Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-07 / 15. szám - Juhász Jenő: Áldozás (Paul Verlaine) 176. oldal / Költemények - A kanászbojtár képkiállítása (képekkel) 176. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
176 tén. És Bárdy mámorosan szorította, újra meg újra lecsókolta a suttogó szájacskáját. Szót keresett, a mibe fölkorbácsolt érzései kitörjenek. Valami viharszerű szót, a mi magával sodorja mindazt a gyönyört, a mit a karjai között tartott s a mivel nem birt betelni. — Szeretlek-e? csuklotta az asszony felé. Én ? Szeretlek-e? ... Az Emmy finom, leányos fehér karja lassan megmozdult. Majd egyetlen, szenvedelmes rándulással görcsösen fonódott a férfi kidagadt nyaka köré. Okos, szép fejét fölemelte és a száját sóvárgó vággyal nyujtotta előre, mint az alélt madár, lehunyva a szemét. — Nem megyünk többé oda? . . . Nem? Nem?.. . A kaczagás és a zokogás hangja czivakodott a szájacskáján. S a meleg kis szobán,a szerelem halhatatlan pillanata suhant át. És Bárdy megérezte azt. — Nem. Nem. Nem, lihegte az asszony felé. Tőled ... sehova ! A kandallóban pattogott a tűz. A kósza hold odakünn, odafönn előbukkant a fagyos felhők közül és bepislogott a megdermedt éjszakából. Az ég egy kis meleget koldult a szerelemtől. SZEPESY GYÖRGY DEBRECZENI KANÁSZBOJTÁR ÖNARCKÉPE. A KANÁSZBOJTÁR - KÉPKIÁLLÍTÁSA, „Én vagyok a nyomorfia, Szepesy György kanászbojtár ..." — így kezdte Szepesy György kanászbojtár a levelét, melyet néhány hónappal ezelőtt Istvánffy Gyula festő- művészhez intézett, Debreczenbe. És így folytatta : „Ha szépen legelt a konda, rajzoltam . .." És mellékelt néhány képet is a levélhez : mint vélekedik Istvánffy e holmik felől, melyeket azonközben csinált, hogy — szépen legelt a konda ... Istvánffy el volt ragadtatva, a minthogy a festmények, rajzok, a melyek közül kettőt mi is bemutatunk, nem közönséges festőtehetségről tanúskodnak. (Az egyik, — a magános fej, — a bojtár önarczképe.) ... Szepesy György kanászbojtár már nem legelteti a kondát a hajdudorogi határban. Április elsején, amikor kitellett a szolgálata, nem vállalta tovább a kondásságot: elhatározta, hogy minden idejét a művészetnek szenteli. Nos, eme elhatározását, az apja, — aki maga öreg kanász — nem fogadta „kitörő örömmel". Úgy vélte, hogy a festés — dologkerülésnél nem több. (A kanászság, az más!) És végül elzavarta a háztól a fiút. György Istvánffyhoz ment Debreczenbe és immár kiállítást rendezett a Kereskedelmi Csarnok dísztermében. A kiállítás iránt igen nagy volt az érdeklődés, sőt akadt egy mű=< pártoló, aki hajlandóságot mutat, hogy Pestre hozza a kanászbojtárt: legyen belőle festő! VASÁRNAPI ÚJSÁG, 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. ÁLDOZÁS. Paul Verlaine után. Szerelmeddel megsebzél, ó Uram S a sebnek szája szinte még vonaglik, Szerelmeddel megsebzél, ó Uram, Ó Istenem, képed belém nyilait, S a sajgó fájdalom itt mennydörög még, Ó Istenem, képed belém nyilait. Uram, beláttam, hogy minden hiú, S l ensembe költözött a dicsőséged, Uram, beláttam, hogy minden hiú. Habzó Boroddal öntsd el lelkemet, Gyúrd egybe éltem szentelt Kenyereddel, Habzó Boroddal öntsd el lelkemet. Im ki nem ontott vérem itt vagyon, Im húsom is, méltatlan szenvedésre, Im ki nem ontott vérem itt vagyon Im homlokom, mely csak pirulni bírt Imádott lábaidnak zsámolyául, lm homlokom, mely csak pirulni bírt. lm kezeim, munkát nem ismerek, Parázsra szórjanak majd ritka tömjént, lm kezeim, munkát nem ismerek. lm a szivem, mely csak hiába vert, Bús Golgotád tövisein dobogjon, lm a szivem, mely csak hiába vert. Im lábaim, eléha vándorokt, Kegyed szavára fussanak serényen, Im lábaim, eléha vándorokt, A hangom ím (hazug, mogorva volt), Bűnbánatom önvádjait susogja, A hangom ím (hazug, mogorva volt). Im szemeim, tévelygés mécses, Imádság könnye közben hunyjanak ki, Im szemeim, tévelygés mécses. Ó áldozat s bocsánat Istene, Hálátlanságom ó te szörnyű mély kut, Ó áldozat s bocsánat Istene, Jaj Istenem, te rettentő, te szent, Te látod, bűnöm mily fekete örvény, Jaj Istenem, te rettentő, te szent, Ó béke, öröm s boldogság Ura, Minden félelmem és tudatlanságom Ó béke, öröm s boldogság Ura Te ismered, ó mindet ismered, És azt is, mely enyém, a szegénységet, Te ismered, ó mindet ismered, De a mim van, ím átadom fenéked. • Juhász Jenő: A SZERELEM ÉS LEWISHAM ÚR. Regény. (Folytatás.) Irta H. G. Wells. Fordította Tonelli Sándor — Minden gondolkozás nélkül. Miért nem? — De hogy élnétek meg? — Az későbbi kérdés. Ha . . . — Nem érthetek önnel egyet, Dunkerley úr. — mondta Parkson. — Nem tudom, hogy olvasta-e ön a Sesam és liliom*ot, abban azonban sokkal jobban ki van fejtve, sem, mint arra az én szavaim képesek volnának, hogy mi az asszony helyzetének az ideálja ... — A Sesam és liliom badarság, — szakította félbe Dunkerley. — Nem a mi esetünk. Általában Ruskin nem az. Túlságos sok név, elő és díszítő jelző. Nagyszerű angolság, kétségtelenül, de nem az én stílusom. Olvassák a fűszernagykereskedők leányai, ha finomodni akarnak. Nekünk nincs módunkban, hogy finomodjunk. De te csakugyan elvennél egy leányt...? — kérdezte Lewisham, példátlan csodálkozással szemlélve Dunkerleyt. — Miért nem ? — És mivel . . . ? — habozott Lewisham. —Évi negyven fonttal. Feltétlenül ! Egy fiatalember szólt közbe, aki eddig hallgatott és rekedt hangon mondta: — Vegyük figyelembe a leányt. — De mire való a házasság ? — kérdezte Bletherley, anélkül, hogy figyelemre méltatták volna. — Megbocsássanak, de mégis nagy dolog. SZEPESY GYÖRGY DEBRECZENI KANÁSZBOJTÁR EGYIK RAJZA. FERRY OSZKÁR ÉS VÉRTANÚ TÁRSAI EMLÉKTÁBLÁJÁNAK LELEPLEZÉSE KIVÉGZÉSÜK HELYÉN, A MOZDONYUTCZAI TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZETEN. — KONCZ SÁNDOR TÁBORNOK CSENDŐRSÉGI FELÜGYELŐ ÜNNEPI BESZÉDET MOND.