Vasárnapi Ujság – 1921
1921-01-23 / 2. szám - Andrist megsértették. Elbeszélés. Irta F. Szabó Géza 18. oldal / Regények, elbeszélések
22 VASÁRNAPI ÚJSÁG. .2. szám, 1921. 68. évfolyam. ANDRIST MEGSÉRTETTÉK.* Elbeszélés. Irta F. Szabó Géza. A község nagytekintélyű bírája kihallgatást tartott. Előtte Andris állott, teljes néven Istók András, hivatalbéli rangjára néző vész a község érdemes el*Togatása. Andris takaros, deli legénynek volt nevezhető egészen a fejéig. De a fejét, szegény fejét szakszerű vattás pólyázással jelenleg akós hordóvá torzította az orvosi tudomány. — Panasz van rád, édes cselédem! Hal= lod=e te Andris ? (Baj van az árgyélusát! — ez a gondolat markolt bele Andris megtépázott agyába ebben a pillanatban. Mert azt ország-világ tudja, hogy ha biró uram valakinek azt vágja a fejéhez: „Édes cselédem", akkor már minden keserű epe a torkában vagyon. És mentül édeskésebb hangon mondja, annál nagyobb a veszedelem.) — Megkövetem a lassan biró uramat, nem emlékszik, hogy valakit megbántottam volna. — Nem=é ? Hogy nem ? Hát a doktor úr, a Strasser doktor kutya ? * Irodalmunkban igen ritka az író, aki helyesen használja az „ő"-ző nyelvjárást Még Petőfi is rá» hibázott. E kis elbeszélésben az „ő" használata teljesen korrekt. Andrisnak nagyot villant a szeme, az a félig bepatyulált szeme. Aztán egyet rántott — de tisztességtudóan — a vállán. — Most értem már a beszédét bíró uramnak. Hogy a doktor urat? Én? Megbántottam volna ? Hát megkövetem, szóltam neki vagy egy zokszót, de csak azután, hogy megsértett. — Ne te ne. Ne beszélj bolondokat, Andris. Mikor sértett volna meg ? — Mikor ezt a maskarát a fejemre rakta. — Azám, csak most látom, hogy el vagy csúfítva. — Ez a nyitja a dolognak, alassan jelentöm. Ezen gyöttünk össze. — No csak ki vele szaporán, hogy hallom a históriáját. De nyomon beszélj, mert megbánod, aszondom. Andris mély lélegzetet vett, ahogy ez elbeszélés előtt dukál s aztán hozzákezdett a magyarázathoz. — Tetszik tudni, hogy tegnapelőtt délelőtt jó késésen indultunk Halomegyházára. Nagyon szeretett vóna menni Ferkó, a másik kocsis is, de a tekintetes szolgabíró urat parancs szerint én vittem a kis sárga féderösön. Vele vót az állati orvos is. — Nem megparancsotam má, — csattan közbe a biró, — hogy állatorvos annak a tisztességes neve. — Igenis. Az állatorvos. Jól elhaladtunk már (de csuda két jószág is az a Villám, meg a Sárkány), rettenetesen pörkölt a nap, szellő nem járt, falevél nem mocczant, ki száradt a gégém, de nagyon. Hej, szent Atyám, mondok magamba, de jó volna csak egy fél pipa dohány is. De még a rágondolástul is megriadtam, hisz a tekintetes szolga* biró úr ül a kocsin. Haladunk, haladunk, egyszer csak érzem ám, hogy egy kisszerű döfölés éri a hátamat. Aztán még egy, megint egy. Úgy jössz, mondok magamba, hogy a tekintetes szolgabíró úr elbóbiskolt. Innen van, hogy a feje néha,néha nekilóg a hátamnak. Meglassítom a lovakat. No, gondolom, ezt a tekintetes szolgabíró úr nem igen kedveli, ha ébren van, szól érte. De csak nem szól. Hátrapislantok. Hát az állati . . . — No! — Igenis. Az állatorvos szemlélődik ám ugyancsak, de a tekintetes szolgabíró úr szunyókál. A kalapja a szembe van húzva. No most! Benyúlok a pipáért csak úgy fél kézzel, aztán hirtelen rásörczentök. Előbb csak aprókat szippantok nagy vigyázva, de hogy látom, nincs veszedelem/pöfékölök ám akkurátusan. — Ahogy így beleszokok a jó módba, egyszer csak — se szó, se beszéd — egy HÍMZÉSEK. ZAORAVECZ ISTVÁN TÁBORI PÜSPÖK FÖLSZENTELI AZ ÚJ IRREDENTA-ZÁSZLÓT. JÁTEKSZEREK: AZ ORSÓ ÉS ROKKA SZÖVETKEZET MŰKÖDÉK A MOVE KOSZON AZ ELSZAKÍTOTT ORSZÁGRÍ