Vasárnapi Ujság – 1921
1921-08-07 / 15. szám - Juhász Jenő: Áldozás (Paul Verlaine) 176. oldal / Költemények - A kanászbojtár képkiállítása (képekkel) 176. oldal / Tárczaczikkek, napi érdekű közlemények
<4. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 179 tartottak és ott sokáig beszélgettek. Ez esti beszélgetésük pedig életbevágó fontosságú volt. — Miért szegte meg az igéretét? — kérdezte Lewisham. A leány védekezése bizonytalan és gyenge volt. — Nem hittem, hogy ennyit törődik vele, — felelte. — Mikor pedig abbahagyta a sétá=kat, azt hittem, hogy egyáltalán nem érdekli. Amellett nem is volt szellemidéző seance... Eleinte Lewisham heves volt és nyers. Lagune és Chaffery iránti haragja vakká tette őt a leány bűnével szemben. Leszólte a védekezését. a — Csalás, — jelentette ki. — Ha esetleg, mit csinált, nem is csalás, mindenesetre ámítás, öntudatlan csalás. Ha még van is valami a gondolatolvasásban, mindenesetre rossz. Akár igaz, akár nem, csak rossz lehet. Miért nem olvassák ők egymás gondolatait? Miért van szükségük magára? Mindenkinek a lelke a saját tulajdona. Szent és sérthetetlen. Nem akarom, hogy a maga lelkével kísérletezzenek ! . . . Nem akarom ! Ennyire maga már az enyém. Nem akarom magát így béklyók között látni. Nem akarom, hogy az a kis őrült hátul a maga nyakára tegye a kezét és kikérdezze. Nem akarom! Inkább megölöm magát, minthogy ezt tegyék. — De ők nem azt tették velem ! — Mindegy ! Ezt akarják. Ez a kezdet. Akármi jöjjön is, de ebből nem szabad élni. Ez az egy biztos előttem. Ha tetszik, olvastassanak gondolatot a lányukkal és hipnotizálják a nagynénjüket, de hagyják békében a gépírónőjüket. — De hát mit tegyek én? — Ilyent ne kérdezzen. Vannak dolgok, melyeket nem kell megtenni, akármi történjék is ! Másként mindent lehetne kívánni ! Hát a tisztesség ! . . . Minden csak azért, mert maga szegény . . . Hát mondjon fel magának! Mondjon fel, ha úgy tetszik ! Kaphat más állást is . . . — De nem kapok egy guineát hetenként. — Akkor kevesebbet kap. — De nekem tizenhat shillinget kell fizetni hetenkint. — Mindegy. • • — Ethel szomorúan sóhajtott. — De elhagyni Londont ! . . . Nem tehetem . . . nem tehetem. — Hogyan?... elhagyni Londont? — Lewisham tekintete egyszerre megváltozott. — Igen ... Az élet nagyon nehéz, — felelte Ethel. — Nem volnék rá képes. Pedig ők nem engednék meg, hogy Londonban maradjak. — Hogy érti ezt ? Ethel elmondta, hogy ha Lagune felmondana neki, vidékre kellene menni egy nénijé* hez, Chaffery nővéréhez, akinek társalkodó* nőre van szüksége. Ezt Chaffery követelte. — „Társalkodónő" — mondották nekem. — A valóságban cseléd volnék, mert a néni nem tart cselédet ... Az anyám mindig pöröl, ha vele beszélek. Azt mondja, hogy nem akarja, hogy elhagyjam őt, de fél Chafferytól. „Miért nem teszed meg, amit akar?" — mondja mindig nekem. Maga elé meredt a sötétedő éjszakában, azután nyugodt hangon tovább folytatta: — Fáj nekem, hogy mindezt elmondjam magának. Csak maga az . . . Ha maga nem törődnék vele . . . Maga volt az, aki mindent megváltoztatott. Tovább csinálnám, ha nem magáról volna szó ... Én ... én segédkeztem neki . . . Ott voltam, hogy segítsek, ha bármi baj történnék Lagunenál. Igen ... akkor este is. Nem . . . nem teszem többé ! Nagyon nehéz volt, míg be nem vallottam magának. De igazában véve nem éreztem ... míg ott nem találkoztunk. Akkor egyszerre aljasnak és közönségesnek éreztem, amit cselekedtem. — És azután? — kérdezte Lewisham. — Ez az egész. Azután megróbálhattam a gondolatolvasást, de igazában azóta nem csaltam egyszer sem . . . Ha tudná, hogy milyen nehéz . . . — Azt szerettem volna, ha előzetesen szól nekem . . . — Nem tudtam . . . Mielőtt maga jött volna, minden egészen másként volt. Chaffery gúnyolódott az embereken, utánozni szokta Lagunet és engem is megnevettetett. Az egészet tréfának tartottam. — Hirtelen megállt. — Miért is kellett jönni magának ? Én nem mondtam . . . maga pedig tudta . . . Közel volt hozzá, hogy zokogásban törjön ki. Egy pillanatig szót sem tudott szólni. — Nem megyek a nővéréhez, — siránkozott. — Gyáva lehetek, de nem vagyok rá képes. Szünet következett. Lewisham tisztán és világosan látta maga előtt a megoldást. Titkos vágya hirtelen nyilvánvaló kötelességgé változott. — Hallgasson rám, — mondta, anélkül, hogy a leányra nézett volna, miközben baju*szát húzogatta. — Nem akarom, hogy bármi köze is legyen ezentúl ahhoz az utálatos csaláshoz. Tovább nem szabad beszennyezni magát. Azt se akarom, hogy elhagyja Londont. — De hát akkor mit tegyek ? — Van, amit tehet, ha van hozzá bátorsága. — És pedig? Lewisham néhány pillanatig nem felelt. Azután a leány felé fordult és arczába nézett. A tekintetük találkozott . . . A komor hangulata kezdett felderülni. Ethel arcza halovány volt és félve, zavartan nézte Lewishamot. Lewisham úgy érezte, hogy új fajta gyengédség, egészen új érzés ébredez benne. Eddig Ethelnek szépségét és elevenségét szerette és kívánta, de most egy halovány és könnyes szemű teremtés állt előtte. Úgy érezte, mintha elfelejtette és hirtelen újra megismerte volna őt. Egész lelkét végtelen vágyódás töltötte el. — De mi az a másik dolog, amit tehe* tek? — kérdezte újból Ethel. A kérdésre nagyon nehéz volt megfelelni. Lewisham torkát és arczizmát valami egészen különös érzés, a nevetés és sírás közötti ideges feszültség szorongatta. Az egész világ a semmiségbe merült egy nagy kívánság előtt, ő pedig rettegett, hogy Ethel majd nem meri és hogy nem veszi őt komolyan. — Mi az? — kérdezte Ethel újból, Nem — Nem gondolt arra, hogy én feleségül vehem magát ? — mondta Lewisham, kiből hirtelen kitört a szilárd és erős elhatározás. —• DUSZIK LAJOS EV. LELKÉSZ MEGÁLDJA A VITÉZI TELKET ÉS AZ ADOMÁNYOZOTTAT, VITÉZ SZÉKELY FRIGYEST ÉS CSALÁDJÁT. CSORBA JÓZSEF KISGAZDA ÜDVÖZLI A GAZDATÁRSADALOM NEVÉBEN AZ ÚJ KISGAZDÁKAT. AZ ELSŐ VITÉZI TELEK ÁTADÁSA.