Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-11 / 17. szám - Könyves Tóth Kálmán 85 éves (arczképpel) 201. oldal / Élet- és jellemrajzok - Könyves-Tóth Kálmán: Nyolczvanöt év határánál 201. oldal / Költemények
202 VASÁRNAP] ÚJSÁG. 2-5. szám, 1921. 68. évfolyam. XXIII. Chaffery úr otthon. A gyönyörűségeknek aranyos köde kissé felszállott hétfőn, mikor Lewisham E. G. úr és neje Lewisham anyósának és Chaffery úrnak látogatására indultak. Lewishamné némileg nyomott hangulatban volt, de Lewisham fejét még mindig dicsfény övezte és modora hősiességet árult el. Egyebekben keményített inget, vászongallért és csinos fekete nyakkendőt viselt, melyet Lewishamné a saját felelősségére vásárolt a nap folyamán. Az volt a természetes kívánsága, hogy az urát minél előkelőbbnek lássa. Chafferynéből, mikor az előcsarnok félhomályában megjelent, egyebet nem lehetett látni, mint egy sötét főkötőt Ethel vállán és két fekete kart leányának nyaka körül. Azután mint kis, középkorú asszony bontakozott ki, az ezüstkeretes szemüveg alatt vékony, kis orral, keskeny szájjal, ijedt szemekkel. Egészben a furcsa, sötétruhás kisasszony arczban a legkülönösebb módon hasonlított Ethelhez. Az ideges izgatottságtól valósággal reszketett. Először pislogva tétovázott, azután ömlengve csókolta meg Lewishamot. — Hát ez Lewisham! mondta csókolás közben. Chafferyné a harmadik női lény volt, aki Lewishamot gyermekkorának homályos emlékezetű napjai óta megcsókolta. Ugy meg voltam rémülve!... És most itt vannak! mondotta és görcsösen kaczagott. Ne vegye rossz néven, amit mondok, de jól esik látni, hogy milyen tisztességes és fiatal... Nem csak Ethel miatt... Az öreg borzasztó volt egy ideig. Kár volt azt írni a mesmerizmusról és a levelekről, amelyeket Jane írt ... De ő már vár és hallja, hogy itt vannak ... — Lemegyünk, anyus ? kérdezte Ethel. — Ott vár rátok, felelte Chafferyné. Szomorúan világító kis olajlámpást tartott a kezében s úgy mentek le egy sötét csiga- lépcsőn egy pinczeszerű ebédlőbe, melyet részben tompított üvegű, metszett csillagos gömbből kisugárzó gázláng világított meg. A lemenetel kifejezetten nyomasztó hatást gyakorolt Lewishamra. Ő haladt elől. Az ajtó előtt mély lélekzetet vett. Vajjon mit mondhat Chaffery neki ? Bizonyára nem azt, hogy nagyon örül a látásának. Chaffery háttal a kandallónak állt és zsebe késével a körmét piszkálta. Aranykeretes szemüvege előrebillent, úgy hogy fénylő csomónak látszott hosszú orrának a hegyén s e fölött vette szemügyre Lewishamot és Lewishamnét, egy pillanatra Lewisham nem akart hinni a szemének, de csakugyan mosoly volt, némileg gúnyos mosollyal. — Szóval visszajöttél, mondta egész barátságosan Lewishamon át Ethelre tekintve. A hangjából azonban a ravaszság árnyalata rezgett ki. — Eljött, hogy az anyját meglátogassa, mondta Lewisham. — Azt hiszem, Chaffery úrhoz van szerencsém ? — Inkább én szeretném tudni, hogy ön micsoda szerzet? — kérdezte Chaffery, hirtelen hátraszegezve a fejét, úgy hogy nem a szemüvege felett, hanem azon át nézte Lewishamot, miközben fesztelenül nevetett. Hajlandó volnék azt hinni, hogy ön a mézi tolvaj. Ön az a bizonyos Lewisham úr, akiről ez a tévútra vezetett leány említést tesz a levelében ? — Az vagyok. — Maggie, mondta Chaffery a feleségéhez fordulva, láthatod, hogy van az emberiségnek egy csoportja, amely a finomság iránti érzékét elvesztette, vagy a finomságot egyáltalán nem ismeri ... Megkapta a leányod a szükséges oktatást a házassághoz? Chaffery úr! szólalt meg Lewisham. — James! Hogy mondhatsz ilyent! ki*áltott fel Chafferyné. Chaffery csattantva becsukta a zsebkését és mellényzsebébe csúsztatta. Azután megint felpillantott és az előbbi közönyös hangon beszélt tovább. — Azt hiszem, hogy czivilizált emberek vagyunk, akik ügyeiket czivilizált módon szándékoznak rendezni... A mostoha leányom eltűnik két éjszakára és állítólagos férjével tér vissza... Végre is én nem lehetek egészen közömbös társadalmi helyzete iránt. — Önnek jobban kellene őt ismerni.. . kezdett érvelni Lewisham. Mire való az érvelés? kérdezte Chafffery nevetve és sovány gyűrűs ujját Ethel- nek egy kézmozdulatára előre nyújtotta. Akárki a zsebében hordhatja. Ő is mutathatja most nekem. Rögtön gondoltam. Ne izgatódjanak, ha csak ennyire értéktelen. Egészen új példányok bármikor kaphatók két shilling és hat pencért. Köszönöm . . . Lewisham György Edgar úr. Huszonegy evés. Huszonegy! Sohasem tudtam pontosan az életkorát, kedvesem, és az édesanyja bizonyára nem mondja meg nekem. A foglalkozása diák! Köszönöm. Végtelenül le vagyok kötelezve. ,Valóban nagyon meg vagyok hatva ... És most mi mondanivalója van önnek ezt a fontos ügyet illetőleg ? — Bizonyára megkapta a levelet, — mondta Lewisham. — Kaptam egy mentegető levelet. .. a személyektől bizonyára eltekinthetek . . . Igen, uram, mentegetődzések talok házasságot akartak voltak. Maguk, fiam kötni és felhasználták a kínálkozó alkalmat. A levelükben még csak azt sem említették, hogy házasodni akarnak. Tiszta szerénység! Most pedig mint férj és feleség jelennek meg itt. Felforgatják ezt a házat, tömérdek kellemetlenséget okoznak másoknak, de az magukat nem érinti! Én nem szidom magukat. A természetet kell szidni miatta! Egyikük sem tudja még, hogy mit csinált. Majd megtudják. Most férj és feleség és ez a fontos a dologban... Ethel, drágám, akaszd fel az urad kalapját és botját az ajtó mögött . . . Ön pedig uram, volt oly szíves, hogy helytelenítse azt a módot, melyen én megkeresem a kenyeremet ? Ami azt illeti, mondta Lewisham, — kötelességem kijelenteni, hogy úgy van. — Egyáltalán nem köteles kijelenteni. A tapasztalatlanságra kötelező szerénység menteségéül szolgálhat. Igen, de nem helyes... nem tisztességes. Dogma. — legyintett Chaffery. Dogma! Mit ért ön dogma alatt ? kérdezte Lewisham. — Azt, hogy dogma. Helyesebb volna azonban, ha ezt kényelemben vitatnánk meg. Ez a mi vacsoraidőnk és én nem vagyok az az ember, aki harczba szokott szállni befejezett tényekkel. A házasság révén mi közeli kapcsolatba kerültünk egymással. Ez már így van. Ön maradjon itt vacsorára és ketten majd tisztázzuk ezeket az ügyeket. Összeakadtunk egymással és rajta kell lennünk, hogy lehetőség szerint a legjobb viszonyt teremtsük. Az ön felesége és az enyém megterítik az asztalt, mi pedig beszélgethetünk... Miért nem ül le, ahelyett, hogy a szék házának támaszkodik? Ez nem vita, egylet, hanem magánlakás, otthon,— domus,— de sajnos, elég szerény, a nyilvánvaló csalásaim ellenére is... Így már jobb... Remélem azonban, — Chaffery hangja hirtelen nyomatékosra vált, remélem, hogy ön nem disszenteriánus ? — Miért ? kérdezte Lewisham, de hozzá* tette: nem, nem vagyok disszenteriánus. Helyes, mondta Chaffery. őszin* tén örvendek. Kissé féltem tőle ... van valami a modorában ... Ki nem állhatom a disszenteriánusokat. Különösképen nem szeretem őket. Az én szememben Claphamnak ez a nagy hátránya. Én ugyanis állandóan alattomosoknak tartottam őket... állandóan. Megrándította az arczizmait, úgy hogy szemüvege csattogva esett le mellényének gombjaira. Nagyon örvendek, — mondta, miközben visszahelyezte a szemüvegét az orrára. — A disszenteriánusokat, nonconformistákat, puritánokat, vegetáriánusokat, a teljes absztinenseket, általában mindezeket a fajtákat, ki nem állhatom. Én szabaddá tettem a lelkemet mindenféle előítélettől és formulától. Lényegében hellén természet vagyok . . . Olvasta ön Matthew Arnoldot ? A tudományos olvasmányaimon kívül... Önnek olvasni kell Matthew Arnoldot . . . ritka világos fő. Olyan tehetséget találhat benne, ami néha hiányzik az ön tudományos embereiben. Azok túlságos hajlandósággal bírnak a jelenségek iránt, mondhatnám, kissé túlságosan objektívek... Én a valóságokat keresem. A valóságokat, Lewisham úr! Ha hajlandó engemet követni... Szünetet tartott és szeme az üveg mögött kérdőre változott. Ethel kalap és kabát nélkül belépett, csörömpölő fekete tálczával, fehér asztalterítővel, néhány tányérral, késsel és pohárral és teríteni kezdte az asztalt. Figyelem, felelte Lewisham elvörösödve. Nem volt bátorsága megvallani, hogy nem érti a sajátságos magyarázatot. — Ön a saját esetét magyarázza . .. Én a valóságokat keresem, — ismételte Chaffery, nagy önmegelégedéssel.—Nem elégszem meg a felszínnel és a látszattal . . . Egyike vagyok ezeknek a rajongóknak . . . A dolgokban rejlő igazságot kell keresnem, az elvesző lényeget ... Az elvem az, hogy magam előtt sohasem hazudok... soha. Ezt is kevesen mondhatják el magukról. Az én felfogásom szerint az igazság otthon kezdődik. A legtöbb esetben ott is végződik. Higyje el, ez a legbiztosabb és leghelyesebb! A legtöbb ember, par excellence az ön tipikus diszszenterei, másutt fecseg és a szomszédokat szerencsélteti .. . Érti az én szempontomat? Lewishamra tekintett, akinek az volt az érzése, hogy egy szokatlanul nehezen kiismerhető emberrel áll szemben. Érezte, hogy óvatosnak, olyan óvatosnak kell lennie, amilyen csak lehet az adott körülmények között. — Kissé meglepő, — mondotta nagyon latolgatva a szavait, — hogy úgy fejezzem ki magamat... figyelembe véve a történteket ... az ön szájából. .. — Az igazságot hallani ? . . . Egyáltalán nem, ha figyelembe veszi a helyzetemet. Egyáltalán nem, ha megérti az álláspontomat. Ez az, amit meg akarok értetni. Természetszerűleg nyomatékosan kell felhívnom a figyelmét arra, hogy mi rokoni viszonyba kerültünk és ön a vőm lett nekem. Ön fiatal, be kell látnia, hogy fiatal, nyers és elhamarkodó. Csak az évek adhatják meg a kedvezőbb tónusz nyerseségét ... és enyhíthetik a nevelésnek a A leveléből és az arczából arra kell következtetnem, hogy ön is egyik tagja volt annak a társaságnak, amely azt a kis jelenetet rendezte Lagune házában? Az ujját Ethelre szegezte, mintha jelezni akarna valamit: — Mellesleg mondva . . . Ethelnek volt a bűne. Ebel zörögve az asztalra tette a mustárt. — Lehet, — mondta, de nem túlságos, hangosan. ERZ.BERGER MÁTYÁS, A MEGGYILKOLT NÉMET CENTRUMPÁRTI KÉPVISELŐ.