Vasárnapi Ujság – 1921
1921-09-11 / 17. szám - Könyves Tóth Kálmán 85 éves (arczképpel) 201. oldal / Élet- és jellemrajzok - Könyves-Tóth Kálmán: Nyolczvanöt év határánál 201. oldal / Költemények
<4. szám. 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 203 Ön már előbb is találkozott vele? — kérdezte Chaffery.A hortlyban, felelte Lewisham. — Értem, mondta Chaffery. Közöttük voltam . . . egyike voltam azoknak, akik az esetet rendezték, magyarázta Lewisham. — Minthogy felemlítette az ügyet, meg kell mondanom . . . Tudom, szakította félbe Chaffery. De micsoda megrázkódtatás volt Lagunera nézve. Egy pillanatig a czipőjére nézett és félrehúzta a szája szélét. A túlvilági kéz azonban nem volt rossz, mondta különös, elhúzott mosollyal. Lewisham egy pillanatig azon volt, hogy ezt a megjegyzést tegye szóvá. — Én nem látom a dolgot ugyanolyan megvilágításban, mint ön, — jegyezte meg végül. — Szóval nem tud eltérni ettől a morális előítélettől ? .. . Helyes, helyes. Ha úgy tetszik, ebbe is belemehetünk. De nem tekintve a dolognak az erkölcsi oldalát, egyszerűen, mint művészi fogás, nem volt rossz. Nem sokat értek a művészi fogásokhoz . . . — A minthogy azok közül, akik leleplezésekben utaznak, nagyon kevesen hozzá. Példának okáért, bevallhatja értenek nekem, hogy azelőtt sohasem hallott és nem is gondolt volna a hólyagra. Pedig világos, hogy a médium, akinek a keze akadályozva van, mindent, amit csak lehet, a fogával csinál s a kabát hajtása alatt elrejtett hólyagnál mi sem lehet önként értetőbb. Lehet valami természetesebb ? Én azonban meglehetősen jól ismerem a szellemidézés egész irodalmát s ez a gondolat még sohasem merült fel! Sohasem. Állandó meglepetés a számomra, hogy mennyi dologra nem gondolnak, akik a mutatványokat ellenőrzik, sohasem gondolnak a fölényre. Mindenekelőtt mely velük szemben áll s ez már a kezdetnél megrontja a kilátásaikat. Képzelje csak el. Én a természetemnél fogva ötletes vagyok. Akár állok, akár ülök, az egész szabad időmet azzal töltöm, hogy újabb kis ötleteket találjak ki és gyakoroljak be, mert az ilyesmi végtelenül szórakoztat. Nos... mi lehet az eredménye ezeknek az elmélkedéseknek? Vegyen például egy dolgot : negyvennyolcz különböző módon tudok zajt előidézni s ebből legalább tíz eredeti. Tíz eredeti módja a zaj előidézésének! Előadásából kiérzett a benső meggyőződés. — És e zörejek közül néhány egész tekintélyes. Például! Igazolás gyanánt roppanásszerű zajban látszott, mintha Lewisham és Chaffery között jönne. Nos ? kérdezte Chaffery. A kandallóban szétfreccsent a láng és az asztal zörgő kalapács módjára emelkedett fel Lewisham orra előtt. Láthatja, mondta Chaffery és kezét kabátjának szárnyai alá dugta. Ujjai az egész szobát egy pillanatig mozgatni látszottak Lewisham előtt. — Helyes. És most nézzük a dolognak a másik oldalát. Vegyük a legnehezebb feladatot, melyet valaha megkísérlettem. Két tiszteletreméltó fizikai tanár, nem Newtonok, de jónevű, érdemes, öntudatos fizikai tanárok, egy hölgy, aki a sírontúli életet szerette volna megismerni, egy újságíró, aki anyagot keresett az írásra, egy személy, aki ugyanúgy ezekből a kísérletekből él, mint én, arra vállalkoztak, hogy ellenőrizzenek engem. Engem akartak próbára tenni!... Mindenesetre nekik megvolt a maguk munkája, tanítani a fizikát, tanítani a vallást, bemutatni a kísérleteiket és így tovább. Az én dolgaimnak aligha szenteltek egy órát is a legtöbben életükben bizonyára senkit sem csaptak be és példának okáért, akár az életük árán sem tudnának egy három mérföldes szakaszon jegy nélkül utazni, anélkül, hogy rajta ne kapnák őket . . . Látja a fölényt velük szemben? Szünetet tartott. Lewisham úgy érezte, mintha benső küzdelem dúlna benne. — Jegyezze meg, — magyarázta Chaff fery, — hogy csak tiszta véletlen volt, mikor maguk tetten értek. Az a dolog kiröppült a számból. Annak a vékony hangú barátjának máskülönben alkalma sem lett volna... Nem lett volna rá alkalma. Lewisham úgy szólalt meg, mint az az ember, aki súlyt emelget. — Mindez nem tartozik a kérdésre. Nem vontam kétségbe az ügyességét. De maga a dolog . . . nem helyes. — Majd erre is rátérünk. — mondta Chaffery. Nyilvánvaló, hogy mi más szemmel nézzük az esetet. — Ez az!ppen ez az, amiről vitatkozunk. Pontosan ez! — A csalás csalás. Ettől nem térhetünk el. Ez elég egyszerű. — Várjon, még arra is megfeleltem. — mondta Chaffery kissé gúnyosan. — Mindenesetre elsősorban meg kell érteni az én álláspontomat. Ne képzelje ugyanis, hogy nekem nincs álláspontom. Mióta az ön levelét elolvastam, nagyon sokat gondolkoztam róla . .. Kell, hogy igazságot szolgáltasson nekem. Valahogyan úgy kell felfogni az esetet, hogy nekem hivatásom. Bizonyos mértékig próféta vagyok . . . Eddig ön még a kezdetét sem láthatta. — Igen, de azt is elítéltem. — tiltakozott Lewisham. — Ön még nagyon fiatal és kegyetlen. Kedves fiatal barátom, ön még csak a kezdetén van a dolgoknak. Meg kell azonban engednie bizonyos tágabb szempontok lehetőségét egy olyan embernél, aki még egyszer olyan idős, mint maga ... De itt van már a vacsora. Erre a kis időre fegyverszünetet köthetünk. Ethel ismét belépett a szobába és egy pótszéket hozott magával. Mögötte Chafferyné jelent meg és az előkészületeket egy kancsó világos sörrel koronázta. A terítőn, mint Lewisham megfigyelte, mikor az asztalhoz lépett, foltozatlan lyukak voltak és több helyütt ki volt fakulva. A közepén kopott üvegtartó állvány állott, amely mustárt, borsot, ecsetet és három más folyadéknak szánt, de kiszáradt üveget tartalmazott. A kenyér kicsordult rámájú széles fatáblán feküdt, egy ék alakú nagy darab sajt pedig egy aránytalanul kicsiny tányérról ágaskodott fölfelé. Lewisham és Lewishamné egymással szemben foglaltak helyet, Chafferyné pedig a törött székre ült, minthogy ismerte a fortélyait. Ez a sajt épen olyan tápláló, kevéssé vonzó és emészthetetlen, mint a tudomány, jegyezte meg Chaffery, miközben darabokat vágott le belőle és szétosztotta őket. De nyomja így szét a villája alatt, tegyen hozzá egy kis jó dorseti vajat, egy csipetnyi musztárt, borsot... a bors feltétlenül szükséges ... kevés eczetet és keverje össze az egészet. Egy crab nevű keveréket kap, amely egyáltalán nem kellemetlen ... A bölcs épen így jár el a világ tényeivel, nem szidja és nem taszítja el magától, hanem felhasználja őket. — Mintha bizony a bors és a mustár nem volnának tények, — mondta Lewisham, visszaadva az esti, ki nem védett vágásokat. Chaffery erősen bókoló kifejezéseket használva ismerte el, hogy a hasonlata nem sikerült és Lewisham nem tudta megállani, hogy az asztalon át Ethelre ne pillantson. Nyomban utána eszébe jutott, hogy Chaffery nagyon sima és nehezen megfogható gazember, akinek többet ér a szidása, mint a dicsérete. Egy ideig a crab foglalta el Chafferyt és a beszélgetés vontatottá vált. Chafferyné szokványos kérdéseket intézett Ethelhez a lakásukra vonatkozólag, Ethel pedig lendületesen felelgetett. — Valamelyik nap el kell jönnöd hozzánk teára, — mondta Ethel, nem várva Lewisham hozzájárulását, — akkor megláthatsz mindent. Hirtelen Chaffery azzal lepte meg Lewishamot, hogy a south kensingtoni tanárjelölti minőségének teljes ismeretét árulta el. — Remélem, hogy Önnek van még valami pénze azon az egy guineán kívül, — mondta Chaffery váratlanul. A kezdethez elég, — felelte Lewisham elvörösödve. És ön azt reméli, hogy azok ott South Kensingtonban juttatnak önnek valamit, mondjuk egy száz fontot érő állást évenkint, ha bevégezte tanulmányait ? Igen — felelte Lewisham kissé húzódozva. — Igen... Száz font évenkint. Erre gondolok. De van még száz meg száz állás South Kensingtonon kívül is, ha ott nem helyeznek el. — Értem — mondta Chaffery. — Minden esetre azonban fene szűkös kis dolog lesz . .. száz font egy esztendőben . . . Ámbátor sok érdemes ember van, akinek kevesebbel kell beérnie, — tette hozzá és némi gondolkozási szünet után kérte Lewishamot, hogy a sörös kancsót adja közelebb. — Él még az édesanyja, Lewisham úr? — kérdezte hirtelen Chafferyné és a családi viszonyokra terelte a beszélgetést. Mikor az építési vállalkozóhoz jutottak, Chafferyné nem várt következetesség hangján megjegyezte, hogy a legtöbb családnak vannak szegény rokonai. SZABADFÜRDŐ PÖSTYÉNBEN A VÁGÓN.