Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-07 / 15. szám - Juhász Jenő: Áldozás (Paul Verlaine) 176. oldal / Költemények - A kanászbojtár képkiállítása (képekkel) 176. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
178 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 12. szám. «1921. 68. évfolyam, leghamarább úgy vethet véget, ha Parksont haza irányítja. Parkson gépiesen engedelmeskedett, de közben állandóan beszélt.— Gyakran láttalak társalogni Heydinger kisasszonnyal, — mondta. Bocsáss meg, ha beszélek róla ... be — Nagyon jó barátok vagyunk. — ismerte Lewisham. — De itt vagyunk már a „barlangodnál". Parkson megállt a „barlangja" előtt. — Még rengeteg mondani valóm volna. Elkísérlek egy darabon, legalább Batterseaig... Amint mondtam, a te Heydinger kisasszonyod Ettől ... kezdve állandó czélzásokat tett a Lewisham és Heydinger kisasszony között feltételezett bizalmas viszonyra, ami teljesen kihozta Lewishamot a sodrából. — Ezek szerint nálad sem fog már sokáig tartani, Lewisham, míg megismered a tiszta szerelem végtelenül nemesítő hatását . . . Ekkor, mintha némileg azt remélte volna, hogy ezzel megfékezi Parkson elviselhetetlen fecsegését, Lewisham is bizalmaskodásra ragadtatta magát. — Tudom, — mondotta. — Te azonban téves nyomon jársz ... E három esztendő alatt kialakult az én sorsom iránya is . . . Alighogy ennyit kiejtett, máris elment a kedve a további bizalmaskodástól. — Nem Heydinger kisasszonyt akartad említeni ? — kérdezte Parkson. — Az ördög vigye Heydinger kisasszonyt! — kiáltotta Lewisham és az utcza végén hirtelen, minden átmenet nélkül, udvariatlanul hátat fordított Parksonnak s mondatát félbeszakítva, az utcza kereszteződésénél faképnél hagyva őt, útnak indult dél felé. Parkson bámészkodva nézett a távolodó alak után, majd utána sietett, hogy bántó magatartásának okát megkérdezze. Lewisham egy darabig szótlanul haladt és Parkson mellette loholt. Azután hirtelen megfordult. Arcza majdnem krétafehér volt és fáradt hangon beszélt. A — Parkson, — mondta, — bolond vagy!. .. képed olyan, mint a birkáé, a modorod, mint a bivalyé, a beszéded pedig untat. Csupa ostobaság! ... A leánynak, kinek a fényképét mutattad az elébb, közönséges vízi szeme van, a tekintete pedig olyan kiállhatatlan, mint a te választásodtól természetesen várni lehetett. .. Most nem tréfálok ... Eredj a fenébe ! A kitörés után Lewisham egymagában ment dél felé. Nem ment azonban egyenesen haza a lakására, Chelseaba, hanem órákat töltött Battersea egyik utczájában és fel-alá járt egy ház előtt, mintha várt volna valakit. Hangulata a dühből az észelgős sóvárgásba csapott át. Ha csak láthatná Ethelt ezen az estén! Végre tisztába jött a saját lelkével! Elhatározta, hogy másnap sutba vágja a munkáját és találkozik vele. Amit Dunkerley mondott, az agyát csodálatos új gondolatokkal töltötte meg. Ha csak láthatná most Ethelt! A kívánsága beteljesedett. Az utcza sarkán két alak haladt el előtte , az egyikben, egy szemüveges, magas férfiben, aki papos formájú keménykalapot viselt és kabátja gallérját felgyűrte szürke pofaszakállára, Chafferyra ismert , a másikat nagyon jól ismerte. A pár elhaladt, anélkül, hogy őt észrevették volna. Mikor a lámpafény egy pillanatra Ethel arczára esett, látni lehetett, hogy fehér és fáradt. Lewisham kimerülten állt a sarkon és merően bámult a két alak után, melyek a lámpák világából belevesztek a ködbe. El volt kábulva. Valahonnét lassú óraütések hallatszottak. ból Chafferyék Éjfél volt. Lentről, az utczás kapujának a becsapódását hallotta. A kapuzárás zajának elhangzása után még sokáig nem mozdult. — Megint seanceon volt . . . megszegte az igéretét. Megint seanceon volt . . . megszegte az igéretét, — zúgott szüntelenül ismétlődve az agyában. Azután a magyarázat következett. — Megszegte az igéretét, mert én elhagytam. Kiérezhettem volna a leveleiből. Megtette, mert azt hitte, hogy nem gondolok rá komolyan és csak gyerekeskedés volt az udvarlásom . . . Tudtam, hogy nem képes megérteni ... XIX. Lewisham megoldása. Másnap reggel Lewisham megtudta Lagune- tól, hogy a gyanúja alapos volt s hogy Ethel végre engedett a kényszerítésnek és beleegyezett, hogy vele megkíséreljék a gondolat- olvasást. — A kezdet igen jól sikerült, — mondta Lagune a kezét dörzsölgetve. — Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép eredményeket érünk el vele. Kétségtelenül van benne tehetség. Mindig láttam az arczáról. Feltétlenül van tehetsége. — Nagyon kellett kényszeríteni?... — kérdezte Lewisham szinte erőlködve. Igen . . . meglehetős nehezen ment. Meglehetős nehezen. Mikor azonban kijelentettem neki, hogy alig lesz lehetséges, hogy megtartsam gépírónőmnek, ha nem hajlandó teljesíteni a kívánságomat . . . — Ezt mondta neki? — Igen . . . Chafferynak volt a szerencsés ötlete . . . Lagune meglepődve állott meg. Lewisham, miután szokatlan mozdulatot tett a kezével, sarkon fordult és végigrohant a laboratoriumon. Lagune, kit ez a gondolatkörén kívül eső lélektani jelenség zavarba ejtett, bambán bámészkodott. „Nagyon különös" — állapította meg magában és csomagját kezdte rendezgetni. Minduntalan abbahagyta azonban és Lewishamot leste, aki már a saját helyén ült és mindkét kezével dobolt az asztalon. Egyszerre Heydinger kisasszony jött be a szertári teremből és valamit mondott a fiatalembernek. Lewisham feltűnő kurtán felelt. Azután felállt, egy pillanatig habozott, hogy melyik ajtót válassza és azon, mely a hátsó lépcsőre nyílt, elhagyta a termet. Lagune délutánig nem is látta őt. Ez este Ethel ismét Lewisham társaságában tartott hazafelé és mindkettőjük hangja nagyon komoly volt. Ethel nem ment egyenesen haza, hanem a helyett a Clapham Common tágas térségének gázlámpái felé VITÉZ NAGY PÁL TÁBORSZERNAGY, A VITÉZI SZEK KAPITÁNYA ÁTADJA A VITÉZI TELKET VITÉZ SZÉKELY FRIGYES TÜZÉR TISZTHELYETTESNEK ÉS CSALÁDJÁNAK. HODOBAY SÁNDOR H. POLGÁRMESTER ÁTADJA MISKOLCZ VÁROS NEVÉBEN A VITÉZI TELKET VITÉZ NAGY PÁL TÁBORSZERNAGYNAK, A VITÉZI SZÉK KAPITÁNYÁNAK. AZ ELSŐ VITÉZI TELEK ÁTADÁSA.