Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-11 / 17. szám - Wekerle Sándor (arczképpel) 196. oldal / Élet- és jellemrajzok
184 VASÁRNAPI ÚJSÁG, 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. WEKERLE SÁNDOR. © Egy fehérmegyei birtokos, — koros és tekintélyes férfiú — ezelőtt vagy két évtizeddel regényes hangzású részletet beszélt el Wekerle Sándor származásáról. Előadása szerint nagyanyja egyszerű polgári s idegen származású leány gyanánt volt ismeretes a vidéken, de voltakép egy franczia herczegi családnak a sarja volt. A franczia forradalom rémségei elől szökött meg, s nálunk egy ismerős családnál vonta meg magát. Sohasem vettem fáradságot megkérdezni illetékes helyen, hogy ebből az elbeszélésből mi a vele. Mert nekem Wekerle pályája így szebb és teljesebb, ahogy a nagy közönség ismeri. Nem voltak előkelő családi összeköttetései, nem volt protekcziója, hanem a saját szorgalma és nagy, kiváló tehetsége folytán emelkedett a legmagasabb pozíczióba. Sőt Ferencz József még abban a kiváltságban is részesítette, hogy egymásután kétszer nevezte ki miniszterelnökké. Pedig a Habsburgoknál századok óta egyik elve volt az uralkodásnak, hogy a ki egyszer elveszítette a bizalmukat, — s Wekerlénél ez volt az eset — azt másod izben sohase bízták meg a főkormányzással. Wekerle személyéhez az az emlék fog fűződni, hogy az alkotmányos aera kezdete óta egy államférfiunk sem volt, aki oly sok és nagy alkotó munkát végzett volna, mint ő. A két Tisza kormányozni, adminisztrálni, pártot és parlamentet vezetni sokkal jobban tudott nálánál. De az alkotó munka terén kettejük munkája együttvéve sem éri utól az övét. Ő csinálta meg az egyházpolitikai reformokat, ő állította helyre államháztartásunkban az egyensúlyt, ő állapította meg a szilárd valutát, s ő fektette le modern alapokra adózásunk egész rendszerét. Amit pedig csinált, az mind egész munka volt, és sohasem foltozás. Beletette művébe egész tudását. Ez a tudás pedig nagy volt terjedelmében , mivel egyszer és mélyreható a részleteiben foglalkozott, annak megismerte minden csínját, binját, olyan dolgokban is, amelyek nem tartoztak rendes foglalkozásának a keretébe. Ez oly részletesen meg tudta például mondani, hogy a csekély értékű vasérczek mily határok között dolgozhatók fel haszonnal, mint azt, hogy egy másfél méter átmérőjű tölgyfa-tönkből mily módon lehet a legtöbb hordódongát előállítani. A nagyközönség előtt Wekerle népszerűségének alapját a polgári házasság behozatala képezte. Ez a legszélesebb és a leghangosabb népelemek óhaját képezte akkor, s vállaira kapta a tömeg azt a férfiút, aki kitűzte a reform zászlaját. De ha az ország sorsára vonatkozó hatásokat nézzük, sokkal jelentékenyebbek voltak az ő pénzügyi alkotásai. A deficitet ő küszöbölte ki államháztartásunkból. 1867 óta az ország folyton új adósságok csinálása által vitte tovább az ügyeket. Az adósságok egyre szaporodtak, azoknak kamatjai évről évre nőttek, s bevételünk soha sem volt annyi — pedig a kulturális szükségletek számára csak szűkösen adhattunk — amennyit megemésztettek a kiadások. Mikor ő vette át a pénzügyek vezetését, szinte egy napról a másikra a helyzet megváltozott. Oly rendet hozott be, hogy állandó fölöslegek állottak elő, a kulturális szükségletek kielégítést nyertek, s beruházásokat tudtunk nagy arányokban létesíteni. Úgy, hogy az általa megteremtett rendet utódai is könnyű szerrel fenn tudták tartani. S még ennél is nagyobb sikere volt, hogy állandó ingadozásoknak ki nem tett pénz= lábat tudott létesíteni. Ausztriában I. Lipót ideje óta sokat próbálkoztak államjegyek kibocsátása által gazdálkodni. Eleinte Bécs városára bízták a feladatot, később egy magán bankra, utóbb egy állami intézetre, melynek már életfedezete is volt. De a közönség bizalmatlan volt e pénzjegyek iránt. Itthon sem fogadták el azokat teljes értékben, külföldön pedig folyton ingadozott azok kurzusa. Ilyen volt a helyzet 1867 után is, amigjr Wekeile meg nem oldotta ezt a kérdést is. Ő hozta be az arany valutát. Pénzünknek biztos alapot adott, hitelünket szilárddá tette, s kényszerítette az osztrák kormányt is haasonló intézkedések megtételére. S meg lett a teljes siker. Az osztrák=magyar bank papír jegyei a világháború kiütése előtt egyenlő értékűek voltak az arannyal. Wekerle munkálkodását kiválóképen a nagy munkabírás és a felfokozott kötelességtudás jellemezte. Két ember helyett tudott és szokott dolgozni. A kötelességteljesítést pedig olyan valami magától értetődő dolognak tekintette, amelyért még csak köszönet sem jár. Ugyanyira, hogy meg nem tudta érteni, ha valamely országgyűlési képviselő az érdemeire hivatkozott, s annak fejében akár magának, akár másnak a számára jutalmazást vagy anyagi előnyt kért. Nem is igen adott ilyeneket. Ezért nem is volt személyes pártja soha, és pártot vezetni sem tudott. De nem is akart. Jellemző reá, hogy az 1901. évi választások idején pártkasszája sem volt. Egyes bankok és nagyvállalatok akkor is felajánlottak ugyan kisebb-nagyobb összegeket, hanem azokat sem fogadta el. Ellenben azt az utasítást adta az illetőknek, hogy fordítsák pénzüket valamely oly kerület jelöltjének a támogatására, ha már adni akarnak valamit, akinek notórius nemzetiségi agitátor az ellenjelöltje. Még jellemzőbb,hogy mikor miniszterelnöksége alatt voltak Horvátországban a választások, a magyarbarát párt támogatására összesen 200,000 koronát adott a bánnak. Mikor ezt egy politikusunk a nagy országos érdekkel szemben keveselte: „Majd persze, — mondotta, — a bán (aki notóriusan szerette a bort) össze fog ülni a helyettesével és el fogják inni az egészet." És nem is adott többet az egész társország választásaira. Az, hogy a képviselő érdemét a jutalomra nem ismerte el, volt az igazi oka annak, hogy apró ígérgetéseit ritkán váltotta be. Ezt sokszor vetették szemére, s közszájon forgott ebbeli tulajdonsága. Kétségtelenül ez nagy hiba volt. De ő csak le akarta ily módon rázni — legalább legtöbb esetben — az alkalmatlankodót. Goromba lenni nem tudott, ideje drága volt, a kérést teljesíteni pedig nem akarta. Megígért tehát mindent, csak hogy szabaduljon. Nem tudom ezért menteni — csupán magyarázok. Csak kívánom a magyar nemzetnek, hogy sok olyan fia legyen (éh bárcsak lenne ha csak néhány is), akinek ennyi érdem mellett ne lenne nagyobb hibája. WEKERLE SÁNDOR.