azt a változást, melyet gai balsiker Lewishamban előidézett. a vizs= Észre vette, hogy az esti séták elmaradtak. Gyorsan rájött arra is, hogy Lewisham valósággal bőszült buzgalommal dolgozott; korán jött és későn távozott. Arczának egészséges üdesége elhalaványodott. Mindennap késő estig vázlatok és szakmunkák hegyei között lehetett látni őt az egyetemi könyvtárnak valamelyik kevésbé légvonatos szögletében s halomszámra készítette a jegyzeteket. Késő este pedig a diákklubban leveleket irogatott, melyek egy claphami papirüzlet közvetítésével jutottak a czímzett kezébe. Ezeket leveleket azonban Heydinger Alice nem látta. A levelek leginkább rövidek voltak, mert Lewisham a South Kensington divatja szerint azzal hivalkodott, hogy ő nem ,,szépirodalomár", noha tudhatta volna, hogy a távirat- szerű sorok esetleg néha megsebezhettek egy gyengéd szavakra szomjazó szivet. Heydinger kisasszonynak az újabb közeledése nem találkozott a régebbi állandó udvariassággal. A régi viszony részben helyre állt ugyan, időről-időre Lewisham elbeszélgetett vele, de azután mint az elszáradt gally, tört meg a társalgásuk. A könyvek kölcsönadása és a Heydinger kisasszony által kezdeményezett esztétikai nevelés azonban újból megkezdődött. Egy alkalommal a leány elhozott egy könyvet és ígéretére igyekezett emlékeztetni Lewishamot. A könyv Browning költeményeinek a gyűjteménye volt és Sludge, a médium szerepelt benne, benne volt azonban A szobor és a mell= szobor is, ez a különös képen a kishitűek számára rendelt olvasmány. Sludge nem nagyon érdekelte Lewishamot, mert ő egészen más képet alkotott magának a médiumokról, elolvasta és sokszor elolvasta ellenben újból a másik költeményt. Ez a lehető legnagyobb hatással volt rá. Közvetlenül elalvás előtt, a szépirodalmat ugyanis mindig ágyban szokott olvasni, mert ott melegebb volt és mert napjaink szépirodalmánál egy kis szundikálás nem olyan veszedelmes, mint a tudománynál, — olvasta ezeket az érzelmeit serkentő sorokat : „Hétre hó röppenve szállt felettük Ifjú szerelmük fénye elfakult. Álmot csupán, nem éltet éltek ők". Ennek a magnak a gyümölcse volt az az álom, melyet azon az éjszakán álmodott. Az álom tárgya Ethel volt és hosszú várakozás után végre az esküvő előtt állottak. A karjában tartotta őt. Hozzáhajolt, hogy megcsókolja őt. Ekkor hirtelen azt látta, hogy Ethelnek az ajka ránczos, a szeme megfakult és ránczolt barázdái húzódnak végig az arczán. Ethel megöregedett, elviselhetetlenül megöregedett. Borzongva ébredt fel és ébren, nyomasztó érzések között feküdt reggelig, elmélkedve a szakításon, a leányon, ki magányosan járja a sáros utczákat az elmaradt napokon, melyeket elvesztett és a körülményeken, melyek ellene szóltak, az élet küzdelmében. Látta a leplezetlen valóságot, a karrier valószínűtlenségét, Ethellel együtt pedig a teljes reménytelenségét. Világos volt, hogy e kettő között kell választani. Vagy ingadozzék és veszítse el mind a kettőt? Boldogtalansága annak a haragnak adott DETEKTÍVEK VIRÁGOS AUTÓN. EGY VIDÁM FIAKKER. INDIÁN LOVASOK RENDŐRÖKKEL. A MARGITSZIGETI DETEKTIV-NAPRÓL.